SKUP 2016/2017 második osztályos torna

A tegnapi nap után ma ismét gyerekzsivajtól volt hangos az ÉRD Aréna. Pénteken közel 350 második osztályos lány és fiú vette birtokba az ÉRD Arénában kialakított négy kézilabda pályát. 

A 2016/2017-es szezonban a Suli Kézilabda Utánpótlás programban utolsóként a másodikos lányok és fiúk mérhették össze tudásukat. Nekik ez az első évük a SKUP-ban, szeptembertől heti egy alkalommal ismerkednek a kézilabda alapjaival, szépségével. A már hagyományosnak mondható tanév végi tornákon mutathatják meg, hogy mit tanultak az előző hónapokban. A SKUP 2016/2017 tornán minden részt vevő gyerek kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekik, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is. 

Összesen 11 lány és 12 fiú csapat vetélkedett egy időben 4 pályán, összesen 57 találkozón. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Izgalmakból ma sem volt hiány, hiszen a csoportmérkőzések után már az érmes helyezésekért folyt a küzdelem. A mérkőzések szabályosságát játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.

Az izgalmasabbnál izgalmasabb torna végeztével következett az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol minden részt vevő csapat egy emléklappal lett gazdagabb, illetve minden lurkó kapott egy vonalzót is ajándékba NB I-es felnőtt csapatunk játékosaitól. Az első három lány és fiú helyezett csapat tagjainak T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át az érmeket. A lányok tornáját a Ligeti gyémántok nyerték, míg a fiúk közül a Ligeti sasok csapata bizonyult a legjobbnak. A második osztályos torna különdíját az Érdligeti Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket az összesített rangsor alapján. Az ezért járó kupát klubunk kapusedzőjétől, Rácz Marianntól kapták meg a boldog kisiskolások. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen felnőtt játékosaink mellett kabalafiguránk, Dragi sem hiányozhatott.

Végeredmények - második osztály:                                    

Lányok:

1. Ligeti gyémántok (Érdliget), 2. Villám csapat (Batthyány), 3. Biai villámok (Biatorbágy) 4. Ligeti rózsàk (Érdliget), 5. Kézi lányok (Kőrösi), 6. Villáműző sasok (Kőrösi), 7. Villám lányok (Biatorbágy), 8. Erős villám (Teleki), 9. Mókuskák (Biatorbágy), 10. Méhecskék (Kőrösi), 11. Acéltacskók (Kőrösi)

Fiúk:

1. Ligeti sasok (Érdliget), 2. Parkett királyai (Pusztazámor), 3. Párducok (Biatorbágy), 4. Viadukt (Biatorbágy), 5. Ligeti oroszlánok (Érdliget), 6. Aranypárduc (Teleki), 7. Fekete lyuk (Kőrösi), 8. Ördögök (Teleki), 9. Villámok (Kőrösi), 10. Tornádó (Kőrösi), 11. Sasszem (Biatorbágy), 12. Vérfarkasok (Kőrösi)

Különdíj: Érdligeti Általános Iskola (Érd)

Gratulálunk!

 

Támogatóink

Médiapartnereink