Tízzel nyert a Győr

A huszadik perc után nagyszerűen kézilabdázott az első félidőben az ÉRD. Tíz góllal nyert a bajnoki és BL címvédő Győr. 
 
 
Otthon mégis idegenben. Ez volt az ember érzése, hiszen a győriek a Magvassy átépítése, illetve az új multifunkcionális-sportcsarnok építése miatt albérletben, a Győr Városi Egyetemi Csarnokban játszanak 2014-ben. A hazaiak sem mozogtak tehát annyira otthonosan, a hangulat is más volt, mint a megszokott ETO mérkőzéseken.
 
A labdával is barátkoztak az érdiek az első percekben, hiszen a BL-ben használatos játékszerrel játszanak a győriek a bajnokin is. Mégis mi szereztük az első gólt a találkozón, Schatzl Nadine a negyedik perc elején váltotta gólra helyzetét. Három perccel később Szabó Edina időt kért, ugyanis a közte eltelt időben négy gólt szerzett a hazai csapat. Amikor jól rendeződött vissza csapatunk, ezzel meg tudta törni a győriek lendületét, az esetek többségében ez így is volt.
 
A félidő középső harmada érdi emberhátránnyal kezdődött, Oguntoye kiszolgáltatott volt a győri szélsőkkel szemben, Kovács gólja viszont a 6:3-at jelentette, vagyis a hátrányt még döntetlenre hoztuk, csak épp utána újabb két győri gól következett (8:3). Ahogyan mostanában szokott, Klivinyi az első negyedóra környékén jött, és góllal mutatkozott be. A Győr viszont gyorsított játékán, a védekezésünkben pedig elvétve voltak faultok, így ellépett a címvédő (13:5).
 
 
Oguntoye megfogott négy labdát zsinórban, a Kovács, Klivinyi páros gólját Koren találata követte, így közelebb zárkóztunk a vendéglátókhoz. Bátran nyúlt cseréihez Ambros Martín, csak Bulatovic, Kovacsics és Herr maradtak a kezdőből. A spanyol tréner időkérése sem állította meg az érdi felzárkózást, ami Triscsuk és Schatzl góljával folytatódott (13:9). Öt gólt szereztünk zsinórban, többet mint az előtte eltelt húsz percben. A huszonnyolcadik percben Szekeres másodszor kapott kétperces büntetést, emberelőnyben, büntetőből tört meg a győri gólcsend (14:10). A húszadik perc után visszajöttünk a meccsbe, a szünetre ötgólos lett a hazaiak előnye.
 
Érdi támadással, de győri góllal indult a második félidő, egy maratoni akciót követően. Támadójátékunk Klivinyivel és Triscsukkal egyszerre a pályán számos veszélyt hordozott magában, a különbség még ideiglenesen csökkent is a félidőhöz képest, de Görbicz zsenialitásával nem boldogultunk védekezésben (21:15). Mindkét csapat igyekezett gyorsítani a játékán, a győri ritmusváltás volt eredményesebb.
 
 
 
Hét percre maradtunk gól nélkül, Herr fogott minden érdi lövést (24:15). Két labdaszerzést ötven százalékosan használtunk ki, Klivinyi értékesítette a maga ziccerét. Török Petra, fél éves kihagyást követően, először lépett pályára a szezonban. A 48. percben lett tízgólos a különbség a két csapat között, Löke bírkózott ki egy ziccert (26:16). Sokat állt a játék a sérülések, és az időkérés miatt.
 
Az utolsó tíz percre Janurik érkezett az ÉRD kapujába, elöl Triscsuk volt a legaktívabb (30:18). Korsós sajnálatos sérülése borzolta a győri kedélyeket, csapatunk egyre pontatlanabbul kézilabdázott. A második félidőben nem jött nagy érdi feltámadás, az utolsó percek hajrájával így is sikerült elkerülni a tízgólosnál nagyobb különbséget.
 
Közeledik az alapszakasz hajrája, ami számunkra nyolcnapos, három mérkőzéses időszakkal érkezik. Jövő kedden a Fehérvárt, szombaton a Békéscsabát fogadjuk a Városi Sportcsarnokban, a bajnoki mérkőzéseket követően majdnem két hét múlva, a Ferencvárost látjuk vendégül a Magyar Kupa negyeddöntőben. 
 
  

Támogatóink

Médiapartnereink