Győzelem a Magyar Kupában és a bajnokságban is

Csapatunk hétközben a Csurgói NKC ellen aratott győzelmével kvalifikálta magát a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé, míg vasárnap két bajnoki ponttal gazdagodtunk a Mosonmagyaróvár otthonában.
Szerdán a Magyar Kupa 4. fordulójában az NB II-es Csurgói NKC otthonában léptünk pályára. A hazai csapat szerezte a találkozó első két gólját, de Katarina Krpez Slezak indításból és hétméteresből szerzett találataival egyenlített csapatunk. 2:2-es állást követően ellenfelünk kilenc percig nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így háromgólos előnyre tettünk szert Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak találataival (2:5). A Kisfaludy Anett által kiharcolt hétméteresből Katarina Krpez Slezak növelte előnyünket, majd beállónk akcióból is eredményes volt. A szünetbeli 8:15-ös állást Barján Bianka talpról eleresztett lövése állította be. A fordulást követően Takács Kitti Janurik Kinga indítását váltotta gólra, majd Szabó Laura értékesített egy büntetőt magabiztosan. A második játékrészben szerepet kapó fiataljaink a 44. percre tízgólosra növelték előnyünket. Győri Barbara hétméterest és több hazai próbálkozást is hárított, míg Vajda Luca labdaszerzését követően talált ellenfelünk kapujába, beállítva a 16:29-es eredményt. Győzelmünkkel csapatunk bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, ahol február 10-én az MTK Budapest lesz az ellenfelünk.
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Lányaink a hónap utolsó, nyolcadik mérkőzésén a Mosonmagyaróvár csapata ellen léptek pályára a bajnokságban. A találkozón Barján Bianka találatával szereztünk vezetést, majd Katarina Krpez Slezak gyarapította góljaink számát. 2:2-re egyenlített a hazai csapat, de Katarina Krpez Slezak újabb két találatával újra lányainknál volt az előny, melyet a találkozó hátralévő részében ki sem adtunk kezünkből. Védőfalunk jól állította meg ellenfelünk támadásait, a kapuban pedig Janurik Kinga védései mellett labdaszerzéssel is segítette csapatát. A Mosonmagyaróvár nyolc percig gólképtelen maradt, így négygólos előnyre tettünk szert. Előnyünket a játékrész hajrájában növelni tudtuk, köszönhetően Szvetlana Gridnyeva védett hétméteresének is, így 7:13-as állásnál várhattuk a második félidőt. A fordulást követően ellenfelünk négy találatot ledolgozott hátrányából, de Yulia Khavronina átlövésgóljával három gól volt az előnyünk, melyet a találkozó utolsó tíz percére fordulva Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival öt gólra növeltünk. A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak a 20:24-es győzelemmel végződő összecsapáson, mellyel tovább gyarapítottuk bajnoki pontjaink számát.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink is Mosonmagyaróváron folytatták bajnoki szereplésüket, és felnőtt csapatunkhoz hasonlóan ifjúsági és junior együttesünk is győzelemnek örülhetett. A serdülő bajnokságban ÉRD 1-es csapatunk ugyan nem bírt a DKKA II-es együttesével, ÉRD 2-es lányaink azonban nyerni tudtak a Szent István SE ellen. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. január 27., szerda
 
OSB-F csoport | DKKA II - ÉRD 1 24:18 (14:9)
 
Magyar Kupa | Csurgói NKC - ÉRD 16:29 (8:15)
 
 
2016. január 30., szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Szent István SE 26:19 (15:10)
 
2016. január 31., vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 18:23 (10:14)
NB I Junior | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 24:27 (14:11)
 
NB I Felnőtt | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 20:24 (7:13)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink