A tavaly nyáron tartott első utánpótlás felmérést követően múlt héten már negyedik alkalommal került sor fiataljaink kézilabda specifikus adatainak rögzítésére, és orvosi vizsgálataira.
Két nap alatt minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt., ezen kívül orvosi stábunk részletesen felmérte, hogy mindenki egészségügyi állapota megfelel-e a következő időszak edzés,- és mérkőzésterhelésének elvégzésére. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel.
"Idén már 2. alkalommal vettek részt utánpótlás sportolóink a széleskörű orvosi szűrővizsgálatokon, valamint az állapotfelmérés részeként a kondicionális képességek felmérése is lezajlott. A tavalyi eredményekkel összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy sportolóink fejlődése töretlen. Jelentős javulást tapasztaltunk a dinamikus láberő, a labdás ügyesség, valamint a gyorsasági állóképesség területén. Természetesen ezekben a legjobb eredményeket a legidősebb korosztály (ifjúsági) érte el, de örömünkre szolgált, hogy a fiatalabbak közt is rejtőzködnek tehetségek." - Oláhné Balog Tünde - Utánpótlás-vezető
Legjobb eredmények:
- Súlypontemelkedés nyugalmi helyzetből, guggolásból: 62 (Ifjúsági III. osztály)
- Súlypontemelkedés előzetes lendületszerzésből 66 (Ifjúsági III. osztály)
- Fekvőtámasz: 30 db (Ifjúsági I. osztály)
- Húzódzkodás: 26 (Ifjúsági III. osztály)
- Gyorsaság - futás
5m 0,95 mp ( U13 I. osztály )
10m 1,75 mp ( U13 I. osztály )
20m 3,35 mp ( U13 I. osztály )
- Sportágspecifikus gyorsaság (labdavezetés)
indulás jobb kézzel: 5,35 mp (Ifjúsági I. osztály)
indulás bal kézzel: 5,72 mp (Ifjúsági I. osztály)
- Kapura lövés kézilabdával
talpról: 72 km/h (Ifjúsági I. osztály)
felugrásból: 76 km/h (Ifjúsági I. osztály)
- Hanyattfekvésben kétkezes fej feletti dobás (2 kg): 7 m (Ifjúsági III. osztály)
- Inga teszt: 20 (Ifjúsági I. osztály és Ifjúsági III. osztály)