Dobogón juniorjaink

NB I/B-s junior csapatunk remek védekezéssel 15:31-es győzelmet aratott a VKL SE Győr ellen, aminek köszönhetően jelenleg a dobogó legalsó fokát foglalja el a bajnokságban.
 
A keddi Marcali elleni vereséget követően csapatunk a VKL SE Győr ellen léptek a héten másodszor pályára. A mérkőzés első találatát Plesztovits Alexa szerezte, majd csapatunk ezt követő három találata is beállósunk nevéhez fűződött. Ellenfelünk azonban minden alkalommal egyenlíteni tudott, sőt a 11. percben a vezetést is átvette (5:4). Először, és utoljára a mérkőzésen, hiszen lányaink a játékrész hátralévő 19 percében nem engedtek gólt szerezni a hazai csapatnak. Előbb Reizinger Sára egyenlített, majd Kolev Réka találata már újra vezetést eredményezett. Zsinórban kilenc gólt szerezett csapatunk, míg egyet sem kapott, így a szünetre 5:15-ös előnnyel vonulhattunk. A második játékrészben Kerekes Vanda a balszélről szerezte első találatunkat, majd Illés Virág volt eredményes kétszer is. A félidő derekáig nem tudtuk tovább növelni előnyünket, azonban a 46. percet követően újra összeállt védelmünk, aminek köszönhetően a hazai csapat két akciógólt szerzett (12:22). Lozsi Erna a jobbszélről, míg Kertész Ramóna és Szász Dóra révén beállóból növeltük az előnyünket (13:27). A találkozón utolsó két találatunkat Lozsi Erna szerezte lerohanásból és büntetőből, beállítva a 15:31-es végeredményt, amivel csapatunk felkapaszkodott a 3. helyre az NB I/B nyugati csoportjában. Gratulálunk!
 
 
 
 
 
Remek héttel zárta klubunk a 2015-ös kézilabdás évet, hiszen Szabó Laura a junior válogatottban lépett pályára, U10 lányaink tornagyőzelemnek örülhettek, a közös karácsonyi évzáró vetélkedőn mindenki jól érezte magát, míg a 'Rózsaszín-síp' akcióban ismét tanulhattunk valami újat a játékvezetésről.
Utolsóként serdülő csapataink fejezték be a bajnokság küzdelmeit az idei esztendőben. ÉRD 1-es csapatunk ugyan nem bírt a listavezető DKKA-val, azonban ÉRD 2-es együttesünk a harmadik helyen álló Csepel DSE legyőzésével növelte előnyét, így jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán. U10-es lányaink az előttük álló év küzdelmeire készülve a hétvégén négycsapatos felkészülési tornán vettek részt, ahol mindhárom ellenfelüket, a Budaörs csapatát, illetve a Csepel DSE mindkét együttesét legyőzve az első helyen végzetek. Felnőtt csapatunk egyik beállója, Szabó Laura a junior válogatott tagjaként Románia, Franciaország és Dánia ellen is pályára lépett a hétvégi felkészülési tornán, ahol végül második helyen végzett nemzeti együttesünk.  A 2015-ös esztendő végének közeledtével utánpótlás játékosaink a felnőtt csapattal kiegészülve közös sorversennyel, és ajándékozással búcsúztatták az évet az ÉRD Arénában. Szombaton immár harmadik alkalommal, a Magyar Kézilabda Szövetség és klubunk által közösen létrehozott 'Rózsaszín síp akció' keretein belül idén a SKUP-ban részt vevő iskolák tanárai, oktatói vettek részt, hogy a gyerekek képzésébe beépítsék a játékszabályok hatékonyabb megismertetését, illetve a játékvezetés alapjait. 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. december 17. csütörtök
 
OSB-F csoport | DKKA - ÉRD 1 31:18 (19:11)
 
2015. december 19. szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Csepel DSE 27:22 (15:8)
 
2015. december 20. vasárnap
 
U10 felkészülési torna | ÉRD - Csepel DSE 2 11:4 (5:3)U10 felkészülési torna | ÉRD - Csepel DSE 1 16:8 (8:2)U10 felkészülési torna | ÉRD - Budaörs 15:6 (10:4)
 
Gratulálunk!
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink