Balkezes játékos csapatunk legújabb igazolása

A két rangadó között újabb bejelentéssel érkezünk. Jobbátlövőként és akár a jobbszélen is bevethető, EYOF-bronzérmes Vajer Blanka a legújabb igazolásunk a következő évre, aki a Kispest együttesétől érkezik.

Vajer Blanka Orosházán ismerkedett meg a kézilabdával, majd rövid békéscsabai kitérő után a NEKA igazolta le. Balatonbogláron feljutott csapatával az első osztályba is, ahol góllal mutatkozott be. Fél évet játszott Szombathelyen, végül tanulmányai miatt a fővárosba költözött és 2021 óta a Kispest játékosa. Az idei szezonban 27 meccsen 66 gólt szerzett, amivel jelenleg az NB I/B-s bennmaradásért küzdő piros-feketék harmadik legjobb góllövője. Az Érd elleni találkozón négyszer talált be, a következő szezontól pedig már Simics Judit irányításával kézilabdázhat tovább.

"Nagyon örültem a lehetőségnek és izgatottan várom a következő szezont, valamint, hogy elkezdjük a közös edzéseket. Szeretnék mindent megtenni és a lehető legjobbamat nyújtani, amiből a csapat is profitálhat és én is fejlődhetek" - nyilatkozta honlapunknak Vajer Blanka.

Balkezes játékosként biztosan hasznára lesz a csapatnak és bár jobbszélsőként is foglalkoztatták már előző klubjainál, az igazi posztja a jobbátlövő.

"Valóban korábban a jobbszélen is szerepeltem, de ott kevésbé éreztem komfortosan magamat, mint átlövőként. De ha kell és a meccsszituáció úgy kívánja, akkor beállóba is be tudok menni, valamint a jobbszélre. A lényeg, hogy szeretném minél jobban segíteni a csapatot és elérni a kitűzött célokat."

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink