Súlyos vereség Egerben

Az NB I/B 14. fordulójában a közvetlenül mögöttünk álló, hazai pályán rendkívül magabiztos Egerhez látogattunk. Sajnos ezen a találkozón semmi nem jött össze a mieinknek, már az első félidőben 8 gólos hátrányba kerültünk. Végül 35-23-ra elveszítettük a mérkőzést.

Előzetesen is várható volt, hogy nem vár könnyű feladat felnőtt csapatunkra az Eger otthonában. És ez már az első percekben be is igazolódott, ugyanis a 6. percben ellenfelünk máris 5-1-re elhúzott. Ugyanennyi idő alatt azonban sikerült felzárkóznunk egy találatra (7-6), de az egyenlítés sajnos nem jött össze. Ezt követően 2-3 gólos különbség alakult ki a két gárda között, majd a félidő felétől fokozatosan ismét kezdett ellépni az Eszterházy. Pusztai Petra remekül védett a hazai kapuban, míg Zsikó Zsanették alig akartak hibázni ebben az időszakban, így a szünetre 19-11-es előnyt alakítottak ki.

A térfélcserét követően két Imre Szofi-védéssel folytatódott a mérkőzés, támadásban azonban egyáltalán nem találtuk a megoldást. A 36. percben így kétszámjegyű lett a hátrányunk (22-12). Ezután hiába kezdtünk el gólokat szerezni, Farkas József tanítványai mindenre válaszoltak, így a különbség nem csökkent, sőt a hajrához közeledve még tovább nőtt (30-18). Az Eger végül meg is tartotta ezt az előnyt és 35-23-as sikerével megérdemelten tartotta otthon a két pontot.
 

NB I/B, 14. forduló

Eszterházy SC – Érd  35-23 (19-11)
Eger, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnok

Gólszerzők: Háfra 6, Gerencsér, Török F. 4-4, Kobela 3, Török L., Braun 2-2, Vajer, Ludvig

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink