A forduló eredményei, a bajnokság állása, házi góllövőlistánk
Gólaránnyal újra dobogón. Hosszú fordulón és sok eseményen vagyunk túl.Kedden és szombaton is nagyszerű győzelmet arattunk.
Több kérdés is felmerült a héten. Először a Veszprém elleni mérkőzésen történtek váltottak ki meg nem értést, mikor a második félidőben Wolf Alexandra egyszer csak kivette egy vendég játékos kezéből a labdát és a félpályához rohant vele. Az ellenfél kispadját büntették sárga lappal és mivel egyébként náluk volt a labda, a támadás joga átkerült az érdiekhez. Így megkaptuk a labdát és mi jöhettünk bedobással a félpályáról.
A tabella és a jelenlegi helyezésünk is némi magyarázatra szorul. Két csapat azonos pontszámmal áll, a Vác pedig győzött Érden, gólaránnyal mégis mi vagyunk előrébb. Jelenleg a gólarányunk +25, a Vácnak +22. Az alapszakasz végelszámolásánál valóban az egymás elleni eredmény számít majd, amiben most jobban áll a Vác (legalább két góllal kell nyernünk Vácon, hogy pontegyenlőség esetén megelőzhessük őket), viszont addig, míg nem játszott mindenki mindenkivel oda-vissza, addig a gólarány rangsorol a pillanatnyi részeredmény kiszámításához.
Még októberben kezdődött, múlt hét közepén folytatódott a kilencedik forduló, az eredetileg kiírt időpontra egyetlen találkozó maradt. Az ősz meccsén simán nyert hazai pályán a Győr, újra döntetlent ért el hazai pályán a Dunaújváros, idegenben nyert a Vác, hazai pályán újra győzött a Kiskunhalas.
NB1 Alapszakasz 9. forduló programja, eredményei
2012. október 31. Szerda 18:00 Békéscsaba - BSE 23-22 (14-11)
2012. november 6. Kedd 18:00 ÉTV-Érdi VSE - Veszprém Barabás Duna Takarék KC 27-22 (14-11)
2012. november 7. Szerda 18:00 Siófok - Vác 30-31 (14-17)
2012. november 7. Szerda 18:45 Győr - FTC 36-28 (19-14)
2012. november 9. Péntek 18:00 Dunaújváros - Debrecen 34-34 (22-14)
2012. november 10. Szombat 18:00 Kiskunhalas - Fehérvár 27-24 (13-14)
Mérkőzés beszámoló - Fontos két pontot tartottunk itthon
Galéria
Videós összefoglaló
EHF-kupa
Hat gól előnnyel utazhatunk az északnyugat franciaországi Metz-be. Rengeteg néző előtt, nagyszerű meccsen győztünk hazai pályán. A vasárnapi mérkőzésre pénteken kel útra a csapat, majd a találkozó helyszínén még szombaton és vasárnap délelőtt is edzést vezényel Szabó Edina.
Ez alkalommal is voltak olyan párharcok, melyeket egy hétvégén lejátszottak, és már továbbjutókról beszélhetünk, de azért a legtöbb párharc még csak a felénél jár. Emellett akad olyan összecsapás is, ahol mindkét meccset majd a most következő hétvégén rendezik. Ismerkedjünk meg a mezőnnyel.
Az EHF-kupa 3. fordulójának eredményei, programja
Juve Lis (POR) - SPONO Nottwil (SUI)
: (17.11.2012)
: (18.11.2012)
ÉTV-Érdi VSE - Metz Handball (FRA)
37 : 31 (10.11.2012)
: (18.11.2012)
ASD Sassari Città dei Candelieri (ITA) - Lada (RUS)
0 : 10 (02.11.2012)
0 : 10 (02.11.2012)
0 : 20
KGHM Metraco Zaglebie Lubin (POL) - BNTU-BelAZ Minsk Reg. (BLR)
30 : 29 (10.11.2012)
: (18.11.2012)
VS Helvetia Bm. Alcobendas (ESP) - FC Midtjylland (DEN)
14 : 37 (10.11.2012)
18 : 37 (11.11.2012)
32 : 74
VS Valur (ISL) - H.C. Zalau (ROU)
24 : 23 (09.11.2012)
21 : 22 (10.11.2012)
45 : 45
VS Astrakhanochka (RUS) - Siofok KC-Galerius Fürdö
41 : 28 (10.11.2012)
: (17.11.2012)
VS Grupo Asfi Itxako Navarra (ESP) - A.C. Latsia (CYP)
: (17.11.2012)
: (18.11.2012)
VS HC Karpaty Uzhgorod (UKR) - WHC Radnicki Kragujevac (SRB)
31 : 22 (10.11.2012)
: (18.11.2012)
VS Lugi (SWE) - Team Tvis Holstebro (DEN)
24 : 39 (10.11.2012)
: (18.11.2012)
VS RK GEN-I Zagorje (SLO) - KHF Prishtina (KOS)
43 : 22 (11.11.2012)
: (17.11.2012)
VS A.C. Loux Patras (GRE) - ZRK Vardar SCBT (MKD)
19 : 28 (10.11.2012)
16 : 27 (11.11.2012)
35 : 55
VS HC Kuban Krasnodar (RUS) - H.C. Dunarea Braila (ROU)
28 : 22 (11.11.2012)
: (17.11.2012)
VS Westfriesland SEW (NED) - HAC Handball (FRA)
22 : 38 (10.11.2012)
: (18.11.2012)
VS Cankaya Bel. Ankara (TUR) - Femina Vise (BEL)
: (17.11.2012)
: (18.11.2012)
VS Tertnes Bergen (NOR) - Frankfurter HC (GER)
34 : 22 (10.11.2012)
: (17.11.2012)
Mérkőzés beszámoló - Szenzáció Budaörsön
Galéria
Videós összefoglaló
Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!