Szoros és izgalmas mérkőzésen győzött az ÉRD

Lendületesen kezdték a csapatok a találkozót. Már az első percben vezetést szerzett a Vác, azonban szinte azonnal egyenlítettek a hazaiak. A gólok mindkét oldalon egymás után érkeztek, minden váci gólra volt válasz. Az ÉRD 12 perc elteltével átvette az irányítást, Kisfaludy Anett góljával fordítottak a hazaiak (7:6). Egészen a 22. percig ismét fej fej mellett haladtak a csapatok, amikor is Jovana Kovačević - először a mérkőzésen - két gólra növelte az előnyt (12:10), majd nem sokkal később Kiss Nikolett találatával már három gól volt a két csapat között (13:10). A félidő hajrájában zárkózott a Vác, sőt a 27. percben már egyenlő volt az állás (13:13), azonban Szabó Edina időkérése után az utolsó két percben ismét két góllal meglépett az ÉRD, így 16:14-es félidei eredménnyel fordultak a felek. A második játékrészben megőrizték lendületüket a hazaiak, a 35. percre már négygólos volt az előny (20:16). A Vác ezután zárkózni kezdett, a mérkőzés 40. percére egy gólra csökkentette a hátrányát (21:20). Egy kis ideig még tudták tartani a vendégek a lépést, azonban a mérkőzés utolsó 10 percét már ötgólos előnnyel kezdték a hazaiak (26:21), amelyből a meccs végére hármat sikerült megőrizni, így a találkozót 30:27-re az ÉRD nyerte, újabb értékes két pontot szerezve a bajnokságban.

Támogatóink

Médiapartnereink