Strand Világjátékok: szerdán utaznak a magyarok

Október 11-16. között Dohában rendezik meg első alkalommal a Strand Világjátékokat (World Beach Games). A magyarokat öt sportágban 32 sportoló képviseli. A csapat október 9-én indul a torna helyszínére. A magyar strandkézilabda-válogatottak július 2-7. között Lengyelországban megrendezett Európa-bajnokságot rendkívül sikeresen zárták, hiszen a női válogatott ezüst-, a férfi csapat pedig bronzérmet szerzett, így nagy esélyekkel indulnak a Világjátékokra a mieink.

- Közel három-négy egyenlő erősségű csapat van, akik ellen bármi megtörténhet – mondta Neukum Tamás, az MKSZ strandkézilabda szakágvezetője a női válogatott esélyeiről. - Brazília, Dánia, Argentína, az Egyesült Államok és Tunézia ellen játszunk, kerülhettünk volna könnyebb és nehezebb csoportba is. Természetesen a cél, hogy a legjobb eredményt érjük el, bár ez a verseny nem tesz ránk nagy terhet, hisz nem kvalifikál sehova. Egy-két év visszaesés után visszatért a női válogatott az élmezőnybe, így szeretnénk éremmel hazatérni. A csapat gerince már hosszú ideje strandkézilabdázik, nagyon tapasztaltak, illetve nagyon jó közösség vagyunk.



- A B-csoportba kerültünk Horvátországgal, Spanyolországgal, Katarral, Uruguayjal és Tunéziával – kezdte értékelését Gulyás István, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. - Ha a dolgok a terveink szerint alakulnak és végre tudjuk hajtani azt, amit gyakoroltunk, akkor nem lesz nehéz feladatunk. Szeretnénk a maximumot kihozni magunkból és a lehető legjobb helyen végezni, bár ez a verseny nem kvalifikál sehova, így kísérletezhetünk a játékunkban. Az elmúlt hat világversenyen elődöntőkben játszottunk, és nem akarjuk megszakítani ezt a sorozatot. Nagyon kreatív és magabiztosa csapat vagyunk, és nagyon várjuk a tornát. Évek óta együtt játszik a csapat, így nagyon jól ismerjük egymást. Nagyon jó közösség vagyunk, az edzők és a stáb pedig 15 éve dolgozik együtt, ami stabilitást ad a csapat számára.

Strand Világjátékok, 2019. október 12-16., Doha, Katar
NŐK
A-csoport: Brazília, Dánia, Magyarország, Argentína, Egyesült Államok, Tunézia
B-csoport: Görögország, Spanyolország, Lengyelország, Kína, Ausztrália, Vietnám

FÉRFIAK
A-csoport: Brazília, Svédország, Dánia, Omán, Egyesült Államok, Ausztrália
B-csoport: Horvátország, Magyarország, Spanyolország, Katar, Uruguay, Tunézia

Nők
Október 11., péntek
10:30 Magyarország–Egyesült Államok
18:40 Tunézia–Magyarország
Október 12., szombat
8:00 Dánia–Magyarország
13:00 Magyarország–Brazília
Október 13., vasárnap
19:40 Magyarország–Argentína

Férfiak
Október 11., péntek
9:40 Magyarország–Tunézia
19:30 Katar–Magyarország
Október 12., szombat
10:30 Magyarország-Spanyolország
15:30 Magyarország–Uruguay
Október 13., vasárnap
10:30 Horvátország–Magyarország

Október 14., negyeddöntők, helyosztók (9-12. helyért),
Október 15., elődöntők, helyosztók (5-8. helyért, 11-12. helyért),
Október 16., döntő, a 3. helyért, helyosztók (5-6., 7-8., 9-10. helyért)

A női strandkézilabda válogatott kerete:
Csiki Renáta Adrienn, Győri Ágnes, Király Réka, Kretz Fruzsina, Landi Gabriella, Speth Evelin, Sütő Sára, Tóth Emese Szilvia, Vajda Luca, Vártok Ramóna
Edző: Bakó Botond, Farkas Andrea

A férfi strandkézilabda válogatott kerete:
Balogh Ádám, Gyene Norbert Attila Hajdú Péter, John András, Kun Attila, Melnicsuk Viktor, Priczel Bence, Vitáris Norbert, Vizes Patrik, Zakics Bence
Edző: Gulyás István, Hajdú Tamás

Forrás: mksz.hu

Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ ÉRDI LÁNYOK!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink