Győzelem Dunaújvárosban

Csapatunk a K&H női kézilabda liga 11. fordulójában remek csapatjátékkal 22:29-es győzelmet ért el a Dunaújvárosi Kohász KA csarnokában. 

 
Két hazai EHF-Kupa mérkőzés között a bajnokság küzdelmeiben Dunaújvárosban léptünk pályára. A találkozón egy kivédekezett hazai akció után Fekete Bozsana a balszélről juttatta előnyhöz csapatunkat, azonban a 8. percben ellenfelünk vezetett 3:1-re. Katarina Krpez Slezak büntetőből, Andjela Bulatovic pedig lerohanás végén talált a kapuba, de góljainkra rendre volt válasza a Dunaújvárosnak. 7:4 után zsinórban négyszer voltunk eredményesek, Mariama Signaté átlövésből, szerb jobbszélsőnk büntetőből és akcióból is bevette a kaput, míg Fekete Bozsana szélről szerzett találatával újra lányainknál volt az előny (7:8). Gridnyeva Szvetlana öt percen belül két büntetőt is hárított, míg 9:9 után a játékrész utolsó hat percében Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak két-két góljával növeltük vezetésünket, míg a hazaiak egyszer tudták bevenni a remekül védő Janurik Kinga kapuját.
 
10:13-as félidei állást követően spanyol jobbátlövőnk nyitotta a gólok sorát, majd két szélsőnk, Katarina Krpez Slezak és Larissa Araújo növelték találataink számát (12:17). A 35. percet követően tíz minutum alatt továbbra is masszív védőfalunk mögött Janurik Kinga szemkápráztató védéseinek is köszönhetően egy találatot szerzett ellenfelünk, míg az érdi lányaink hétszer voltak eredményesek (13:22). Gridnyeva Szvetlana eszén Klujber Katrin sem tudott túljárni hétméteresből, míg Barján Bianka értékesítette a Szabó Laura által kiharcolt büntetőt. A folytatásban Mariama Signaté lerohanás végén, Klivinyi Kinga betörésből, majd Kiss Nikolett átlövésből talált a hálóba, mellyel már 10 góllal vezettünk a találkozó utolsó tíz percéhez érkezve (16:26). A hajrában a fantasztikusan védő Janurik Kingát Zeljana Stojak váltotta, és két ízben is ziccert hárított. A mérkőzésen Vajda Luca átlövésből, Szabó Laura pedig hétméteresből szerezte utolsó találatainkat a 22:29-re megnyert mérkőzésen. Lányaink legközelebb négy nap múlva hazai környezetben lépnek pályára az EHF-Kupa küzdelmeiben az orosz Rostov-Don ellen. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK. Hajrá ÉRD!
ÉRD - SG BBM Bietigheim 35:27 (17:16)
2016/2017 EHF-Kupa C-csoport 2. forduló
2017.01.15. 16:00 
 
 
EHF-Kupa C csoport 2. forduló. forduló
Időpont: 
2017. január 15. 17:00

35

(17)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 5/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

ÉRD
6
8
Katarina Krpež-Šlezák 11 (5)
2
1
2
5
SG BBM Bietigheim
3
5 (1)
2
3
2
1
2
6
3

27

(16)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 1/1

Vezetőedző
ALBERTSEN Martin Fruelund

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Olena Kaverina (UKR), Marina Duplii (UKR)

Támogatóink

Médiapartnereink