A hajrában szenvedtünk vereséget

Junior csapatunk ellenfele a 7. fordulóban a Dunaújvárosi KKA volt. Végig izgalmas és kiélezett mérkőzésen nem sikerült pontot szereznünk.
 
A találkozón a vendégek szereztek vezetést, de Kocsis Klaudia Viktória góljaival a 7. percben már nálunk volt az előny (4:3). Győri Barbara a 15. percben már a második dunaújvárosi hétméterest hárította, de ennek ellenére két perccel később négy gól volt a vendégek előnye (5:9). Ezt követően sikerült a félidő hajrájában egy találatra felzárkóznunk (12:13), de a szünet előtti utolsó percek a vendégeknek sikerült jobban. A félidőben öt találattal, 12:17-re vezetett ellenfelünk. Hátrányunkat a 40. percre sikerült ledolgoznunk (19:19), négy perccel később már 21:20-ra mi vezettünk. A csapatok a mérkőzés végéig fej-fej mellett haladtak, az 55. percben is döntetlen volt az állás (26:26). A találkozó végén azonban a vendégek örülhettek, csapatunk kétgólos (28:30) vereséget szenvedett.
 
 
 
 
 
Idegenben győzelemmel zártuk az idei alapszakasz küzdelmeit, a harmadik helyhez azonban győznünk kell az utolsó fordulóban.
 
Huszonkilenc pontosak vagyunk az NBI-ben, a tavalyi alapszakaszban 28 ponttal harmadikként jutottunk bajnoki elődöntőbe, idén ehhez 31 pont szükséges. Vagyis jobban szétszakadt a mezőny, a Dunaújváros és az ÉRD felsőházi tagságához sem férhet kétség. A két csapat, az utolsó fordulóban Érden, egymás közt dönt a harmadik helyről. Kovács Annának három találat hiányzott, és éppen ennyit szerzett jobbátlövőnk az MTK ellen, így százgólos.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0303 
 
Győzelme ellenére az alsóházi rájátszás tagja lesz junior csapatunk, a kilencedik helyen zárják az alapszakaszt. Az ifjúsági csapatunk helyzete még némileg bizonytalanabb, ők továbbra is versenyben vannak a középház bebiztosításáért. A serdülők győztek hazai pályán, egyetlen mérkőzésük maradt az alapszakaszban, amelyet a hetedik helyen fejezhetnek be a fiatalok.
 
A téli szünet után folytatta remek szereplését az Érdi VSE II, a bajnoki éllovas érdiek nagyarányú győzelemmel kezdték a szezon második felét.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Tököl KSK 25:12 (10:3)
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | MTK-Budapest – ÉRD 33:25 (19:12)
 
NBI Junior | MTK-Budapest – ÉRD 22:37 (11:17)
 
NBI Felnőtt | MTK-Budapest – ÉRD 18:28 (8:12)
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II 33:16 (14:9)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink