Fontos győzelem a nagy iramú mérkőzésen

Lányaink az EHF-Kupa C csoportjának második fordulójában a frenetikus hangulatú ÉRD Arénában 35:27-re legyőzték SG BBM Bietigheim együttesét. 

 
A mérkőzést megelőzőn Vikukel Krisztiánt, a Vasas FC fiatal hálóőrét köszöntöttük, akinek felépülését több kiemelkedő sportoló és sportszervezet egy árverés sorozattal támogatja. Ehhez az összefogáshoz csatlakozott klubunk is, Klivinyi Kinga dedikált mezét ajánlottuk fel. A mezt egyik törzsszurkolónk Szatmári Roland licitje nyerte. 
A találkozón a vendégek szereztek vezetést, melyre előbb Fekete Bozsana válaszolt szélről, majd Mireya González Álvarez bejátszásából Kisfaludy Anett egyenlített. 2:3 után spanyol jobbátlövőnk és Katarina Krpez Slezak duplájára, valamint Fekete Bozsana találatára egyetlen német gól volt a válasz (7:4). A nagyszerűen összeálló védőfalunk mögött őrködő Janurik Kinga szemkápráztató védéseinek is köszönhetően hét perc alatt egy bietighemi gól született, így öt találat volt az előnyünk a 12. percben. A folytatásban csapatunk továbbra is szépen kijátszott figurák után vette be ellenfelünk kapuját, így Katarina Krpez Slezak és Kisfaludy Anett találataival 14:7 volt az előnyünk. A játékrész utolsó harmadában a Bietigheim legveszélyesebb fegyverével élve gyors ellentámadásokat vezetett, és egy gólra csökkentette hátrányát, így a szünetre 17:16-tal vonulhattak a felek.
A második félidő elején a vendégcsapat a 4. percben tudta bevenni a továbbra is lenyűgözően védő Janurik Kinga kapuját, míg csapatunk Klivinyi Kinga három, és Katarina Krpez Slezak két találatával 22:17-re növelte vezetését. Szurkolóink ott folytatták ahol a félidő végén abbahagyták, varázslatos hangulatot teremtve a mérkőzés egésze alatt. Kivédekezett akciók után, gyors ellentámadásokat vezetve Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez, felállt fal ellen pedig Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga volt eredményes, mellyel 26:21-re vezettünk a 47.percben. Szerb jobbszélsőnk a büntetővonalről sem hibázott, majd egy kivédekezett bietigheimi akció után lerohanás végén is bevette Valentyna Salamakha kapuját, miközben Mariama Signaté átlövésből talált a hálóba (31:23). A mérkőzés hajrájában Katarina Krpez Slezak két hétméterest is higgadtan értékesített, majd Klivinyi Kinga bejátszásából Kisfaludy Anett volt eredményes a végül 35:27-re megnyert mérkőzésen. Csapatunk legközelebb szombaton az EHF-Kupa csoportkörének 3. fordulójában a Byasen Trondheim otthonában lép pályára.
EHF-Kupa C csoport 2. forduló. forduló
Időpont: 
2017. január 15. 17:00

35

(17)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 5/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

ÉRD
6
8
Katarina Krpež-Šlezák 11 (5)
2
1
2
5
SG BBM Bietigheim
3
5 (1)
2
3
2
1
2
6
3

27

(16)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 1/1

Vezetőedző
ALBERTSEN Martin Fruelund

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Olena Kaverina (UKR), Marina Duplii (UKR)

Támogatóink

Médiapartnereink