Mini riport Györkös Rebekával


Születési dátum: 1994. 11. 22.
Poszt: kapus
Magasság: 180 cm

Pályafutásomat tíz évesen a Ferencváros TC-ben kezdtem, két évet játszottam ott. Ezután játszottam az ASI-ban, a Láng SK-ban, az Újbuda TC-ben és a Szent István csapatában is. Vácon kerültem először az NB I közelébe, ahol a junior bajnokságban megnyertük az Országos Junior Kupát. Ifjúsági és junior válogatott kerettag voltam. Majd a Veszprém Barabás KC-hoz igazoltam, ahol Róth Kálmánnal dolgozhattam együtt. Itt léphettem először pályára EHF mérkőzésen. Budaörsön három évig játszottam, ahol az első szezonban kiharcoltuk NB I/B-ből az NB I-be jutást. Békéscsabán egy évet töltöttem, Horváth Rolanddal dolgoztam együtt, illetve két évet voltam Székesfehérváron, ahol olyan ismereteket szereztem, amelyeket tudok kamatoztatni Érden is. Bízom abban, hogy mostani csapatom az ÉRD minél sikeresebben fog szerepelni a bajnokságban.

Támogatóink

Médiapartnereink