Bemutatkozik a Rosztov-Don

Csapatunk vasárnap a Rosztov-Don csapatát fogadja az EHF-Kupa elődöntőjében. Cikkünkben bemutatjuk ellenfelünket.
 
A város
 
Rosztov-Don városa az Azovi-tengertől 30 kilométerre, a Don folyó partján fekszik. Az 1749-ben alapított város a doni régió fontos gazdasági és kereskedelmi központja.  Az 1.1 millió lakosú Rosztov-Don Oroszország 10. legnagyobb városa.  
 
 
A csapat
 
A Rosztov-Don női kézilabdacsapat 2013/2014-es idényben elért harmadik helyével kvalifikálta magát az EHF-Kupába. Ellenfelünk, csapatunkhoz hasonlóan a 3. fordulóban lépett először pályára a sorozatban, ahol kettős győzelemmel búcsúztatta a cseh DHK Banik Most csapatát. Az elődöntőbe a Dunaújvárosi Kohász KA, valamint az Astrakhanochka legyőzésével jutott az orosz bajnokság alapszakaszának győztese. A dán Jan Leslie vezette csapat az idei szezonban már Orosz Kupa győztesnek mondhatja magát. Az együttesből négy játékos is szerepelt az orosz nemzeti csapatban a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon, de ukrán, valamint montenegrói válogatott játékosok is szerepelnek a Rosztov-Don csapatában.
 
 
A csapat vezetőedzőjével Jan Leslie-vel készítettünk egy rövid interjút:
 
Első helyen végeztek az orosz bajnokság alapszakaszában. A tavalyi 3. hely után mennyire számít ez erőn felüli teljesítmények?
 
Boldogok vagyunk, hogy megnyertük az orosz bajnokság alapszakaszát, de ez nem számít erőn felüli teljesítménynek. Most már a az előttünk álló elődöntőkre koncentrálunk. Eddig 'csak' az Orosz Kupát nyertük meg az idén, de magasabb céljaink vannak az idei szezonban.
 
Mi a csapat erőssége, minek köszönhető a jó szereplés?
 
Úgy gondolom a csapatunk erőssége, hogy keményen dolgozunk nap mint nap, minden egyes edzésen és ennek, valamint a jó csapatszellemnek köszönhetjük a jó szereplésünket. Tudjuk, hogy a legjobb formánkat kell nyújtanunk az ÉRD ellen, akik nagyon jól teljesítettek az Esbjerg elleni párharcban.
 
Mi a célkitűzés az idei szezonban? A bajnokságban való jó szereplés, vagy a nemzetközi sikerek elérése?
 
A legfontosabb, hogy most csakis az előttünk álló mérkőzésre koncentráljunk. Tudjuk, hogy a következő mérkőzésünkön az ÉRD ellen is a legjobbat kell kihoznunk magunkból, mert ha nem, akkor lerombolhatjuk mindazt amiért eddig dolgoztunk. Büszkék vagyunk arra, hogy a bajnokságban és az EHF-Kupában is jól szerepeltünk eddig, mert sok fontos és nehéz mérkőzésünk volt. A játékosok jól teljesítenek, és megértették, hogy mindig csak az előttük álló mérkőzésre koncentráljanak.
 
Ismerik-e csapatunkat? Milyen mérkőzésekre számítanak?
 
Ellenfelünk egy erős csapat sok jó játékossal. Klivinyi Kinga és Kovács Anna jól teljesítenek az idei szezonban, de Pálos-Bognár Barbara is jobban játszik, mint legutóbb amikor Dániában láttam. Jól védekező együttessel találkozunk, akik a széleken is erősek. Természetesen ha jól akarsz teljesíteni szükséged van egy jó kapusra, és Janurik Kinga kiemelkedő teljesítményt nyújt az idei szezonban. Az ÉRD vezetőedzője, Szabó Edina pedig remekül irányítja csapatát, és képes a legjobbat kihozni a játékosaiból. Jó látni, hogy egy női edző is ilyen magas szinten teljesít, mert többnyire férfi szakvezetők irányítják a csapatokat. Mindent összevetve nehéz mérkőzésre számítok, de remélem, hogy megfelelő eredményt fogunk elérni az első mérkőzésen, mert a célunk a döntőbe jutás. Tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk, de felkészültünk, és megpróbáljuk a legjobb tudásunkat nyújtani az előttünk álló párharcban.

Támogatóink

Médiapartnereink