A Győr ellen búcsúztatjuk az évet

Az NB I/B 12. fordulójában a Győr U20-as csapata lesz az ellenfele felnőtt csapatunknak a 2024-es esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén. A találkozót rendhagyó időpontban, hétfőn 18 órakor rendezik.

Jó formában várja a Győr U20-as csapata a 2024-es év utolsó NB I/B-s bajnokiját. Kun Attila együttese legutóbbi 5 mérkőzéséből mindössze egyet veszített el, a feljutásért harcoló Kozármisleny ellen. Ráadásul az élmezőny több tagja is megszenvedett következő ellenfelünkkel, a Komárom idegenben, a Hajdúnánás pedig hazai pályán nem bírt a győriekkel, akik így összességében 5 győzelemmel és 6 vereséggel a 10. helyen állnak. Ez a pozíció tehát eléggé csalóka.

Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy a zöld-fehérek újoncként szerepelnek az idei bajnokságban. Az előző idényben hibátlan teljesítménnyel nyerték meg az NB II Észak-nyugati csoportját. Az akkori csapatból most is jó páran szerepelnek a keretben, Rédecsi Polett, aki a házi góllövőlistájukat vezeti, az előző idényben is kiválóan termelt.

A mieink az előző körben izgalmas mérkőzésen szenvedtek vereséget a NEKA ellen, majd hasonlóan szoros meccsen a Vasast sem sikerült legyőzni a Magyar Kupában, így mindenképp szeretnénk jó szájízzel búcsúztatni az esztendőt és felzárkózni az élbolyra.
 

NB I/B, 12. forduló

Győri ETO KC U20 – Érd
Győr, Audi Aréna

2024. december 16. (hétfő) – 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink