Az utolsó szalmaszál

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag még mindig van esély a bennmaradás kiharcolására. Ehhez azonban szombaton mindenképp el kell hozni a két pontot a Budaörs otthonából.

A K&H Liga 23. fordulójában járunk, ahol szomszédvári csatára indulnak a lányok. A Budaörs több mint két és fél hónapot követően, azaz 8 mérkőzés után tudott ismét győzelmet aratni a bajnokságban. Az előző fordulóban a Békéscsaba ellen szerzett két pontot a Pest vármegyei csapat. Buday Dániel együttese március közepén a Dunaújvárostól egy döntetlen formájában még elcsípett egy pontot, így összességében 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 13 vereséggel a 11. helyen áll a tabellán.

Januárban egy végig kiélezett mérkőzést játszottunk az Érd Arénában, ahol mindössze egyetlen találat döntött a vendégek javára és végül 28-27-re nyertek a budaörsiek. Azon a találkozón Kopecz Barbara 11 góllal volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A krónikához hozzátartozik, hogy Horváth Roland akkor irányította utoljára az Érdet.

A Budaörs házi góllövőlistáját Pálos-Bognár Barbara vezeti 85 találattal, akivel hosszabbítottak a következő évre is. Továbbá a klubnál bejelentették, hogy nyáron újonnan érkezik Debreczeni-Klivinyi Kinga, a NEKA-tól Szabó Anna és Uhrin Lili, valamint a kapuba Mistina Kitty a Mosonmagyaróvártól.

Csapatunk is hasonló negatív szériát próbál megtörni a szombati találkozón, mint a Budaörs tette azt az előző körben. Ahhoz, hogy maradjon tétje a hátralévő fordulóknak mindenképp szükséges lenne egy győzelem kiharcolása.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Moyra-Budaörs Handball – ÉRD
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand

2023. május 6. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó - Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink