EHF-Kupa

Korosztály: 

Hazai pályán hihetetlen végjátékban közel állt a továbbjutáshoz, de 24–24-es döntetlent játszott a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud ellen, így nem jutott tovább az EHF-Kupa C-csoportjából az ÉRD.

Most vagy soha az ÉRD-nek – ezzel a címmel harangozta be az EHF-Kupa csoportkörének hétvégi záró fordulóját az Európai Kézilabda Szövetség hivatalos honlapja, az eurohandball.com. Nos, hasonlóan állt a mérkőzéshez a szintén továbbjutásért küzdő, ám ebből a szempontból lépéselőnyben lévő román Beszterce is, amelynek annyival volt kedvezőbb a helyzete, hogy az ÉRD Arénában már egy döntetlennel is továbbjutna.

A felfokozott tét már bő fél órával a mérkőzés előtt érezhető volt, hiszen szurkolók százai vártak a bejutásra, hogy támogatásukkal továbbjutáshoz segítsék Janurik Kingáékat, igaz, Besztercéről is szépszámú nézősereg érkezett Érdre.

Jó hír volt Szabó Edina együttesének, hogy az elmúlt három – vereséggel végződő – találkozó után ezúttal mindenkire számíthatott a vezetőedző. Nem is csoda, ezen a találkozón mindenkinek a legjobbját kellett nyújtania.

A mérkőzés tétje mindkét csapatot felkeményítette, ennek köszönhetően négy és fél percig nem esett gól, melyben közrejátszott, hogy Alexandra Nascimento Ljubica Nenezicsbe lőtte a hétméteresét, más kérdés, hogy egy perccel később már értékesítette lerohanását a brazil jobbszélső. Igaz, a következő két percben Constantina Ratiu és Elena Dinca révén hamar fordítottak a románok.

Az ÉRD a következő néhány percben futott az eredmény után, hiszen hiába egyenlített Markéta Jerábková és Tóth Gabriella is, a vezetést csak 5–4-nél Schatzl Natalie lerohanásból szerzett góljával sikerült visszavenni.

A balszélső gólja után viszont a hazaiak hatperces gólcsendjét kihasználva 7–5-re fordított a Beszterce, amelynek kapujában Darly Zoqbi de Paula védések sorát mutatta be, igaz, az érdi lövők sem céloztak mindig pontosan. A 23. percben Jovana Kovacsevics találatával mégis összejött az egyenlítés (8–8). Sőt, Tóth Gabriella remek egyéni megoldása után nem csak vezetéshez juttatta övéit (10–9), hanem Valentina Ardean Eliseit is kiállíttatta.

A játékrész hajrájában ismét többször vezetett a Beszterce, ám a szünetre Szabó Laura értékesített időntúli hétméteresének köszönhetően 12–12-es döntetlennel vonultak a felek.

A második félidőt jól kezdte a Beszterce, amelytől Iljina Dzijana háromszor is bevette Janurik Kinga kapuját, s erre csak Kiss Nikolett tudott válaszolni, Szabó Edina pedig a 38. perc elején, 15–13-as hátránynál időt is kért.

A sorok rendezése után nagy erőket mozgósított az ÉRD az egyenlítésért, de hiába volt közte többször is egy gól, a vendégek ezeket a pillanatokat jól kihasználták és nem engedték felzárkózni a házigazdát. A szurkolói támogatását megkapó ÉRD a félidő derekán mégis egyenlített (18–18). Ezt a hullámot sem tudták meglovagolni Jelena Lavkóék és az érdi előny helyett megint a Beszterce vezetett kettővel (18–20), amely öt perccel a mérkőzés vége előttig tartott, a végjátékra 21–20-as vendég vezetéssel érkeztek a felek.

De Tóth Gabriella az 57. percben egyenlített! A Beszterce pedig megint megrázta magát, Dzijana újabb gólt szerzett, Szabó Laura pedig kihagyta hétméteresét, míg Ardean Elisei ismét eredményes volt (21–23). De még itt sem volt vége! Előbb Kiss Nikolett, majd Alexandra Nascimento is betalált, az utolsó perc pedig döntetlennel kezdődött (23–23)!

Horatiu Pasca időkérése után a Beszterce is támadhatott, ám csak Dzijanát vesztette el ezzel, az ÉRD pedig Kovacsevics góljával vezetett 24–23-ra, de az utolsó másodpercekben Ardean Elisei döntetlenre mentette a meccset, az ÉRD pedig a 24-24-es döntetlennel búcsúzott a nemzetközi porondtól.

– Ezek nagyon szomorú pillanatok számunkra. Hullámzó mérkőzés volt, de igazán jól nem tudtunk játszani egyik periódusban sem. Volt feszültség ebben a mérkőzésben, de nem tudom, hogy ez az, ami agyonnyomta az embereinket vagy probléma van a küzdéssel. Az élet megy tovább, annak ellenére, hogy ez egy nagyon szomorú pillanat, hiszen mindkét csapat számára történelmi lehetőség volt, amivel az Érd nem tudott élni – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Jól látszott, hogy két hasonló szinten lévő csapat találkozott, elsimerésem a hazai csapatnak, mert egy magas szintű nemzetközi meccset játszottunk, mind technikailag, mind taktikailag. Szerencsénk is volt, hogy ezzel a döntetlennel elértük a célunk. Láttuk, hogy egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet – nyilatkozta a vendégek szakvezetője, Horatiu Pasca.

– Nehéz bármit is mondani, hiszen nagyon szerettünk volna továbbjutni, sajnos nem sikerült. Egy nagyon jó védekezéssel kezdtünk, viszont a támadásunk szétesett és valahol sejtettük, hogy ha a végjátékra hagyjuk az eredményt, akkor nem biztos, hogy mi jövünk ki jobban, ez bebizonyosodott az előző mérkőzéseken. Sajnálom, hogy így alakult, jó lesz visszanézni az utolsó gólt, mert magam sem tudom, mi történt. Tanulságos mérkőzés volt – mondta az ÉRD jobbátlövője, Kiss Nikolett.

– Az ÉRD egy nagyon jó csapat, a kezdetek óta tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A hazai pályán elért döntetlennek köszönhetően tudtuk, hogy a mai eredmény nekünk kedvez. Most egy nagy csata volt hatvan percen keresztül, de ez természetes, hiszen mindkét csapat tovább akart jutni. Boldogok vagyunk, hogy sikerült. Jó munkát végeztünk, melyet mutat, hogy az utolsó pillanatokban tudtuk kiharcolni a döntetlent és a továbbjutásunkat – fogalmazott a Beszterce szélsője, Mariana Costa.

Az ÉRD legközelebb február 15-én, 18 órától lép pályára, amikor az NB I 16. fordulójában az MTK Budapest vendége lesz. 

NŐI KÉZILABDA, EHF-KUPA, C-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
ÉRD–CS GLORIA 2018 BISTRITA-NASAUD (román) 24–24 (12–12)
Érd, 1800 néző. Vezette: Christidi, Papamattheou (görögök)
ÉRD: JANURIK – Nascimento 4, Kiss N. 2, Tóth G. 4, Szabó L. 2 (2), Jerábková 1, Schatzl Natalie 1
Csere: Foggea (kapus), Lavko 3, KOVACSEVICS 6, Kisfaludy 1, Termány
Vezetőedző: Szabó Edina
BISTRITA: Zoqbi de Paula – Paraschiv 1, Vaszileuszkaja 1, Pristavita 2, RATIU 6, Ardean Elisei 5 (2), Dinca 3
Csere: Nenezics (kapus), Tetean 1, DZIJANA 5, Costa, Bloj, Zegrean
Vezetőedző: Horatiu Pasca
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–2. 13. p.: 5–4. 17. p.: 5–7. 23. p.: 8–8. 28. p.: 10–11. 37. p.: 13–15. 41. p.: 16–17. 47. p.: 18–20. 54. p.: 20–21. 59. p.: 24–23.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Korosztály: 

Hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást az EHF-Kupa C-csoportjából az ÉRD női kézilabda csapata, amely február 9-én, 17 órától vív meg a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud együttesével. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti.

Szabó Edina együttese furcsa időszak végére ér a vasárnapi mérkőzéssel, hiszen az ÉRD december 29. óta tizenkettedik (!) alkalommal lép pályára.

A heti két mérkőzés ellenére Janurik Kingáék a nagy terhelésben is kiválóan teljesítettek, hiszen az Alba Fehérvár elleni győzelem után ugyan hazai pályán egy góllal kikaptak az Odensetől, ám a játék képe alapján nem lehettek elégedetlenek az érdiek – még ha ezért pont nem is járt.

Ezt követően a Vác elleni idegenbeli siker és a Besztercén elért döntetlen után két magabiztos hazai győzelem született a Békéscsaba és a Lublin ellen. Majd hiába játszottak végletekig kiélezett mérkőzést az FTC-vel a Népligetben Tóth Gabrielláék, azért sem kaptak pontot.

A Lublin elleni idegenben elért győzelem után viszont a Vácon elveszített Magyar Kupa-találkozó, az odensei vereség és a hazai pályán elszenvedett fájó, Dunaújváros elleni pofon után rossz passzba kerültek az érdiek, akiknek a Beszterce ellen százszázalékon kell pörögniük, hogy kiharcolják a csoportból való továbbjutást.

A Beszterce sem panaszkodhat a túl sok pihenőidőre, hiszen a Horatiu Pasca által irányított együttesnek ugyancsak tizenkettedik találkozója lesz a vasárnapi sorsdöntő mérkőzés. Ez idő alatt azonban Darly Zoqbi de Pauláék a CSM Bukaresttől, az Odensetől és a Craiovától kaptak ki idegenben, az ÉRD és a Lublin ellen elért döntetlenek mellett hat győzelmet könyvelhettek el.

Az EHF-Kupa C-csoportjában a biztos továbbjutó dán Odense mögött a második helyért zajlik a csata az ÉRD és a Beszterce között, hiszen Szabó Edina együttese két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel öt pontot gyűjtve áll a harmadik helyen, a Bistrita-Nasaud pedig két sikere és két döntetlenje mellett csak Odenseben kapott ki, s egy ponttal előzi meg az ÉRD-et.

A továbbjutás eldöntésére viszont egyszerű a képlet, hiszen az ÉRD-nek mindenképpen győznie kell, hogy két pontot szerezve megelőzze a román riválist, míg a vendégeknek egy pont is elég a továbbjutáshoz.

 A február 9-én, 17 órakor kezdődő ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud mérkőzést a görög Ioanna Christidi és Ioanna Papamattheou játékvezetői páros dirigálja. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti!

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 6. (utolsó) forduló
02.09., 17.00: 
ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (tv: Sport 1)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Jól kezdett, de hiába vezetett három góllal is, sima, 31–24-es vereséget szenvedett a dán Odense vendégeként az EHF-Kupa C-csoporjtának ötödik fordulójában az ÉRD.

Noha a hétközi, Váci NKSE elleni idegenbeli Magyar Kupa találkozón Janurik Kinga és Alexandra Nascimento sem lépett pályára, ám az MK-nál fontosabb sorozatban, az EHF-Kupában mindkét játékosára számíthatott Szabó Edina Odensében.

A hazai pályán elszenvedett egygólos vereség mellett volt miért visszavágnia Tóth Gabrielláéknak, nem  feledve azt sem, hogy az Odense győzelme esetén biztosan továbbjut a négyesből, míg az érdiek pontszerzésükkel nagy lépést tennének afelé.

Ennek megfelelő elánnak vágott neki a mérkőzésnek az ÉRD, amely Markéta Jerábková duplájával és Tóth Gabriella góljával 3–0-lal kezdett, de a következő két percben Mie Hojlund vezérletével hamar fordított az Odense (4–3). Bár Alexandra Nascimento ezután egyenlített, de a következő időszakban a hazaiak állandósították előnyüket, majd a játékrész második felében nagyon elkapták a fonalat, s a szünetig hét gólra növelték a különbséget (16–9).

A második játékrészben az Odense ott folytatta, ahol abbahagyta, Trine Östergaard és Ingvild Bakkerud révén már 18–9-re vezetett, amely után az ÉRD próbált tapadni, s a 42. percben Kiss Nikolett góljával már csak négy volt közte (22–18). De a félidő második felében ismét ritmust váltott a házigazda, s Stine Jörgensen, Höjlund és Bakkerud vezérletével az utolsó öt percet 30–22-es vezetéssel kezdte meg.

A hajrában az ÉRD nem tudott kozmetikázni az eredményen, végül 31–24-es vereséget szenvedett, az Odense pedig biztosította továbbjutását az EHF-Kupa C-csoportjából.

Az ÉRD legközelebb február 5-én, 18 órakor lép pályára, amikor a Dunaújvárosi KKA-t fogadja a bajnokságban, majd február 9-én, 17 órától az EHF-Kupa záró fordulójában a CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaudot látja vendégül az ÉRD Arénában.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 5. (utolsó előtti) forduló
Odense Handbold (dán)–ÉRD 31–24 (16–9)
Odense. V: D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
Odense gólszerzői: Höjlund, Bakkerud, T. Östergaard 6-6, S. Jörgensen 5, Cohrt, Offendal, Baekhoj 2-2, Da Silva Quintino, Heindahl 1-1
Vezetőedző: Karen Brodsgaard
ÉRD gólszerzői: Tóth G. 6, Kiss N. 5, Nascimento 3, Lavko, Kovacsevics, Jerábková, Bízik R. 2-2, Kisfaludy 1
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 7. p.: 4–3. 13. p.: 6–5. 18. p.: 8–6. 23. p.: 11–7. 27. p.: 15–8. 34. p.: 19–12. 40. p.: 21–17. 49. p.: 26–21 58. p.: 31–22.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Korosztály: 

A Vác elleni Magyar Kupa nehéz mérkőzése után, az érdi lányaink Dániában folytatják. Az EHF Kupa C-csoportkörének 5. mérkőzésén az Odense Håndbold​ csapata fogadja lányainkat.

EHF Kupa C-csoportkör - 5. mérkőzés:
Odense Håndbold (DEN) - ÉRD
Időpont: 2020. február 1., szombat 15:00
Helyszín: ODENSE IDRÆTSHAL (Odense V., Israels Plads 3.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Termány Rita:
Nagyon vártam már, hogy nemzetközi kupában is szerepeljek! Nagyon várjuk már a szombati mérkőzést is, ami nehéz lesz, és nagyon szeretnénk elhozni a két pontot! Egy kemény védekezést kell összeraknunk jó kapusteljesítménnyel! A lerohanást próbáljuk majd érvényesíteni az Odense ellen, reméljük sikerül is! Hajrá Érd!

Markéta Jeřábková:
Nehéz mérkőzés lesz, nagyon fel kell készülnünk és keményen kell majd küzdenünk, hiszen a legutóbbi meccsünk is szoros volt, de akkor  isjól játszottunk! Azt az erőt kell hoznunk most is! Szeretnénk, ha a szurkolóink is elkísérnének és támogatnának minket! Tudjuk, hogy bármilyen messze is megyünk, ők mindig velünk vannak, ezért hálásak vagyunk és nagyon köszönjük! Hajrá Érd!​

Helyi szurkolói információk a odensehaandbold.dk honlapon.

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Február elsején, 15 órától az EHF-Kupa C-csoportját vezető dán Odense Handbold vendégeként lép pályára az ÉRD női kézilabda csapata a csoportkör utolsó előtti fordulójában.

Hetek óta kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújt minden sorozatban az ÉRD, amely ugyan hét közben vereséget szenvedett Vácon a Magyar Kupa negyedik fordulójában, ám Szabó Edina jól láthatóan forgatta csapatát, hogy mindenki megkapja a megfelelő pihenőidőt a dániai vendégjáték előtt.

Az viszont rosszabb hír az érdiek számára, hogy a Lublin elleni találkozó hajrájában megsérülő Janurik Kinga mellett Vácon brazil jobbszélsőjére, Alexandra Nascimentora sem számíthatott az ÉRD vezetőedzője.

Ezúttal viszont mindenki minden energiájára szükség lesz Dániában, hiszen az Odense a csoportkör nyitókörében elért érdi győzelem után hazai pályán a Lublint és a Besztercét is legyőzte, ám a romániai visszavágón kétgólos vereséget szenvedett, ezzel hat pontot szerezve áll a kvartett élén – egy ponttal megelőzve a Besztercét és kettővel az ÉRD-et. Azonban a dánok győzelmük esetén biztosítják továbbjutásukat a C-jelű négyesből.

Igaz, az Odense is kellően leterhelt időszakot él meg, hiszen az ÉRD-hez hasonlóan hazája bajnokságában is rendre pályára lép, s az elmúlt időszakban többször botlott is: az Érden elért győzelem után otthon kapott ki a Viborgtól, majd a Lublin, a Randers és a Beszterce legyőzése után hazai pályán szenvedett fájó vereséget a tabella tizedik helyén álló Ajax Kobenhavntól.

A Besztercén elszenvedett újabb vereség után hét közben is nehéz meccse volt Nycke Grootéknak, ám hat góllal győztek a Herning-Ikast vendégeként.

Az ÉRD győzelme esetén nagy lépést tenne a csoportból való továbbjutás felé, hiszen hat pontjával egyrészt beérné a dánokat, másrészt – akár – a Lublint fogadó Besztercét is megelőzheti, ha a sereghajtó lengyelek ponto(ka)t szereznek Romániában. Ez esetben pedig a jövő heti ÉRD–Beszterce meccs is dönthet a továbbjutásról, szóval izgalmakban nem lesz hiány sem ezen a hétvégén, sem a zárófordulóban.

A február elsején 15 órakor kezdődő Odense Handbold–ÉRD mérkőzést a horvát játékvezetői kettős, Davor Loncar és Zoran Loncar vezeti.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 5. (utolsó előtti) forduló
02.01., 15.00: 
Odense Handbold–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Korosztály: 

A hazai 29–24 után idegenben 29–23-ra győzte le a lengyel MKS Lublint az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik fordulójában az ÉRD női kézilabda csapata.

Nagyon egymásnak feszült az MKS Lublin és az ÉRD az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik körében rendezett lengyelországi összecsapás elején. Igaz, a múlt héthez képest nem változott a számos játékosát sérülés miatt nélkülöző lengyel rivális összetétele, ennek ellenére a hazaiak már az első percekben jelezték: az ÉRD ezúttal is hatvanperces küzdésre számíthat.

A Lublin jól is kezdte a meccset, Joanna Szarawagát rendre megtalálták a társak a hatos vonalán, s az ő góljainak köszönhetően az Alexandra Nascimento által vezérelt érdiek csak futottak az eredmény után.

Aztán a tizedik perc után kissé megváltozott a játék képe, a kapusok is egyre inkább belendültek, olyannyira, hogy Janurik Kinga a 17. percben egészpályás, üreskapus gólt szerzett, mellyel a mérkőzésen először vezetett az ÉRD (8–9).

A következő percekben mindkét csapat védekezése felkeményedett, a hazaiak pedig Dominika Wieckowska révén visszavették az előnyt (11–10). Igaz, ez is tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen a játékrész hajrájában Kiss Nikolett nagyon elkapta a fonalat, egymás után három gólt rámolt a Lublin kapujába, így a szünetre kétgólos, 14–12-es ÉRD-vezetéssel vonultak a felek.

A második játékrészt az ÉRD kezdte, Markéta Jerábková pedig egy perc alatt kétszer is betalált (12–16), mellyel megalapozta a vendégek egyre biztosabb három-négygólos előnyét, melyet Kiss Nikolett és Szabó Laura állandósított a következő időszakban.

A hazaiak nyolcperces gólcsendjét kihasználva Tóth Gabriella góljainak köszönhetően pedig a játékrész derekára hétgólos előnyt épített az ÉRD (15–22). Robert Lis időkérése sem hozta meg az áttörést a lengyel csapatba. Natalia Nosek révén ugyan hosszú idő után a hazaiak ismét eredményesek voltak, ennek ellenére az ÉRD a hajrá előtt már kilenccel is vezetett (16–25), de egy védés után Janurik Kinga sérülést szenvedett, a hátralévő bő tíz percre pedig Julie Foggea állt az ÉRD kapujában.

Szabó Edina gárdája a hajrában is remekül tartotta magabiztos előnyét, végül megérdemelt, 29–23-as győzelemmel szerezte meg első idegenbeli sikerét a nemzetközi porondon.

Az ÉRD legközelebb január 29-én, 19 órától lép pályára, amikor a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Váci NKSE vendégeként játszik.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló
MKS Lublin (lengyel)–ÉRD 23–29 (12–14)
Lublin. Vezette: Capoccia, Jucker (svájciak)
Lublin: Gawlik – Krolikowska 1, Nosek 2, KOCHANAIK 7 (2), Szarawaga 5 (1), WIECKOWSKA 5, Nocun 1
Csere: Besen (kapus), Matuszczyk 2 (1), Gadzina, Olek
Vezetőedző: Robert Lis
ÉRD: Janurik 1 – NASCIMENTO 8 (1), KISS N. 4, TÓTH G. 4, KISFALUDY 2, Jerábková 5, Bízik R. 2
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics, Termány, Lavko, Szabó L. 1, Schatzl Natalie 1, Király R. 1
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–4. 10. p.: 7–6. 17. p.: 8–9. 21. p.: 11–10. 28. p.: 11–14. 33. p.: 12–16. 39. p.: 15–19. 49. p.: 16–25. 53. p.: 19–25. 56. p.: 20–27.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/1

Az ÉRD programja
01.29., 19.00: 
Váci NKSE–ÉRD (Magyar Kupa, 4. forduló)
02.01., 15.00: Odense Handbold (dán)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 5. forduló)
02.05., 18.00: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (EHF-Kupa, C-csoport, 6., utolsó forduló)
02.15., 18.00: MTK Budapest–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A hazai 29–24-es győzelem után ezúttal Lengyelországban csap össze az MKS Lublinnal az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik fordulójában, január 26-án, vasárnap 17 órától az ÉRD női kézilabda csapata.

Egészen elképesztő formában szerepel az elmúlt hetekben Szabó Edina együttese, amely a nagy sorozatterhelés során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, s ugyan a kiváló játék ellenére be-becsúszott egy-egy pontvesztés (Odense, Beszterce, FTC), azonban Janurik Kingáékon talán csak a Békéscsaba elleni mérkőzés első félidejében volt érezhető valamelyest a gyengébb teljesítmény, ám azt a mérkőzést így is magabiztosan megnyerték.

Ezúttal sem vár könnyű feladat Tóth Gabrielláékra, hiszen a Lublin a múlt heti, érdi találkozón is megmutatta, hogy sérültjei ellenére is a teljes hatvan perc során képes küzdeni, így a vendégeknek is végig koncentráltan kell játszaniuk, hogy megszerezzék a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú két pontot.

Az ÉRD jelenleg három mérkőzés után három ponttal áll az EHF-Kupa C-csoportjának második helyén, hárompontos hátránnyal a hibátlan dán Odense mögött, de csak egy, illetve két ponttal előzi meg a román Besztercét és a lengyeleket. Azaz egy idegenbeli sikerrel Szabó Lauráék fontos lépést tennének a csoportból való továbbjutás felé.

Az ÉRD és a Lublin is pályára lépett a hét közben, Szabó Edina lányai egy kiváló mérkőzésen gyengébb első negyedóra után a pontszerzéshez is közel álltak az FTC otthonában, ám végül 33–32-es vereséget szenvedtek. A Lublinnak sem volt egyszerű a helyzete, hiszen épp a hét közben szenvedte el első bajnoki vereségét, hiszen éllovasként 24–20-ra kikapott a második helyen álló Zaglebie otthonában.

Az ÉRD EHF-Kupa szereplése mellett január 25-én, 16 órától az ÉRD Arénában rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti rangadót.

A január 26-án, vasárnap, 17 órakor kezdődő MKS Lublin–ÉRD mérkőzést a svájci Andreas Capoccia, Beat Jucker játékvezetői páros vezeti. A mérkőzést az ehfTV élőben közvetíti, melyet ide kattintva érhet el!

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 1. forduló
01.25., 16.00, ÉRD Aréna: 
FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti (román)

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló
01.26., 17.00: 
MKS Lublin (lengyel)–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A Ferenváros elleni nehéz mérkőzés után az érdi lányainkat vasárnap, az EHF-Kupa C-csoportkörében a lengyel MKS Lublin csapata fogadja.

EHF-Kupa C-csoportkör - 4. mérkőzés:
MKS Lublin (POL) - ÉRD
Időpont: 2020. január 26, vasárnap 17:00
Helyszín: Hala Globus (Lublin, Kazimierza Wielkiego 8.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Kiss Nikolett:
Azt gondolom, hogy kint sokkal keményebb mérkőzésre számíthatunk, hiszen hazai közönség előtt mindig könnyebb, mivel nekik is nagyon jó szurkolótáboruk van, ahogy nekünk is és ezt megmutatták most legutóbb is. A mérkőzés mindenféleképpen nehezebb lesz, viszont ha össze tudjuk szedni a védekezést és kiiktatni a nagy átlövőiket, akkor szerintem nem lehet gond! Számítunk Rátok most is!

Jelena Lavko:
Remélem a következő mérkőzésre is sokan elkísérnek minket, mindig jó ilyen környezetben a szurkolóink előtt játszani! Biztos vagyok benne, ha jobban koncentrálunk, akkor javulni fognak a támadásaink és gyorsabban kell majd felismernünk a helyzeteket, erősnek kell lennünk! Nagyon jó a hangulat a csapatnál, pláne ha győzünk! Így kell folytatnunk tovább! Pozitívan kell hozzáállnunk az időszakhoz és akkor minden rendben lesz!

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

Helyi szurkolói információk a mks.lublin.pl honlapon.

A mérkőzést az EHF-TV közvetíti, az online felületükön ITT.

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Nagyot küzdött a lengyel MKS Lublinnal, amely ellen az első félidő végén lépett meg, végül 29–24-es győzelmet aratott az ÉRD a női kézilabda EHF-Kupa C-csoportjának harmadik fordulójában, hazai környezetben.

Ugyan csak tizenegy játékossal, de népes szurkolótáborral érkezett ÉRD-re az EHF-Kupa C-csoportjának utolsó helyén álló MKS Lublin, amely szimpatizánsaitól támogatva remekül kezdett, s alaposan megnehezítette az ÉRD dolgát. Igaz, a hazaiak többször rossz lövéssel, többször technikai hibával fejezték be támadásaikat, ennek köszönhetően a kilencedik percben 3–2-re vezetett is a lengyel ellenfél.

Sőt, a vendégek védekezésén a következő percekben is nehezen találtak fogást az érdiek, így hiába fordított 4–3-nál Alexandra Nascimento, a 15. percre egy 4–1-es sorozattal 7–5-re ismét a Lublin volt előnyben. 

Szabó Edina időkérését követően azonban az érdiek megtalálták az ellenszert a vendégek nyitott védekezésére, de hátul továbbra sem volt meg a kellő stabilitás, így a lengyelek tartották a lépést (8–8).

Tóth Gabriella duplája után viszont hiába egyenlített ismét az MKS, a játékrész hajrájában nagyon elkapták a fonalat az érdiek, s az öltözőbe is hatgólos, 18–12-es előnnyel vonulhattak.

A második játékrészben úgy tűnt, tovább növeli előnyét és hamar eldönti a két pont sorsát az ÉRD, de a magára találó lengyel együttes a 40. percig látótávon belül volt, innentől kezdve viszont egy négygólos szériával már héttel vezetett a vendéglátó (25–18).

A hajrá előtt Robert Lis, a Lublin vezetőedzője időt kért, amely hamar megtette hatását, az ÉRD nyolcperces gólcsendjét kihasználták a vendégek és az utolsó öt percet háromgólos hátrányból várták. Markéta Jerábková kulcsfontosságú gólja után Jovana Kovacsevics és Szabó Laura is kétperces kiállítást kapott, a kettős emberelőnyét viszont nem tudta kihasználni a Lublin, az ÉRD pediig első győzelmét megszerezve a csoportban 29–24-re verte lengyel riválisát.

– Nagyon jó mérkőzés volt, reméljük, jövő héten minket is elkísérnek a szurkolóink Lublinba. A lengyel-magyar egy híres barátság, úgyhogy azt hiszem, nagyon jó hangulat volt. Az első félidő elején a játékosaink nagyon izgultak. Nagyon készültek ez ellen a nagy tapasztalattal rendelkező csapat ellen. Tudjuk, hogy sok sérültjük van, ettől függetlenül elképesztő erővel harcoltak, de tudtuk, hogy mindenkire szükség lesz ahhoz, hogy hazai pályán megszerezzük a győzelmet. Az első félidő végére sikerült előnyt kovácsolni. A második félidő közepén volt egy hullámvölgyünk, amely mutatta a Lublin erejét és azt, hogy az utolsó pillanatig küzdenek a győzelemért, de aztán végül a csapat egysége és a játék ritmusának a visszatalálása segített a győzelemhez. Szeretnénk továbbjutni, amihez jövő héten eszméletlen nagy küzdelmet kell mutatnunk ennek a nagyon jó csapatnak az otthonában, de mindent bele fogunk adni és remélem, egy ugyanilyen klassz találkozó lesz – nyilatkozta az ÉRD edzője, Szabó Edina.

– Sok problémánk van, sérült játékosaink, így nem voltunk könnyű helyzetben, de mindent megtettünk, amit tudtunk. A csapatom ma nagyon jól játszott, elégedett vagyok a teljesítménnyel, de ez is kevés volt a győzelemhez, viszont jövő héten megpróbálunk még jobban játszani és jobb eredményt elérni – értékelt az MKS Lublin vezetőedzője, Robert Lis.

– – Tudtuk, hogy a Lublinnál sok a sérült, ennek ellenére nagyot küzdöttek. Úgy gondolom, nem vagyunk könnyű helyzetben, sok meccsünk van, de megpróbáljuk mindig a legjobbunkat nyújtani, ami nem egyszerű, hiszen nem lehet minden meccsen jól játszani, viszont meg van az erőnk, hogy még jobban játszunk. Most boldogok vagyunk, de már készülünk a következő mérkőzésre – mondta el az ÉRD brazil jobbszélsője, Alexandra Nascimento.

– Nagyon jól játszott ma az Érd, ahogy Robert is mondta, sok a sérültünk, ami nem tette lehetővé, hogy hatvan percen keresztül jól teljesítsünk, de úgy gondolom, jól harcoltunk, szóval remélem, a lublini mérkőzésen jobban játszunk és megnyerjük a mérkőzést. Sok szurkolónk érkezett most ide, akik egy jó meccset varázsoltak – fogalmazott a vendégek csapatkapitánya Sylwia Matuszczyk.

Az ÉRD legközelebb január 22-én 19.30-kor lép pályára, amikor az FTC-Rail Cargo Hungaria vendége lesz a népligeti Elek Gyula Arénában.

KÉZILABDA, NŐK, EHF-KUPA, C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
ÉRD–MKS LUBLIN (lengyel) 29–24 (18–12)
Érd, 1600 néző. Vezette: Panajidesz, Andreou (ciprusiak)
ÉRD: Janurik – NASCIMENTO 6 (2), Kiss N. 3, Tóth G. 2, Szabó L. 2, JERÁBKOVÁ 7, Bízik R.
Csere: Foggea (kapus), LAVKO 4, Kisfaludy 3, Schatzl Natalie 2, Kovacsevics, Landi
Vezetőedző: Szabó Edina
LUBLIN: Besen – Krolikowska 3 (1), Nosek 3, KOCHANIAK 6 (2), Matuszczyk 4 (2), WIECKOWSKA 5, Nocun 1
Csere: Gawlik (kapus), Szarawaga, Gadzina 2, Olek
Vezetőedző: Robert Lis
Az eredmény alakulása. 9. p.: 2–3. 14. p.: 4–6. 20. p.: 8–8. 25. p.: 13–10. 36. p.: 20–15. 40. p.: 21–18. 47. p.: 25–18. 55. p.: 26–23.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/5

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A női kézilabda EHF-Kupa C-csoportjának harmadik fordulójában a lengyel bajnok MKS Lublint fogadja az ÉRD Arénában, január 18-án 19 órától az ÉRD. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti!

Az elmúlt hét lengyel bajnokságból hatot megnyerő MKS Lublin az élvonal küzdelmeit megnyerve évek óta a Bajnokok Ligájában kezdi meg nemzetközi szereplését, mely a 2019/2020-as kiírásban sem volt másként. A lengyel együttes a BL csoportkörében az orosz Rosztov-Don, a dán Esbjerg és a román CSM Bukarest mögött végzett a negyedik helyen, miután mind a hat találkozóját elveszítette, ám a kiesés ellenére a második számú sorozatban, az EHF-Kupa csoportkörében folytathatta a vetélkedést.

Az Izabela Puchacz által irányított MKS Lublin hazája bajnokságában kiválóan szerepel, hiszen tizenhárom forduló után tizenkét rendes játékidős és egy büntetőkkel elért győzelemmel áll az élen, azonban nemzetközi szinten már nem tud ilyen eredményesen szerepelni a gárda. Az EHF-Kupa csoportküzdelmeiben ugyan hazai pályán a román Beszterce ellen értékes 22–22-es döntetlent értek el, ezt követően viszont az Odense vendégeként megsemmisítő, 35–18-as pofonba szaladtak bele.

A többek között a montenegrói Budocsnoszttal Bajnokok Ligája-győztes Kinga Achrukot is soraiban tudó lengyel gárda ellen Szabó Edina együttesének kötelező a győzelem, ha életben szeretné tartani csoportból való továbbjutási esélyeit.

Az ÉRD ugyanis két meccs után ugyancsak egy pontot szerzett az EHF-Kupa csoportkörében, azonban eddigi mindkét találkozóján rendkívül közel állt a pontszerzéshez. Az eredmények ellenére azonban az érdiek kiválóan teljesítenek az igencsak megterhelő januári-februári időszak eddigi állomásain, hiszen a nemzetközi szereplés mellett a hazai sorozatokban is helyt kell állniuk Janurik Kingáéknak.

A január 18-án, 19 órakor az ÉRD Arénában kezdődő ÉRD–MKS Lublin mérkőzést a ciprusi Georgios Panayides és Marios Andreou játékvezetői kettős vezeti. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti!

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló
01.18., 19.00: 
ÉRD–MKS Lublin (lengyel)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink