Az Ifjúsági I. osztályú bajnokságban először a TFSE vendégei voltunk Budapesten. A mérkőzés végig szoros, kiélezett küzdelem volt. Nagy csatát vívtak a lányok, végig nagyon akartuk a győzelmet. Voltak nehéz periódusok a mérkőzés alatt, de ezeken az időszakokon átsegítették egymást a játékosok. Mindig akadt valaki, aki a hátára vette a csapatot. Mindenki hozzá tudott tenni egy kicsit a maga részéről az eredményhez, igazi csapatmunka volt. Nagyon értékes 2 pontot szereztünk a bajnokságban.
A következő fordulóban az Alba Fehérvárt fogadtuk. Jól kezdtük a mérkőzést, majd az ellenfél időkérését követően megfordították az eredményt. A következő percekben szorosan haladt egymás mellett a két a csapat. Az első félidőben sok technikai hibát vétettünk, ezért hiába volt jó kapusteljesítményünk és jó védekezésünk, nem tudtunk 1 gólnál nagyobb előnyt szerezni. 10-9-es eredménnyel mehettünk be az ötözőbe. A szünet jót tett nekünk, át tudtuk beszélni, hogy mire kell jobban figyelnünk a ránk váró játékrészben. Magabiztosan vezetve, sokszor nagyobb különbséggel is, 2 gólnál közelebb már nem engedtük magunkhoz a fehérvári gárdát.
"Az elmúlt 3 hónap munkája lassan kezd megmutatkozni, a csapat kezd csapattá érni. Ezúton is szeretnék gratulálni a győzelmekhez a játékosoknak!" - értékelt Maurer Szandra edző
Október 18. Budapest
TFSE - ÉRD 23-25 (10-14)
Október 27. Érd
ÉRD - Alba Fehérvár KC 26-22 (10-9)
NBII-es csapatunk elsőként Dabason szerepelt.
"Nagyon nehéz mérkőzés volt, nem igazán sikerült a saját játékunkat játszani. Sok játékosnak a komfortzónáján kívül kellett jól teljesítenie, de azt gondolom, hogy ezekben a nehéz pillanatokban is helyt tudtak állni a lányok. Nagyon fontos 2 pontot sikerült begyűjtenünk a találkozón. Gratulálok a győzelemhez a csapatnak!" - dicsérte Maurer Szandra edző a csapatát.
A folytatás azonban már kevésbé alakult jól. A Vecsés elleni hazai találkozóra nagy motivációval és lendülettel érkeztünk még az előző napi győztes ifjúsági mérkőzés után. Ehhez mérten az első félidőben jól játszottunk, többször sikerült vezetnünk is a rutinosabb csapat ellen. A félidőben 12-12-es állásnál vonulhattunk be az ötözőbe.
Sajnos a második játékrészre nem jöttünk ki az öltözőből, leginkább csak testben voltunk a pályán. 20 perc alatt 2 gólt tudtunk szerezni, a támadójátékunk teljesen passzívvá vált, és szép lassan a védekezésünk is elfogyott. Az utolsó 10 percben voltak újra szép megmozdulások, de sajnos a megmaradt pár perc nem volt elég az eredmény kozmetikázására.
"Sajnálom, hogy egy nagyobb mértékű vereségbe futottunk bele, mert ekkora különbség nem volt a két csapat között. Remélem tanulunk majd ebből az esetből is, mert a küzdeni tudásunk most cserben hagyott minket. Olyan előfordulhat, hogy egyszerűen semmi nem jön össze egy mérkőzésen, de feladni nem szabadna a játékidő vége előtt." - összegzett Maurer Szandra.
Október 20. Dabas
Dabasi KC VSE - ÉRD 19-21 (9-12)
Október 28. Érd
ÉRD - Vecsési SE 20-32 (12-12)