Vereség Debrecenben

NB I-es ifjúsági együttesünk a bajnokság 5. helyén álló DVSC-TVP csapatától 39:31-es vereséget szenvedett.
 
NB I-es ifjúsági csapatunk a hétvégén ugyancsak Debrecenben vívta tizennyolcadik bajnoki mérkőzését a szezonban. A találkozón a hazai csapat szerzett vezetést büntetőből, melyet Plesztovits Alexa egyenlített ki ugyancsak a büntetővonalról. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladt a két együttes, 5:5-ös állást követően ellenfelünk egymás után három találatot szerzett, majd gólcsendünket Lozsi Erna törte meg a 9. percben. Az ezt követő hat percben csapatunk ugyancsak Lozsi Erna révén egyszer talált a kapuba, míg a hazai együttes hatszor is eredményes volt, 14:7-re alakítva az állást a játékrész közepére. Merő Dóra hárított hétméterese ellenére nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, hiába értékesített Plesztovits Alexa két percen belül két büntetőt is. A gólgazdag 25:17-es első játékrészt követően Zsigmund Emese révén már a második hazai büntető maradt ki, így ellenfelünk egyetlen gólt szerzett a játékrész első kilenc percében, míg lányaink Kertész Ramóna két, illetve Plesztovits Alexa és Reizinger Sára egy-egy találatával 26:21-re csökkentettük hátrányunkat. Öt találatnál közelebb nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz, sőt a DVSC zsinórban három gólt szerezve visszaállította a félidei nyolcgólos különbséget. Lányaink nem adták fel, és Lozsi Erna egymaga szerzett három találatának is köszönhetően a mérkőzés utolsó négy percére 34:30-ra megközelítettük a hazai együttest. Azonban a hajrában nem sikerült közelebb kerülnünk ellenfelünk, így a pontszerzés is elmaradt a DVSC-TVP otthonában a 39:31-re végződő találkozón.
 
 
 
 
 
Csapatunk 2015. december 3-án, csütörtökön az Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen játszik felkészülési mérkőzést.
 
A tavalyi évhez hasonlóan csapatunk ismételten pályára lép az olasz Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen az ÉRD Arénában. A 2015. decenber 3-án, csütörtökön megrendezésre kerülő mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
 
Női kézilabda felkészülési mérkőzés
ÉRD - Esercito-FIGH Futura Roma
 
Időpont: 2015. december 3. csütörtök 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
A mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink