Felemás első hetet zártunk

A 2014/2015-ös szezon első fordulójában 22 góllal vertük hazai a pályán a Szeged KKSE Chance-Exicom együttesét. Három nappal később a második fordulóban, 24:23-as vereséget szenvedtünk Siófokon.
 
A több hónapos nyári szünet után végre útjára indult a labda a női kézilabda NB I-ben. A bajnokság első mérkőzésén a Szeged KKSE Chance-Exicom együttese látogatott az ÉRD Arénába. Ugyan a mérkőzés első találatát a vendég együttes szerezte, gyorsan sikerült megfordítanunk és ezt követően már nem is adtuk ki a vezetést a kezünkből. Három nappal később, a 2. fordulóban rangadó várt csapatunkra, hiszen Siófokon léptünk pályára. A végig kemény és kiélezett mérkőzésen végül a hazai csapat örülhetett.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
Junior csapatunk veretlen maradt első két bajnoki mérkőzésén. A fiatalok előbb 16 góllal nyertek a Szeged KKSE ellen, majd egy utolsó perces találattal pontot szereztek idegenben a  Siófok KC ellen. Ifjúsági csapatunk számára nem sikerült jól a bajnoki rajt, idehaza és Siófokon is vereséget szenvedtek fiataljaink. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. szeptember 03. szerda 
 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 16:36 (11:19)
NBI Junior | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 41:25 (21:14)
NBI Felnőtt | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 39:17 (17:9)
 
 
 
2014. szeptember 06. szombat 
 
NBI Ifjúsági | Siófok KC – ÉRD 32:19 (14:8)
NBI Junior | Siófok KC – ÉRD 32:32 (17:14)
NBI Felnőtt | Siófok KC-Galerius Fürdő – ÉRD 24:23 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Megállíthatatlan, lehengerlő második félidei játékunkkal magabiztos előnyt szereztünk a németországi visszavágóra. 
 
 
Gyönyörű otthonunk az Érdi Városi Sportcsarnok a KEK nyolcaddöntőjére teljesen megtelt, soha az ÉRD mérkőzésére ennyien még nem váltottak belépőt. Ráadásul ez alkalommal minden néző az ÉRD-re volt kíváncsi. A csapat története legnagyobb sikeréért küzdhetett, nemzetközi kupában a legjobb nyolc közé jutásért játszottak a csapatok. Németországból maroknyi, ám annál lelkesebb tábor kísérte el a Buxtehude együttesét.
 
Először figyelmeztetést, majd egy percre rá már kiállítást is kapott Sara Vukcevic, így hamar emberhátrányba kényszerültünk. Ezzel együtt is fej-fej mellett haladtak a csapatok az első tíz percben, kevés gól esett mindkét oldalon (3-3). Triscsuk Krisztina kiválóan kezdte a találkozót, ahogyan a kapuban Oguntoye is védésekkel segítette a társakat. 
 
Német időkérés következett a tizenharmadik percben, mert az ÉRD kétgólos előnyt szerzett először a találkozón, ráadásul emberelőnybe is kerültünk. Két perc sem telt el Szabó Edina is időt kellett kérjen, mert megállt a támadójátékunk. A félidő közepén Szekerest állították ki a játékvezetők, akik gond nélkül befújták a hétmétereseket és a kiállításokat is mindkét oldalon. Egyenlített 6:6-nál az ellenfél, érkezett a pályára, és góllal mutatkozott be Klivinyi Kinga. Alja Koren indulásból volt eredményes, megint sikerült két gólos vezetéshez jutnunk. 
 
ÉRD - Buxtehuder SV
 
Zárkózott azonban a Buxtehude, sőt a mérkőzésen először a vezetést is átvették a németek (8-10). Két biztoskezű büntetőlövőnk is hibázott addigra, így a hatodik érdi hetest Oláh Nóra lőhette, és magabiztosan értékesítette. Egyik csapatnak sem volt könnyű dolga a másikkal szemben, mert alaposan felkészültek egymásból a felek, nehéz volt meglepetést okozni a másiknak. Hamar egyenlített csapatunk, Klivinyi Kinga nagyszerűen kézilabdázott. Az utolsó öt percet 4:1-re hoztuk a harcos védekezésnek, Schatzl indulásának is köszönhetően. Ezzel a szünetben is két gól volt a különbség a csapatok között, ahogyan egyébként az egész első félidőben nem volt nagyobb előnye egyik együttesnek sem.
 
Viszont a lefújás előtti pillanatokban kiállították Klivinyit, így emberhátrányban kezdtünk a fordulást követően. Triscsuk ziccert harcolt ki, amit Wolf büntetőből váltott gólra, így 15:12-re léptünk meg. Továbbá az akciónál kétperces büntetést kapott egy német játékos, öten-öt ellen folytathatták a felek. Bülau volt a kelletténél is erőszakosabb, Szekeres lerántásáért harmadszor állították ki a találkozón, amiért piros lapott kapott a 35. percben. Az előnyt még nem tudtuk kihasználni, utána viszont Kovács Anna megszerezte első gólját, sőt, egy perc alatt kétszer villant. Majd Janurik védését újabb eredményes ÉRD indulásgólok, gyorsan végigvitt akciók követték (21-16). Még mindig a félidő első tíz percében, előbb Vukcevicet, majd a Buxtehude-ból Hayn-t állították ki.
 
ÉRD - Buxtehuder SV
 
 
Janurik nagyon elkapta a fonalat, hosszú gólképtelenségre ítélte a vendégeket. Nehezen született meg a 22. érdi gól, Schatzl tudott eredményes lenni, amire hosszú akció végén válaszolt a Buxtehude. Nem csak védésekkel jelentkezett Janurik, hajszálpontos labdával szolgálta ki Vukcevic-et (25-18). Ismét emberhátrányba kerültünk a félidő közepén, majd a kijelzővel akadtak technikai problémák, így kisebb szünet után folytatódhatott a találkozó. Triscsuk Krisztina pályafutása legnehezebb gólját szerezte, csak ő és szerencsére a játékvezetők voltak biztosak a találatában, ami a 26:19-es ÉRD vezetést jelentette.  
 
Az utolsó tíz perc nyolcgólos előnyünknél kezdődött, de nem volt egy pillanatnyi megállás sem, hiszen még hátra van a visszavágó. Egy-egy kipattanóból volt eredményes mindkét együttes, majd Szekeres Klára piros lapot kapott hét perccel a vége előtt, vagyis ismét emberhátrányban kézilabdáztunk. Gól nélkül telt el ez a két perc, Kovács Anna pedig közbelövésével gondoskodott róla, hogy újra nyolc legyen  a különbség. Klivinyi Kinga 'elirigyelte' Kovács Anna két gólját, így hát ő is lőtt egymás után kettőt, tízig számolhatott az ünneplő érdi tömeg. A dudaszó pillanatában is ő, Klivinyi Kinga gondoskodott róla, hogy a visszavágóra ne nyolc, kilencgólos fórt vigyen csapatunk Buxtehude-ba.
 
ÉRD - Buxtehuder SV
 
Megmutatta csapatunk a küzdő, harcos, megalkuvást nem ismerő arcát. Egymást húzva, a holtpontokon is átlendülve győztük le a lelkes, és kemény német együttest. Mindkét csapat acélosan védekezett, ezt mutatja a kiállítások, és a hétméteresek száma is. Bízhatunk a továbbjutásban, Németországban is győzelemért kell pályára lépnünk, hogy elérjük a klubtörténeti sikert.  
Félidőben hattal vezetett, tizenegy góllal nyert ifjúsági korosztályos csapatunk Egerben.
 
Mindkét játékrész második felét nyerték magabiztosan a mieink, a 13. perctől, 7:7-ről lépett el az ÉRD 10:7-re, majd a szünetig még hármat hozzátettek a lányok ehhez az előnyhöz. Az 54. percben 22:28-as állásnál ugyanúgy hat gól volt a különbség, ahogy a szünetben, a záró öt percet viszont hat-egyre hozták az érdiek. Legeredményesebbek, az egyaránt hat-hat gólig jutó Balázsovics Kinga és Turi Orsolya voltak.

Támogatóink

Médiapartnereink