Győzelem a bajnokság első mérkőzésén

NB I-es csapataink Siófokon kezdték a 2016/2017-es szezont. Felnőtt csapatunk küzdelmes mérkőzésen nyert 27:31-re, utánpótlás együtteseink számára azonban nem sikerült a pontszerzés.

A bajnokság első fordulójában az első érdi találatot Fekete Bozsana szerezte balszélről a csordultig megtelt Beszédes József Általános Iskola tornacsarnokában. A találkozó elején 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, ezt követően jól záró védelmünk mögött Győri Barbara tizenegy perc alatt egy gólt kapott, míg lányaink nyolcszor is bevették Pastrovics Melinda kapuját, így a játékrész utolsó harmadára 4:11-es előnnyel érkeztünk. A félidő hajrájában már nyolc góllal is vezettünk, de az első harminc perc utolsó három találatát a hazai együttes szerezte, így a szünetre öt gólra csökkent az előnyünk (10:15). A fordulást követően Katarina Krpez Slezak szerezte egymást követő három találatunkat, mellyel tartottuk félidei ötgólos vezetésünket. A második játékrész közepére a Siófok hibáinkat kihasználva három, majd az 50. perchez érkezve két gólra is felzárkózott (23:25). Mireya González Álvarez, Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak góljaival három minutummal később újra öt góllal vezettünk, melyből négyet meg is őriztünk a végső sípszóig, így 27:31-es győzelmünknek örülhettek szurkolóink is lányainkkal együtt. Legközelebb csapatunk 09.24-én, szombaton az ÉRD Arénában lép pályára az Ipress Center-Vác ellen.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es ifjúsági és junior csapataink is a Balaton partján kezdték meg a 2016/2017-es szezon küzdelmeit, azonban a pontszerzés nem sikerült utánpótlás együtteseinknek. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő lányaink a NEKA csapatával szemben maradtak alul, míg az országos serdülő bajnokságban induló ÉRD 2-es együttesünk döntetlent játszott a Vecsés SE-vel. A Pest megyei bajnokságban induló junior csapatunk a Martonvásári KSE elleni 24:11-es győzelemmel kezdte a bajnokságot. Az U13-as korcsoportban induló ÉRD 2003-as és ÉRD 2004-es együttesünk egymás ellen vívta első mérkőzését a szezonban, melyből idősebb csapatunk jött ki sikerrel, ezt követően a Pilisvörösvári KSK-t is legyőzte, míg ÉRD 2004-es lányaink Budakalászi SC-től szenvedtek vereséget. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. szeptember 17., szombat
 
Pest megye női junior | ÉRD - Martonvásári KSE 24:11 (13:5)
 
KSB leány | ÉRD - NEKA 10:37 (6:18)
 
OSB leány | ÉRD 2 - Vecsés SE 20:20 (12:10)
 
NB I Ifjúsági | Siófok KC - ÉRD 47:18 (22:12)
NB I Junior | Siófok KC - ÉRD 36:25 1(5:14)
 
NB I Felnőtt | Siófok KC - ÉRD 27:31 (10:15)
 
2016. szeptember 18., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - ÉRD 2004 26:7 (13:1)
U13 Kovács László régió B csoport | Pilisvörösvári KSK - ÉRD 2003 1:33 (0:13)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - Budakalászi SC 11:30 (5:20)
 
Budapest Női felnőtt | ÉRD II - Gázművek MTE NKE 25:20 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink