Tornagyőzelem Székesfehérváron

Együttesünk a négycsapatos székesfehérvári CEP Kupa döntőjében 27:33-ra nyert a házigazda Alba Fehérvár KC ellen, mellyel megszerezte az első helyet a felkészülési tornán. 

 
A CEP Kupa második napján a Mosonmagyaróvárt legyőző Alba Fehérvár KC együttese volt az ellenfelünk a felkészülési torna döntőjében. A mérkőzés első támadásából Szabó Laura szerzett vezetést csapatunknak Mireya González Álvarez bejátszásából, majd lerohanás végén Kisfaludy Anett növelte előnyünket. Szvetlana Gridnyeva hárított büntetőjének köszönhetően ellenfelünk nem tudott egyenlíteni, majd az ellentámadás végén a balszélről Fekete Bozsana alakította 1:3-ra az állást. Ezt követően öt perc alatt ellenfelünk ötször volt eredményes, míg csapatunk Barján Bianka révén egyszer vette be a hazai kaput (6:4). Szvetlana Gridnyeva a tizedik percben a második fehérvári büntetőt védte, majd öt perccel később a harmadikat, így Mariama Siganté három, illetve Klivinyi Kinga egy találatának köszönhetően újra csapatunknál volt az előny (8:9). Technikai hibáinkat kihasználva a hazai csapat fordítani tudott, és háromgólos előnyt dolgozott ki a félidő utolsó tíz percére fordulva (13:10). Azonban a 26. percben már lányaink vezettek három góllal, zsinórban hat szerzett találatunknak köszönhetően, és ezt a fórt a félidő végét jelző dudaszóig meg is őriztünk (15:18).
 
 
A fordulást követően emberhátrányban két fehérvári támadást is kivédekeztünk, míg létszámhátrányban Katarina Krpez Slezak talált a hazai kapuba. Klivinyi Kinga talpról és átlövésből is a hálóba talált, ellenfelünk azonban így is egy találatra zárkózott, de a vezetést nem adtuk ki kezünkből (20:21). Mireya González Álvarez átlövésből, míg védekezésben szerzett labdából Katarina Krpez Slezak indításból volt eredményes, de kétgólos előnynél nagyobbra nem tudtunk szert tenni a 42. percig. 24:26-os állást követően Gulyás Vanda beállóból, Mireya González Álvarez átlövésből és Olivera Vukcevic szélről szerzett találataikkal, zsinórban öt gólt lőve hétgólos előnyre tettünk szert. Győri Barbara kapuját tíz percig nem tudta bevenni a hazai együttes, míg Szvetlana Gridnyeva negyedszer hárította a fehérváriak büntetőjét a hajrában. A 27:33-ra megnyert mérkőzés utolsó perceiben Plesztovits Alexa első ízben léphetett pályára felnőtt csapatunkban. Mai győzelmével csapatunk megnyerte a négycsapatos CEP Kupát fantasztikus szurkolótáborunk bíztatása mellett. Lányaink jövő héten három napon keresztül a VI. 'Nyitnikék' Érdi Ipartestület Kupán lépnek pályára az ÉRD Arénában. 
 
 
 
Felkészülési mérkőzés 8. forduló
Időpont: 
2016. augusztus 5. 21:00

27

(15)

Kiállítás: 0 perc

7 méteres 0/0

Vezetőedző
DELI Rita

Alba Fehérvár KC
ÉRD
2
5
5
5
1
1
1
1
Katarina Krpež-Šlezák 4
7
2 (1)
2 (1)
2 (1)
2 (1)
2 (1)
2
1
1
1
4
4
4
4
3
3
3
3
3

33

(18)

Kiállítás: 22 perc

7 méteres 6/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Köfém Csarnok
Játékvezetők: Wiedemann Viktor, Bócz László

Támogatóink

Médiapartnereink