Győzelemmel zártuk a hónapot
2016. október 31. 19:25
Felnőtt csapatunk a hónap utolsó bajnoki mérkőzésén is remek hangulatban lépett pályára, és győzött az MTK Budapest együttese ellen, ahol minden játékosunk pályára léphetett a találkozón.
A bajnokság 6. fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadtuk a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóinkkal. A találkozó első perceiben felváltva születtek a találatok, majd Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, majd az ezt követő támadásunkból Kisfaludy Anett juttatta vezetéshez csapatunkat (4:3). 5:5-nél egyenlített a fővárosi együttes, de ezt követően Janurik Kinga több nagyszerű védést is bemutatott, így ellenfelünk mindösszesen egyszer talált a kapunkba kilenc perc alatt, míg lányaink nyolc gólt szereztek (13:6). A játékrész hajrájában ellenfelünk csökkentette hátrányát, de Larissa Araújó révén a félidő utolsó találatát csapatunk lőtte, így 18:13-as félidei eredménnyel vonulhattunk szünetre. A fordulást követően Fekete Bozsana jegyezte a második játékrész első találatát, majd a 43. percben Mireya González Álvarez átlövésből volt eredményes, mellyel már tíz góllal vezettünk (28:18). A mérkőzés utolsó negyed órájára fordulva a vendégcsapat nyolc perc alatt mindössze egyszer vette be Győri Barbara kapuját, míg csapatunk támadásban ez idő alatt hat gólt szerzett, 35:19-re alakítva az állást. A hajrában Vajda Luca két hétméterest is értékesített, Barján Bianka és Gulyás Vanda pedig akcióból voltak eredményesek, így csapatunk 38:24-re győzte le az MTK Budapest együttesét.
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
NB I-es utánpótlás csapataink kétszer is pályára léptek a héten. Szerdán a NEKA ellen nem tudtuk itthon tartani a bajnoki pontokat, míg vasárnap az MTK Budapest korosztályos együttesei ellen maradt alul ifjúsági és junior csapatunk. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő lányaink nem bírtak a Mosonmagyaróvárral, míg OSB csapatunk a DAC ellen tudott nyerni. Pest megyei junior együttesünk Dömsödön szenvedett 27:14-es vereséget.
A elmúlt hét ÉRD eredményei
2016. október 26., szerda
NB I Ifjúsági | ÉRD - NEKA 14:45 (6:22)
NB I Junior | ÉRD - NEKA 21:37 (9:18)
2016. október 27., csütörtök
KSB leány | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 21:12 (11:6)
2016. október 28., péntek
Pest megyei női junior | Dömsödi USE - ÉRD 27:14 (16:5)
2016. október 16., vasárnap
OSB leány | ÉRD 2 - DAC 33:4 (19:2)
NB I Ifjúsági | ÉRD - MTK Budapest 28:41 (14:21)
NB I Junior | ÉRD - MTK Budapest 19:37 (12:18)
NB I Felnőtt | ÉRD - MTK Budapest 38:24 (18:13)
HAJRÁ ÉRD!