SKUP torna 2016/2017 - harmadik osztályos fiúk

Közel kétszáz kisiskolás játszhatott tétmérkőzéseken a Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül az ÉRD Aréna parkettjén. A harmadik osztályos fiúk hétfőn mutathatták meg, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől.

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program népszerűsége, és a gyerekek jelentős létszáma miatt idén a harmadik osztályos fiúk és lányok két különböző napon lépnek pályára a SKUP 2016/2017-es tornán. A hétfőn pályára lépő harmadik osztályos fiúk már második esztendeje hódolnak szeretett sportáguknak. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzéseiket, hiszen idén már rengeteget fejlődtek a tavalyi, első SKUP évükhöz képest, és már nem is volt ismeretlen számukra a torna lebonyolítása, hangulata. A SKUP 2016/2017 tornán minden résztvevő gyerek kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekünk, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is.

Az ÉRD Arénában kialakított 4 pályán 16 ötletes fantázianévvel ellátott együttes vetélkedett egy időben, és összesen negyvennyolc mérkőzésen léptek pályára a csapatok. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. A mérkőzések szabályosságát természetesen játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es utánpótlás csapatainak játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tapasztalattal és tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.

A torna zárásaként az ünnepélyes eredményhirdetésen minden résztvevő együttes emléklapot kapott NB I-es női felnőtt csapatunk játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy SKUP vonalzót is ajándékba. A dobogós helyezést elért csapatok játékosainak klubunk elnöke, Tekauer Norbert adta át az érmeket. A 2016/2017-es SKUP 3. osztályos fiúk tornájának győztese a Ligeti kobrák csapata lett. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden együttesről csapatkép készült, amiről felnőtt játékosaink mellett természetesen a gyeerekek körében nagyon népszerű kabalafiguránk, Dragi sem hiányozhatott.

SKUP 2016/2017 3. osztályos fiúk végeredmény

1. Ligeti kobrák (Érdliget), 2. Aranycsapat (Százhalombatta), 3. Ligeti sárkányok (Érdliget) 4. Ligeti pumák (Érdliget), 5. Aranylabda (Százhalombatta), 6. Bolyai cápák (Bolyai), 7. Fekete kobrák (Teleki), 8. DAB királyok (Biatorbágy), 9. Bolyai bulldogok (Bolyai), 10. TÉVBUVTÉK (Sóskút), 11. Vadbanda (Kőrösi), 12. Gyémánt (Biatorbágy), 13. Puma (Teleki), 14. Sóskúti aranylabda (Sóskút), 15. KAKAPÓ (Pusztazámor), 16. Ufók (Kőrösi)

Támogatóink

Médiapartnereink