Hagyományainkhoz híven felnőtt és utánpótlás együtteseinkkel, szurkolóinkkal, és idén először amatőr felnőtt és gyerek szakosztályunk tagjaival búcsúztattuk a szezont az ÉRD Arénában.
Az ünnepélyes évzárót Tekauer Norbert, klubunk elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, és összefoglalta a szezon eseményeit.Tekauer Norbert megköszönte támogatóinknak, partnereinknek a segítségüket, támogatásukat, mellyel hozzájárultak hogy ebben a szezonban is elérje klubunk a kitűzött céljait, majd T. Mészáros Andrással, Érd MJV polgármesterével átadták nekik az ajándékcsomagokat. A folytatásban klubunk elnöke utánpótlás együtteseinket és edzőiket szólította korosztályok szerint, akiknek T. Mészáros András és felnőtt csapatunk játékosai egyenként adták át a szezon emlékére készített pólókat.
A folytatásban a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzőinknek, a hazai mérkőzéseinken segítő önkénteseinknek, az ÉRD Aréna munkatársainak, valamint a csapat stábjának egész éves munkáját köszönte meg a klubvezetés. Ezt követően az idei szezonban alapított amatőr szakágunk felnőtt és gyerek tagjait is egyenként szólította ki Tekauer Norbert, és felnőtt játékosainkkal közösen adtak át nekik az ajándékokat.
A 2017/18-as szezon emlékeit felidéző kisfilm után vezetőedzőnk, Szabó Edina és Rácz Marianne tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a stábnak a közös munkát, és szurkolóinknak a fáradhatatlan támogatásukat. Végül Tekauer Norbert búcsúztatta el a távozó játékosainkat, Bernát Dorinát, Klivinyi Kingát és Jamina Robertset, akikről egy-egy kisfilmben gyűjtöttük össze a közös sikereket megörökítő legszebb pillanatokat. Andjela Bulatovic búcsúfilmjét követően Szabó Edina és Rácz Marianne mondta el gondolatait arról, hogy milyen jelentőséggel bírt Andjela Bulatovic a csapat életében. Andjela meghatódva mondott köszönetet a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak az itt eltöltött évekért, és elmondta, hogy Érden itthon érezte magát, és hiányozni fog neki az ÉRD. A hivatalos programot követően a gyerekek és a szurkolók együtt fényképezkedtek kedvenc játékosaikkal, és begyűjtötték tőlük az autogramokat is. Találkozunk 2018/2019-ben, hajrá ÉRD!
ÉRD 2017/2018-as eredményei
U8
U8 Kovács László régió 1. hely
U9
ÉRD 1: U9 Kovács László régió 7. hely
ÉRD 2: U9 Kovács László régió 11. hely
U10
Kisiskolás U10 I. osztály Kovács László régió 17. hely
U11
U11 I. osztály Kovács László régió 2. hely
U13
U13 I. osztály országos 21. hely
U13 II. osztály Kovács László régió 2. hely
Serdülő
Serdülő I. osztály Nyugat 11. hely
Serdülő III. osztály Dél 2. hely
Pest megye ifjúsági 18. hely
Ifjúsági
Ifjúsági III. osztály Közép 1. hely és Bajnokok Tornája 4. hely
Klubunk 2016 nyara óta az utánpótlás felmérés keretein belül rögzíti fiataljaink kézilabda specifikus adatait. A tavaszi, szezonzáró felmérésre a hét elején került sor az ÉRD Arénában.
2016 óta hatodik alkalommal minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt két nap leforgása alatt. Az eredmények rögzítésre kerülnek, így nyomon követhető fiataljaink fejlődése. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel.
Klubunk a 2017/2018-as szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, szerdán 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
A bajnoki évad zárásaként, hagyományainkhoz híven felnőtt csapatunk, utánpótlás együtteseink és szurkolóink ünnepélyes évzáróval búcsúztatják együtt a szezont. Az ÉRD Arénában június 13-án, szerdán 18:00-tól együtt ünnepeljük a 2017/2018-as idény végét, a sorozatban megszerzett, az így már sportágtörténelmi hatodik bajnoki bronzérmet, a klub történetének második Magyar Kupa ezüstérmét és utánpótlás csapataink sikereit. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!
Felnőtt együttesünk nem lépett pályára a héten. Utánpótlás játékosaink viszont nemcsak a pályán mutathatták meg tudásukat, hanem szombaton a Rózsaszín síp akció keretein belül a játékvezetéssel kapcsolatos ismereteiket is bővíthették.
Klubunk a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságával közösen idén ötödik alkalommal rendezte meg a "Rózsaszín síp" akciót, melynek keretében szombaton négy érdekes előadását hallgathattak meg utánpótlás játékosaink, rendhagyó módon a Polgárok Házának közgyűlési termében, melyet ezúton is köszönünk Érd MJV polgármesterének, T.Mészáros Andrásnak. Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi igazgató-helyettese az idegennyelv ismeretének hasznosságáról, a sportdiplomáciáról és nemzetközi delegateként megélt élményeiről tartott prezentációt. Marton Zsófia, NB I-es játékvezető a "Játékvezetők erőnléti felkészítésének jelentősége" címmel tartott előadást, míg párja Szabó Eszter a pályán történő kommunikáció fontosságáról. Éles Péter és dr. Vattay Gergely a versenybírói asztal mérkőzés előtti, közbeni és utáni feladatairól beszélt korosztályos játékosainknak.
Ifjúsági és serdülő I. osztályú lányaink Siófokon zárták a bajnokság küzdelmeit, de a pontszerzés egyik együttesünk nem sem sikerült a Balaton partján. U9-es csapataink egymás elleni mérkőzését ÉRD I-es együttesünk nyerte, mely emellett még egy győzelmet begyűjtött, ÉRD II-es lányaink ellenben még egy vereséget szenvedtek a hétvégén. Pest megye felnőtt csapatunk a visszavágó mérkőzés is legyőzte a Csömöri KSK-t, így bejutott a sorozat döntőjébe. A hét utolsó napján Bp. I. osztályú együttesünk nem bírt a Kőbánya SC-vel. Gratulálunk a győzelmekhez!
A hét ÉRD mérkőzései:
2018. május 9., szerda
Serdülő I. osztály | Siófok KC - ÉRD 35:17 (19:8)
Ifjúsági I. osztály | Siófok KC - ÉRD 34:32 (16:12)
2018. május 12., szombat
U9 Kovács László régió | ÉRD I - Solymári SC 21:11 (13:3)
U9 Kovács László régió | ÉRD I - ÉRD II 18:11 (8:6)
U9 Kovács László régió | Ceglédi KCSE - ÉRD II 10:8 (5:7)
2018. május 13., vasárnap
Pest megye felnőtt 1-4. helyért | ÉRD II - Csömöri KSK 45:34 (22:17)
Bp. I.o. női felnőtt | ÉRD III - Kőbánya SC 19:24 (10:11)