Győzelmek a Békéscsaba ellen

A bajnokság 8. fordulójában az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE együttesét fogadtuk. NB I-es felnőtt, és utánpótlás csapataink is nyertek.
A hétközi időpont dacára népes számú szurkolótábor látogatott ki az ÉRD Arénába. A nehézkes kezdés után, a 10. percben még vezetett a vendégcsapat (4:5), majd kilenc percig nem kaptunk gólt, míg mi hatszor is eredményesek voltunk, így a 19. percben már 10:5-re vezettünk. A félidő hajrájában egy gólt ledolgoztak a hátrányukból a vendégek, így a szünetre 15:11-es eredménnyel vonultak a csapatok. A második játékrészben jól zárt a védelmünk, összesen négy gólt kaptunk. Támadásban Klivinyi Kinga hatszor is eredményes volt, lerohanásból többször sikerült gólt szereznünk. Végül 17 gólos győzelemnek tapsolhatott az ÉRD Aréna közönsége (32:15).
 
  
Junior és ifjúsági csapatunk is győzelemnek örülhetett. Junior csapatunk ellenfele a tavalyi bajnok volt. Szoros első félidő után ötgólos győzelmet arattunk, és ezzel megelőztük a vendégeket a tabellán. Ifjúsági együttesünk végig vezetve 32:26-os győzelmet aratott az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen, ezzel megszerezve első győzelmét a bajnokságban.
 
NB II-es csapataink ellenfele a Gárdony-Pázmánd NKSE volt vasárnap. Felnőtt csapatunk a félidőben még vezetett, de végül 24:24-es döntetlenre végzett. A pontvesztés dacára még mindig első helyen állnak a bajnokságban. Junior együttesünk nem bírt ellenfelével, és 13 gólos vereséget szenvedett, de így is őrzi 5. helyét a bajnokságban. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. október 30. csütörtök
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 32:26 (17:11)
NB I Junior | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 36:31 (17:16)
 
NBI Felnőtt | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 32:15 (15:11)
 
2014. november 2. vasárnap
 
NB II Junior | ÉRD II - Gárdony-Pázmánd NKSE 16:29 (8:12)
NB II Felnőtt | ÉRD II - Gárdony-Pázmánd NKSE 24:24 (11:9)
 
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Fájdalmas véget ért csapatunk idei nemzetközi kupaszereplése. A KEK nyolcaddöntő jelentette a végállomást. 
 
Idegenben lőtt (eggyel) több góljának köszönhetően, a Buxtehuder SV lesz ott a KEK következő fordulójában. Éppen kilenc góllal nyertek hazai pályán, ahogy tette ezt az ÉRD múlt héten. Legeredményesebb játékosunk a nemzetközi kupában Kovács Anna volt, meccsenkénti négygólos átlagával. Őt követi közvetlenül Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina, akik egy-egy góllal maradtak le jobbátlövőnk mögött. Négy találkozón 101 lőtt gól, vagyis átlagban 25 szerzett találat. 
 
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista KEK 
 
Ifjúsági korosztályos csapatunk győzelmi esélyt szalasztott el hazai pályán, hiszen a félidőben még hat góllal vezettünk, a második játékrészben azonban fordítani tudott az ellenfél. A serdülőknek nem sikerült megnehezíteni a hazai pályán játszó tápiószeleiek dolgát.
 
 
A hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 5. szerda
NBI Ifjúsági | ÉRD - NEKA 25:27 (17:11)
 
OSB Leány E | Euronovex USE – ÉRD 38:22 (22:10)
 
 
   
2014. február 1. Szombat
 
KEK Nyolcaddöntő | Buxtehuder SV – ÉRD 31:22 (16:12) Összesítésben 54:54, továbbjutott idegenben lőtt több góllal a Buxtehuder SV.
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink