18 gólos győzelem az ÉRD Arénában

A magyar-olasz liga keretein belül az Esercito-FIGH Futura Roma csapata volt az ellenfelünk. A 35:17-re megnyert mérkőzésen junior korú játékosaink is pályára léptek.
 
Több mint két héttel az utolsó bajnoki mérkőzést követően újra pályára lépett NB I-es felnőtt csapatunk.  A mérkőzés első találatát ugyan a vendégek szerezték, de ezt követően végig nálunk volt az előny. Támadásban Mariama Signaté átlövésekből volt eredményes, míg védekezésben a jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be. Kilenc percig ellenfelünk nem talált a kapunkba, ennek köszönhetően a 23. percben már öt gól volt az előnyünk (11:6). Az Európa-bajnokságon szereplő válogatottak miatt több junior játékosunk is szerepet kapott a mérkőzésen. A junior válogatottból visszatérő Szabó Laura egy lerohanás végén volt eredményes. A félidő hajrájában tovább tudtuk növelni az előnyünket, a szünetre 16:8-as állásnál vonulhattak a csapatok.
 
 
A második játékrészben Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuban. Schatzl Nadine szélről, Szekeres Klára pedig átlövésből volt eredményes, aminek köszönhetően tíz gólra nőtt az előnyünk (18:8). Védekezésben labdákat szereztünk, amikből gyors lerohanást követően szereztünk gólokat. Kovács Anna a góljai mellett remek passzokkal többször is kihagyhatatlan helyzetbe hozta társait. Harmincadik találatunkat Ekaterina Kostiukova szerezte kínaiból, Szekeres Klára passzát követően (30:16). A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva védte a kapunkat, és junior korú játékosaink is pályára léphettek. Mlinkó Bernadett és Kocsis Klaudia Viktória a felnőttek között is megmutathatta a tudását. A találkozót végül 18 góllal, 35:17-re nyertük meg, melynek visszavágójára december 20-án kerül sor szintén az ÉRD Arénában.  
 
 
Az ÉRD nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Dr. Veszely Katalin meghívást kapott az IHF-től a január 30-án Katarban tartandó női kézilabdával foglalkozó konferenciára.
 
Az IHF a Katari férfi kézilabda-világbajnokságon több konferenciát is szervez, melyeknek egyike a női kézilabdáról szól. Dr. Veszely Katalin  is meghívást kapott, melyet nagy megtiszteltetésnek tart. A meghívás többek között köszönhető az előző évek során több nemzetközi rendezésű kézilabdával foglalkozó konferencián való részvételének, ahol sikeres előadásokat is tartott.
 
Dr. Veszely Katalin, aki korábban ügyvédként egy nemzetközi iroda partnereként tevékenykedett, 2012 júliusa óta klubunk nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki Magyarországon egyedüliként megszerezte az EHF klub menedzseri diplomáját is.
 
Dr. Veszely Katalin  elmondta, hogy ezek a nemzetközi egyeztetések nagyon fontosak, mert ilyenkor alkalom nyílik a sportdiplomáciai kapcsolatok erősítésére, a nők nemzetközi kézilabdaéletben betöltött szerepének megvitatására, elemzésére. Nemzetközi igazgatónk fontosnak tartja,  hogy mind a klubokban, mind a szövetségekben, mind a játékvezetés terén nagyobb szerephez juthassanak a nők.
 
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink