Klub

Rovat: 
Korosztály: 

Csapatunk közös gondolkodás és egyeztetés után ebben a nehéz helyzetben jótékonysági akciót szervezett.
Mindenképpen itt,  Érden szerettünk volna  segíteni, ezért a helyi Fészek Gyermekvédő Egyesület támogatása mellett döntöttünk, közös értékeinket szem előtt tartva.

Reméljük, hogy szerény ajándékaink és a húsvéti ünnepekre szóló meglepetések elérték céljukat, s e nehéz időszakban egy kis örömet tudtunk szerezni az itt élő gyermekeknek. 

Rácz Marianne
Sportigazgató


 

 

Rovat: 
Korosztály: 

Kedves szurkolók!

Szeretnénk egy kis tájékoztatást adni a csapat életéről, heti szinten!

A honlapunkon minden nap egy-egy játékosunk egy rövid videóban bemutatta az otthonra kapott edzés anyagot. 
Szeretnénk, ha nemcsak néznétek, hanem mind az utánpótlás játékosok, mind a szurkolók, és - mindenki, akinek van kedve - velünk tartana az otthoni edzésekben!

Ezt az időt felhasználjuk arra is, hogy a taktikai ismereteket elmélyítsük. A játékosok heti 2-3 alkalommal egy videóanyagból különböző szempontok szerinti elemzési feladatot kapnak, amit írásban e-mailen keresztül küldenek  vissza Edinának.

Szerdán tartottunk videó-konferenciát.  Nagyon jó volt egyszerre látni és hallani mindenkit.  A lányok  különböző helyszínekről jelentkeztek be és osztották meg egymással a tapasztalataikat.

Bízik Réka Naszvadon (Szlovákia) csatlakozott egy helyi önkéntes csapathoz, akik segítenek az ottani idős, egyedülálló embereknek, 300 szájmaszkkal segítették a környezetüket.

Szerbiában nagyon komoly helyzetről számolt be Zsilé (Jelena Lavko), hiszen a határok lezárása mellett teljes szigorral kontrollálják a kijárást is.

Kalandos úton tért vissza a spanyolországi válogatott edzőtáborból Alexandra do Nascimento. A budapesti repülőtéren 2 napot várakozott arra, hogy végül sikeresen haza juthasson Érdre. Már túl van az önként vállalt 14 napos karantén időszakon, szerencsére vele és férjével minden rendben van.

Julie Franciaországban tartózkodik a családjával.  Keményen végzi az edzéseket, mellette további meglepetésekkel is készül!

Tóth Gabi Győrben van , ahogy Szabó Lala Tárnokon, Simon Armi pedig Szegeden családi körben készül a folytatásra.

A Schatzl Nati szűk családi körben ünnepelte a 20. születésnapját. Testvérével Nadával csatlakoztak a helyi ételkihordó akcióhoz.

Dr. Gávai Szonja az edzések melletti munkáját (ügyvédbojtár)többnyire home office-ban végzi. Heti egy alkalommal - munkatársaival váltásban - jár be a munkahelyére.mun A közlekedést izgalmas rollerezéssel teszi sportossá Budapesten.

Marketa Jerabkova Csehországban van, ő szintén nem tudott visszajönni a határzárak miatt, de szorgalmasan végzi a kiadott feladatokat.

Jovana Kovacevic a debreceni mérkőzés után kapott rövid pihenőt és elutazott Abu Dhabiba a vőlegényéhez, aki ott kézilabdázik. A járvány oda is elért, igy Jovi is ott ragadt. Jól van, nagyon várja a folytatást.  Hiányzik neki a versengés, a mérkőzések hangulata, de reméli, hogy hamarosan visszatérhet Érdre, és újra folytatódnak az edzések az Arénában.

Kiss Niki, Janurik Kinga, Termány Rita, Kisfaludy Anett és a  fiatalok, Király Réka, Landi Gabi érdi otthonaikban készülnek szorgalmasan és professzionálisan a folytatásra.

Krpinek külön személyi edzője van, kislányuk Timea személyében, aki kellően gondoskodik a család napi teendőiről.

A megbeszélés végén a csapat tagjai egyetértettek és megállapodtak abban, hogy  a nehéz időszakban egy jótékonysági akció keretében az érdi Fészek Gyermekvédő Egyesületet fogják  támogatni. Játékosaink és a szakmai stáb húsvéti meglepetés ajándékokat visznek az ott élő gyerekeknek, természetesen figyelve az előírások felelősségteljes betartására.

A következő alkalommal erről az akcióról is részletesen beszámolunk!

Addig is mindenkit kérünk arra, hogy vigyázzon magára és a többiekre! 

Figyeljünk a környezetünkben lévő, segítségre szoruló embertársainkra.

 

Egy csapat, egy szív!

Hajrá ÉRD!

Rácz Marianne
sportigazgató

 

KÉPEK ITT

Korosztály: 

Az Érdi Sport Kft a kézilabda utánpótlás részére ingyenesen biztosít vadonat új, professzionális sporteszközöket otthoni használatra!

Természetesen a járvány miatt maximális egészségügyi és higiéniai kritériumok teljes betartásával történt az átadás-átvétel, ún. no contact protokoll alapján. Az eszközök beszerzését Fenyőházi-Nagy Andrea, a kiosztást az utánpótlás vezetője Oláhné Balog Tünde és az ifik edzőnője Maurer Szandra végezték.(képeinken)
Segítőkész munkájukat hálásan köszönjük Nekik!


Első körben a serdülő és ifjúsági korosztály jutott otthoni edzéshez eszközökhöz, felszerelésekhez! Közel félszáz sportoló fiatal kapott most különböző erősségű gumiszalagokat, d-bandeket, kettlebelleket, trx eszközöket,és érkeznek még jógahengerek is. Elindítottuk az  U13-14 -es gyerekeknek is a beszerzést, nekik a korosztályukhoz mérten, kisebb kézi súlyzókat, gumiszalagokat és koordinációs eszközöket vásárol otthoni edzésekre az Érdi Sport Kft. 

 

Korosztály: 

Az eredeti időpontban, 2020. március 20-22. között Győrött zárt kapuk mögött kerül sor a női olimpiai selejtezőtornára a veszélyhelyzet kihirdetése miatt.

 A mai napon tárgyaltunk a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökével, Dr. Hasszan Musztafával, a Győrben rendezendő olimpiai selejtezőről, tekintettel arra, hogy a koronavírus járvánnyal kapcsolatban a magyar kormány az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet hirdetett – mondta el Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. – Bár a magyar női válogatott és a szurkolók miatt is nagyon szerettük volna, hogy az eredeti terveknek megfelelően, ötezer néző előtt kerüljön sor a kvalifikációs tornára, büszkék voltunk rá, hogy elnyertük a rendezést, de ez most nem valósulhat meg, mert az emberi életnél, az egészségnél és a biztonságnál, nincs fontosabb. A selejtező zárt kapus lesz, de az IHF-fel egyetértésben az eredeti helyszínen és időpontban. Az MKSZ számára a sportággal kapcsolatos kötelezettségein és elhivatottságán túl kiemelt jelentőségű a magyar kézilabdázás valamennyi szereplőjének, valamint a szurkolók egészségének védelme, és elkötelezett a veszélyhelyzeti joggyakorlat és a jogszabályok betartása mellett. Kérünk minden szurkolót, értse meg a döntésünket, és a televízión keresztül kísérje figyelemmel a tornát, szorítson a magyar sikerért!

Az olimpiai selejtező résztvevői és programja változatlan:
Audi Aréna Győr
Március 20., péntek:
17:00 Magyarország-Kazahsztán TV: M4 Sport
20:00 Oroszország-Szerbia TV: M4 Sport
Március 21., szombat:
17:30 Magyarország-Szerbia TV: M4 Sport
20:30 Oroszország-Kazahsztán TV: m4sport.hu
Március 22., vasárnap:
17:30 Szerbia-Kazahsztán TV: m4Sport.hu
20:30 Magyarország-Oroszország TV: M4 Sport

Az olimpiai selejtezővel kapcsolatos további részletekről, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség versenyrendszerén belüli mérkőzések lebonyolításáról, megrendezési lehetőségeiről, a szövetség napi működési rendjéről az MKSZ a kormányzat által hozott jogszabályok részletes tanulmányozása, valamint minden lehetséges és szükséges információ begyűjtése után hoz döntést.

Forrás: mksz.hu

Rovat: 
Korosztály: 

A Ferencvárosi Torna Club női kézilabda szakosztályának Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel kapcsolatos átigazolási hírét az Érdi Sport Kft hivatalosan megerősíti.



Janurik Kinga és Kisfaludy Anett az érdi női kézilabda meghatározó egyéniségei, Érden immár egy évtizede mutatnak példát a magyar kézilabdasport szeretetéből és csapathűségből.

Mindkét játékos professzionális tudása nagyban segítette csapatunkat az elmúlt években az NB I-es bajnokság élvonalában tartani, a hazai és nemzetközi tornákon jó eredményt elérni, a magyar válogatott oszlopos tagjaiként az érdi női kézilabda hírnevét erősíteni, továbbvinni. A bajnokság még tart, ezért az átigazolás ténye mellett játékosaink továbbra is teljes erőbedobással játszanak az idény hátralévő mérkőzésein az ÉRD csapatát erősítve.

Köszönjük Kinga, köszönjük Anett!
 

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

Sajtótájékoztatón mutatta be a 2019-2028-as időszak stratégiai terveit az ÉRD női kézilabda csapata. A Polgárok Házában rendezett eseményen a város és a klub vezetése mellett Győrfi János, a Testnevelési Egyetem Rektori Hivatalának stratégiai fő tanácsadója tartott előadást a következő évek terveiről.

T. Mészáros András polgármester az eseményen először visszatekintett a klub előző, 2011 és 2017 között eltelt időszakának stratégiai terveire. Ezzel kapcsolatban a városvezető kifejtette a csapat ezeket a célokat 99 százalékban teljesítette mind a társadalmasítást, mind az elért eredményeket tekintve.

– A feladat az most, hogy a következő tíz évre is megfogalmazhassuk az elképzeléseinket és ennek végrehajtására próbáljunk meg minél több erőt koncentrálni – húzta alá T. Mészáros András.

Szabó Edina, az ÉRD NB I-es csapatának vezetőedzője elmondta, az elkészült stratégiai tervvel egy olyan átfogó munka készült el, amely alapján tovább lehet fejleszteni a klubot. Megjegyezte, a társadalmasítás is hangsúlyos, hiszen az érdi kézilabda szerepe a városban nem csak az élsportot jelenti, hanem hogy az embereknek legyen hova tartozni, együtt sírni és nevetni.

– Az első csapat szerepe, hogy példát mutasson az embereknek, gyermekeknek küzdeni tudásból, értékek képviseletéből, úgyhogy én azt hiszem, ez az út tovább folytatódik – mondta el Szabó Edina, hozzátéve, a tervek között szerepel, hogy minden korosztálynak lehetősége legyen Érden kézilabdázni a legkisebbektől a legidősebbekig.

Rácz Marianne, az ÉRD sportszakmai igazgatója pedig T. Mészáros András szavait idézte azzal, hogy az érdi kézilabda egy brandet teremtett.

– Érd városát felhelyeztük nem csak Magyarország, hanem Európa térképére is. Ezt a stabilitást, eredményességet és sportágszeretetet szeretnénk megtartani és továbbvinni

– tekintett vissza az elmúlt évekre Rácz Marianne, aki elmondta továbbá, a klub számos programot indított az elmúlt években, így a Rózsaszín Síp akció mellett már a kétéves gyermekeknek és néhány hete az óvodásoknak is tartanak foglalkozásokat, sőt, a klub játékosai különböző szakmai előadásokon is szélesíthették tudásukat.

– Ezek olyan minták, amik a jövőben is inspirációt adnak, hogy továbbfejlesszük azokat az ötleteket kreativitással, hogy magát a kézilabdát is építsük – fűzte hozzá Rácz Marianne.

Előadásában Győrfi János, a Testnevelési Egyetem Rektori Hivatalának stratégiai főtanácsadója először a klub alapítása óta 2010-ig eltelt időszakra tekintett vissza, hiszen a város vezetése 2006-ban határozta el, hogy néhány év alatt az NB I-be jut a csapat, amely az élvonalban is megragadt, s remek eredményeket ért el.

Győrfi János 2019 és 2028 közötti időszakra elkészített stratégiai tervében szerepel, hogy a klub válogatott játékosokat, érdi példaképeket neveljen, amely által a klub is növeli a város imázsát. Beszélt arról a misszióról is, amit kitűztek a csapat elé. Ennek értelmében a lakosságnál szeretnék elérni, hogy a szurkolók ünnepként tekintsenek a klub eseményeire.

– A küldetés az, hogy azok az alapok, amik az ünnepeken, közösségi eseményeken, a gyermekekkel való foglalkozások során megteremtődtek, azok tovább folytatódjanak és – ahogy ez már folyamatban van – egy-egy mérkőzés közösségi ünneppé alakuljon – hangoztatta Győrfi János.

– Szerencsére az utánpótlás bővítésére van lehetőség, létszámában is növelhető az utánpótlás, tehát van egy mennyiségi felelősség, de alapvetően van egy minőségi felelősség is – mondta az utánpótlásfejlesztéssel kapcsolatban a stratégiai főtanácsadó.

A Magyar Kézilabda Szövetség is készített hosszútávú stratégiát, amellyel párhuzamot kell vonni, hiszen az MKSZ-nél a bázis bővítése mellett a válogatottak eredményességének javítását, az innovációt és a szervezet modern menedzsmentjének kialakítását tervezték – avatott be a stratégia kialakításába Győrfi János.

Az ÉRD stratégia terveivel kapcsolatban elhangzott, hogy a látványsport feladatai mellett a mindennapos testnevelésnek köszönhetően a térség diákságát is be kell vonni a sportágba.
Győrfi János kifejtette, a lakosság életminőségére is hatással lehet a klub, hiszen ezáltal többen sportolhatnak. Sőt, sportgazdasági, turisztikai, társadalmi és kulturális hatások által a kézilabda egy összekapcsoló erőként működik, ezáltal egy sporthálózat jön létre.

Stratégiai tervében három prioritást emelt ki Győrfi János: az eredményesség és minőség kérdéskörét, a lokális aranykort és az innovációt.
A sportági eredményesség alapján négy alcélt határozott meg Győrfi János: az iskolai tevékenységgel az alapokat elsajátítsák a diákok, a technikai alapok stabilitását, az eredményességet (amelyhez szükségesek az edzők, a létesítmények, az eszközök, a felmérések, a programok és a források), illetve a csapatsportág értékeit.

Hangsúlyos volt még az előadás során a nevelőegyesületi arculat, melynek lényege, hogy az utánpótlásból való kiöregedés után se szakadjanak el a klubtól a kézilabdázók.

A sajtótájékoztatón elhangzott a három prioritási tengelyen belül 64 különböző projekt áll az érdi női kézilabda csapat előtt.

Győrfi János kiemelte még a technikai és mentális fejlesztéseket, melyekhez elengedhetetlen a kézilabdaedzők pedagógiai munkája is.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint 

Sajtótájékoztatón készült képek megtekinthetőek a galáriánkban.

Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

A rendszeres sportolást nem lehet elég korán elkezdeni, ahogy a kézilabda felfedezését, ezért idén is elindítja az érdi kézilabdacsapat a baba foglalkozásokat az Érd Arénában. Szigeti Katalin szeptembertől péntekenként várja a legkisebbeket és szüleiket, hogy együtt fedezzék fel a labdázás örömét. - Az erdmost.hu cikke

A babakézi lényegében egy játékos képességfejlesztő program, amelynek alapvető célja a mozgás megszerettetése a gyerekekkel. A foglalkozások során labdával és más, az adott korosztálynak készült kiegészítőkkel játszanak a gyerekek; olyan feladatokat végrehajtva, amelyek segítik a kézügyességük, motorikus képességeik, egyensúlyérzékük fejlődését.

A kicsik az Érd Aréna pályáján, biztonságos körülmények között játszhatnak, próbára tehetik ügyességüket és közben aktívan használhatják a képzeletüket, kielégíthetik a természetes kíváncsiságukat. A gyerekek a szüleikkel és hasonló korúakkal játszhatnak és szerethetik meg a sportágat.

A foglalkozások szeptember 10-én indulnak. Jelentkezni a katalin.szigeti@handballerd.hu e-mail címen és a 0630 201 85 15 telefonszámon lehet Sziginél!

Hallgassa meg az ÉRD FM 101.3 vidám interjúját a témával kapcsolatban, Szigeti Katalin edzővel itt

Forrás: erdmost.hu Nyilas Hajnalka

Rovat: 
Korosztály: 

Vitathatatlan, hogy 2021 a sport éve, a futballszerető közönség igazi ünnepe azonban a június 11-én elindult, részben hazai rendezésű Eb. A koronavírus-járvány miatt ugyan egy évvel többet kellett várnunk arra, hogy ismét egy nemzetközi tornán szurkolhassunk válogatottunknak, de végre újra elérkezett az idő. Jó visszaemlékezni a 2016-os kiemelkedő teljesítményre, arra az örömmámorra, amelyet szerte az országban tapasztalt meg az is, aki korábban egyáltalán nem követte a magyar labdarúgást. Egy emberként álltunk a válogatott mögött és tesszük ezt az idei kontinensviadalon is.

Nem véletlen tehát a Szerencsejáték Zrt. időzítése, amely a labdarúgó nemzeti tizenegy, a Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottság kiemelt partnereként, illetve hazai sportfogadó-szervezőként egy átfogó reklámkampányt indított, amelynek fő üzenete: Összeköt minket a piros, a fehér és a zöld. Bár pontosan tudjuk, hogy minden sportágban változnak a nevek és az arcok, de egy dolog állandó: mindig annak a csapatnak vagy versenyzőnek szurkolunk, akik a mi színeinkben lépnek pályára, mert nem csak a saját sikereikért küzdenek, hanem értünk is. Lehetünk profi vagy hobbi sportolók, kanapédrukkerek, a lényeg, hogy összetartozunk. Láthatatlan kötelék tart minket össze, ez pedig nem más, mint a piros, a fehér és a zöld motívuma.

A Szerencsejáték Zrt. Eb alatt futó reklámjában fontos szerepet kaptak a magyar válogatottról készült 2016-os felvételek, amelyek felidézik az akkori sikerek emlékeit, azt az önfeledt boldogságot, amelyet egyetlen magyar ember sem felejt el. A kampányban szereplő élsportolók – Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Botka Endre, Illés Fanni, Keszthelyi-Nagy Rita, Varga Dénes, Lékai Máté – mellett feltűnik Anger Zsolt, Jászai Mari-díjas magyar színész is. Velük találkozhatunk a 2 szotyi között címmel futó villáminterjú videósorozatban, a szurkolók megszólítására pedig Tőrös Balázs (Bazska) és Dennis készítenek kisvideókat közösségi média felületekre.

Az #Összetartozunk motívummal szerte a városban és digitális felületeken is találkozhatunk a futball Eb alatt, és kimondottan erre az alkalomra nyílt meg a Szerencsejáték Zrt. pop-up store lottózója Budapesten az Erzsébet téren. A vállalat vidéki régióközpontjaiban, így Szegeden és Pécsett is készül meglepetésekkel a szurkolók számára.

A nemzeti lottótársaság emellett számos új fogadási lehetőséget is kínál fogadóinak. A Tippmix és a Tippmixpro kínálatlában ezen túl lehet majd tippelni az Eb-győztesre, a legtöbb gólt szerző játékosra, a csoportgyőztesekre, a továbbjutásra, Magyarország pontjainak és góljainak a számára, a magyar válogatott szereplésére, vagy éppen a leggólerősebb magyar játékosra is.

További érdekesség, hogy a kampányt megelőzően, a nemzeti lottótársaság elvégzett egy 1000 fős kutatást, amelyből kiderül, hogy az Eb meccseket követő magyarok 82 százaléka látja pontszerzésre esélyesnek a nemzeti tizenegyet, de a válaszadó közül minden harmadik a továbbjutást is biztosra veszi. A legtöbben Németországot várják az első helyre, közel kétharmaduk szerint pedig Cristiano Ronaldo lesz a gólkirály. A nemzeti tizenegy esetén jellemző, hogy a hazai sportfogadók még a papírforma ellenében is inkább az érzelmeikre hallgatnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a 2016-os futball Eb idején a Tippmixen a végső győztesre kínált opciónál Magyarország csapatára érkezett a második legtöbb tipp.

Igazán izgalmas hónap elé nézünk tehát, de a legfontosabb, hogy HAJRÁ MAGYAROK!

Rovat: 
Korosztály: 

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG
Szakmai- és Versenybizottságának

42/2021.(IV.30.) számú határozata

Az utánpótlás bajnokságok lezárásáról

Határozat: „A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága úgy határozott, hogy a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, melyhez kapcsolódóan az alábbiak szerint jár el:

- Nem kerülnek megállapításra helyezések.
- A lejátszott mérkőzések nem kerülnek törlésre, azok a nyilvántartásokban elérhetők lesznek.
- A lejátszott mérkőzéseken történtek miatt kiszabott szankciók érvényben maradnak.
- Nincs sem feljutó, sem kieső, és nem szerzett automatikusan jogot a 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályába egy sportszervezet sem.
A 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályaiban indulókról a Szakmai és Versenybizottság által megbízott ad hoc Besoroló Bizottság dönt.
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága a 2020-2021. évi versenynaptárban 2021. május 22. és június 30. napja között tornarendezési időszakot jelöl meg, melynek részletszabályozását későbbi határozatában teszi közzé.”

Melléklet: nincs

Juhász István sk.
MKSZ Szakmai- és Versenybizottság elnöke

Határozat itt letölthető

Rovat: 
Korosztály: 

A 194/2021 (IV.26.) Kormányrendelet értelmében várhatóan 2021. május 1-től (a 4 milliomodik COVID-védőoltás beadásának bejelentéséhez képesti következő naptól) a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.

A 194/2021 (IV.26.) Kormányrendelet értelmében várhatóan 2021. május 1-től (a 4 milliomodik COVID-védőoltás beadásának bejelentéséhez képesti következő naptól) a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.

A Magyar Kézilabda Szövetség üdvözli a szurkolók visszatérésének lehetőségét a mérkőzésekre, emellett a csapatok, a játékosok, sportszakemberek védelme érdekében ajánlásokat fogalmazott meg a sportszervezetek számára a mérkőzések megrendezésével kapcsolatban.

Az ajánlások kiterjednek a többi között a szurkolók beléptetésére, a maszk-használat fenntartására, a csarnokok rendszeres fertőtlenítésére, a játéktérhez közeli széksorok, nézői helyek lezárására, a megfelelő távolságtartásra. A csarnokok megnyitásáról, a jegyárusításról és a helyszíni egyedi szabályokról valamennyi sportszervezet saját hatáskörben hozhat döntést, a jogszabályok betartása mellett.

Az MKSZ kapcsolódó ajánlásai letölthetőek a mellékelt dokumentumból.

A Magyar Kézilabda Szövetség a szurkolók fokozatos visszatérését támogatja. Az új jogszabály hatályba lépésének várható napján, 2021. május 1-jén 14:10-től sorra kerülő veszprémi Magyarország-Horvátország férfi EHF EURO CUP-mérkőzés a szabályok hatályba lépése óta eltelt idő rövidsége miatt még zárt kapuk mögött kerül sorra.

Az MKSZ elkötelezett ugyanakkor a csapatok biztonságának megtartásával a szurkolók részvétele mellett a május 15-16-i veszprémi TIPPMIX Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntő, valamint a május 29-30-i DELO EHF FINAL4, azaz a budapesti női Bajnokok Ligája négyes döntő kapcsán, és hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a két esemény látogathatóságának lehetőségeiről, utóbbi esemény kapcsán az Európai Kézilabda Szövetséggel is egyeztetéseket folytat.


KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMMKSZ-ajánlások2021.04.30.
MKSZELNÖKSÉGI HATÁROZATOKAMATŐR KÉZILABDA TANÁCSFELÜGYELŐ BIZOTTSÁGAKKREDITÁCIÓTÁMOGATÓKNEMZETKÖZI ÁTIGAZOLÁSNEK - EDZŐKÉPZÉSMKSZ SPORTTUDOMÁNYI TANÁCSADÓ TESTÜLETKIADVÁNYOKCÍMJEGYZÉKFONTOS INFORMÁCIÓKLINKGYŰJTEMÉNYKÉZITÖRTÉNELEMANTIDOPPINGCSARNOKFELÚJÍTÁSI PROGRAMFOTÓK

Forrás: mksz.hu

Csatolt dokumentum ITT

Támogatóink