Vereség a Vác elleni nyitányon

Csapatunk megkezdte a K&H női kézilabda-bajnokság 2021/22-es idényét. Az Érd hazai pályán fogadta a Váci NKSE együttesét és küzdelmes mérkőzésen 27-22-es vereséget szenvedett.

Csáki Lilla góljával kezdődött a szezon első hazai összecsapása, majd gyorsan fordított a Vác és a 10. percben 5-2-re elhúzott. Györkös Rebeka ezután nagyon elkapta a fonalat, parádézott a kapunkban, elöl pedig Csáki szórta meg magát. Mód Noémi is remekül szállt be és a 18. percben 8-8-nál utolértük ellenfelünket.

Sőt! Pár perccel később, 11-10-nél már nálunk volt az előny. Sajnos ekkor vezetett utoljára a találkozón az Érd. A félidő hátralévő részében sorban góllal végződtek a váci támadások, hazai oldalon pedig Kopecz Barbara tudott csak betalálni, így a szünetben 12-16-ot mutatott az eredményjelző.

A fordulás után tovább hízott a vendégek előnye. Hámori Konszuélát nem tudta tartani a védelmünk: a 33. percben már 7 gól volt a különbség (12-19). Györkös tartotta ekkor meccsben a csapatunkat, támadásban pedig Paróczy Sára villant többször is. Negyed órával a vége előtt Mód lövése után 3 találatra felzárkóztunk (19-22). Ottó Katalinnak kellett időt kérnie, majd 2 perces kiállítások borzolták a kedélyeket.

A hajrá ismét a váciaké volt, Kuczora Csenge pedig könyörtelenül lőtte a hétmétereseket és a védelmük is összeállt. Paróczy még szépített, de az Érd végül 27-22-es vereséget szenvedett. Horváth Roland lányai végig hajtottak és a küzdőszellemre egy pillanatig sem lehetett panasz.

Gratulálok a Vácnak. Azt amit csinálnak, azt nagyon jól csinálják. Azt nem lehet tőlük elvenni, hogy ez a fiatal társaság nagyon szívósan védekezik, kombinál és jól össze van rakva. Annyira megnehezítik a támadójátékunkat, hogy látszik is mennyi gólt tudtunk lőni. Azért rengeteg olyan dolog is van, amit nem így képzelnék el. Továbbra is ott tartunk, hogy egy-két játékos hosszabb sérülésből tér vissza, nekik még idő kell. Ez a két hónap még így is kevés volt, de látom, hogy szépen lassan haladunk előre hétről-hétre ebben is.

Kikaptunk 5 góllal, de nagyon szépen küzdöttek és harcoltak a lányok. Akarják csinálni ás biztos vagyok benne, hogy sok örömet fognak okozni. Örülök annak, hogy nem adják fel egy percig sem. Annak ellenére sem, hogy a Vác azért jobb erőt képvisel és tapasztaltabb is talán. – nyilatkozta Horváth Roland a mérkőzés után.

Mód Noémi:

Gratulálok a Vácnak. Az első félidőben jól kezdtük a mérkőzést és fordítani is tudtunk. A második félidőben nagyobb különbség alakult ki és csak kapaszkodni tudtunk az eredmény után. Próbáltunk mindent megtenni, de sokat hibáztunk. Ezeket kell kijavítani és menni tovább, küzdeni.

Női kézilabda, NB I, 1. forduló
ÉRD–VÁCI NKSE 22–27 (12–16)
Érd, 350 néző. V.: Bóna, Földesi
ÉRD: Györkös – Csáki 5, Szabó K. 2, Kopecz 3 (3), Paróczy 6, Vukajlovics 1, Fekete B. 1
Csere: Kántor, Hadfi (kapusok), Horváth D., Mód 3, Kiss D. Zs., Sztankovics, Monori 1, Abilda

Egy csapat, egy szív!
Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink