Győzelemmel zártuk a bajnokságot

NB I/B-s együttesünk remek második félidei játékkal 21:27-es győzelmet aratott a Kozármisleny otthonában, mellyel a 9. helyen zárta a bajnokságot.
 
NB I/B-s felnőtt csapatunk a bajnokság utolsó fordulójában a Kozármisleny vendégeként lépett pályára. A mérkőzés elején Bernát Dorina és Vajda Luca is eredményes volt, de találatainkra volt válasza ellenfelünknek. 2:2-t követően labdaszeréseinkből gyors akciókat vezetve nyolc perc alatt hétszer is eredményesek voltunk, míg ellenfelünk egyszer tudta bevenni Győri Barbara kapuját ez időszak alatt (3:9). A folytatásban a bajnokságban 6. helyezett ellenfelünk hibáinkat könyörtelenül kihasználva egy találatra felzárkózott a 21. percre (9:10), sőt négy perccel később már ellenfelünk vezetett, és Győri Barbara hárított hétméterese ellenére is háromgólosra növelte előnyét (15:12). Az első félidő utolsó percében Gulyás Vanda alakította 15:13-ra az állást, majd a fordulást követően csapatunk remek első hét percet produkálva ismét két találattal vezetett (15:17). Nagyobb előnyre azonban nem tudtunk szert tenni a félidő derekán, hiába zárt jól védelmünk, és mutatott be Győri Barbara több bravúrt is a kapuban, a kozármislenyi csapat három akciógólja után a második félidő tizenhetedik percében egy gól volt csak az előnyünk (20:21). A végjátékban Vajda Luca zsinórban szerzett három találatával a mérkőzés utolsó tíz percére 20:24-es előnnyel fordultunk, melyet követően ellenfelünk már csak egyszer volt eredményes, így csapatunk remek védekezéssel 21:27-es győzelemmel zárta a bajnokság utolsó mérkőzését. NB I/B-s felnőtt csapatunk a 9. helyen zárta a szezont, ezúton is gratulálunk az elért eredményhez!
Csapatunk április 30-án és május 1-jén a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében lép pályára a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. A szombati elődöntőkre és a vasárnapi helyosztókra április 21-e, csütörtök 15 órától kaphatóak a 2 napos bérletek az ÉRD Aréna jegypénztárában. Napi jegyet NEM árulunk az eseményre, csak 2 napos bérlet megvásárlására van lehetőség. 
 
Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő
 
2016. április 30., szombat - elődöntők
12:15 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
14:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
2016. május 1., vasárnap - helyosztók
15:45 3. helyért
18:00 Döntő
 
Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
 
A Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére érényes jegyárak:
 
2 napos bérlet: 4500 Ft
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink