Hihetetlen hajrában búcsúzott az EHF-Kupától az ÉRD

Hazai pályán hihetetlen végjátékban közel állt a továbbjutáshoz, de 24–24-es döntetlent játszott a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud ellen, így nem jutott tovább az EHF-Kupa C-csoportjából az ÉRD.

Most vagy soha az ÉRD-nek – ezzel a címmel harangozta be az EHF-Kupa csoportkörének hétvégi záró fordulóját az Európai Kézilabda Szövetség hivatalos honlapja, az eurohandball.com. Nos, hasonlóan állt a mérkőzéshez a szintén továbbjutásért küzdő, ám ebből a szempontból lépéselőnyben lévő román Beszterce is, amelynek annyival volt kedvezőbb a helyzete, hogy az ÉRD Arénában már egy döntetlennel is továbbjutna.

A felfokozott tét már bő fél órával a mérkőzés előtt érezhető volt, hiszen szurkolók százai vártak a bejutásra, hogy támogatásukkal továbbjutáshoz segítsék Janurik Kingáékat, igaz, Besztercéről is szépszámú nézősereg érkezett Érdre.

Jó hír volt Szabó Edina együttesének, hogy az elmúlt három – vereséggel végződő – találkozó után ezúttal mindenkire számíthatott a vezetőedző. Nem is csoda, ezen a találkozón mindenkinek a legjobbját kellett nyújtania.

A mérkőzés tétje mindkét csapatot felkeményítette, ennek köszönhetően négy és fél percig nem esett gól, melyben közrejátszott, hogy Alexandra Nascimento Ljubica Nenezicsbe lőtte a hétméteresét, más kérdés, hogy egy perccel később már értékesítette lerohanását a brazil jobbszélső. Igaz, a következő két percben Constantina Ratiu és Elena Dinca révén hamar fordítottak a románok.

Az ÉRD a következő néhány percben futott az eredmény után, hiszen hiába egyenlített Markéta Jerábková és Tóth Gabriella is, a vezetést csak 5–4-nél Schatzl Natalie lerohanásból szerzett góljával sikerült visszavenni.

A balszélső gólja után viszont a hazaiak hatperces gólcsendjét kihasználva 7–5-re fordított a Beszterce, amelynek kapujában Darly Zoqbi de Paula védések sorát mutatta be, igaz, az érdi lövők sem céloztak mindig pontosan. A 23. percben Jovana Kovacsevics találatával mégis összejött az egyenlítés (8–8). Sőt, Tóth Gabriella remek egyéni megoldása után nem csak vezetéshez juttatta övéit (10–9), hanem Valentina Ardean Eliseit is kiállíttatta.

A játékrész hajrájában ismét többször vezetett a Beszterce, ám a szünetre Szabó Laura értékesített időntúli hétméteresének köszönhetően 12–12-es döntetlennel vonultak a felek.

A második félidőt jól kezdte a Beszterce, amelytől Iljina Dzijana háromszor is bevette Janurik Kinga kapuját, s erre csak Kiss Nikolett tudott válaszolni, Szabó Edina pedig a 38. perc elején, 15–13-as hátránynál időt is kért.

A sorok rendezése után nagy erőket mozgósított az ÉRD az egyenlítésért, de hiába volt közte többször is egy gól, a vendégek ezeket a pillanatokat jól kihasználták és nem engedték felzárkózni a házigazdát. A szurkolói támogatását megkapó ÉRD a félidő derekán mégis egyenlített (18–18). Ezt a hullámot sem tudták meglovagolni Jelena Lavkóék és az érdi előny helyett megint a Beszterce vezetett kettővel (18–20), amely öt perccel a mérkőzés vége előttig tartott, a végjátékra 21–20-as vendég vezetéssel érkeztek a felek.

De Tóth Gabriella az 57. percben egyenlített! A Beszterce pedig megint megrázta magát, Dzijana újabb gólt szerzett, Szabó Laura pedig kihagyta hétméteresét, míg Ardean Elisei ismét eredményes volt (21–23). De még itt sem volt vége! Előbb Kiss Nikolett, majd Alexandra Nascimento is betalált, az utolsó perc pedig döntetlennel kezdődött (23–23)!

Horatiu Pasca időkérése után a Beszterce is támadhatott, ám csak Dzijanát vesztette el ezzel, az ÉRD pedig Kovacsevics góljával vezetett 24–23-ra, de az utolsó másodpercekben Ardean Elisei döntetlenre mentette a meccset, az ÉRD pedig a 24-24-es döntetlennel búcsúzott a nemzetközi porondtól.

– Ezek nagyon szomorú pillanatok számunkra. Hullámzó mérkőzés volt, de igazán jól nem tudtunk játszani egyik periódusban sem. Volt feszültség ebben a mérkőzésben, de nem tudom, hogy ez az, ami agyonnyomta az embereinket vagy probléma van a küzdéssel. Az élet megy tovább, annak ellenére, hogy ez egy nagyon szomorú pillanat, hiszen mindkét csapat számára történelmi lehetőség volt, amivel az Érd nem tudott élni – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Jól látszott, hogy két hasonló szinten lévő csapat találkozott, elsimerésem a hazai csapatnak, mert egy magas szintű nemzetközi meccset játszottunk, mind technikailag, mind taktikailag. Szerencsénk is volt, hogy ezzel a döntetlennel elértük a célunk. Láttuk, hogy egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet – nyilatkozta a vendégek szakvezetője, Horatiu Pasca.

– Nehéz bármit is mondani, hiszen nagyon szerettünk volna továbbjutni, sajnos nem sikerült. Egy nagyon jó védekezéssel kezdtünk, viszont a támadásunk szétesett és valahol sejtettük, hogy ha a végjátékra hagyjuk az eredményt, akkor nem biztos, hogy mi jövünk ki jobban, ez bebizonyosodott az előző mérkőzéseken. Sajnálom, hogy így alakult, jó lesz visszanézni az utolsó gólt, mert magam sem tudom, mi történt. Tanulságos mérkőzés volt – mondta az ÉRD jobbátlövője, Kiss Nikolett.

– Az ÉRD egy nagyon jó csapat, a kezdetek óta tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A hazai pályán elért döntetlennek köszönhetően tudtuk, hogy a mai eredmény nekünk kedvez. Most egy nagy csata volt hatvan percen keresztül, de ez természetes, hiszen mindkét csapat tovább akart jutni. Boldogok vagyunk, hogy sikerült. Jó munkát végeztünk, melyet mutat, hogy az utolsó pillanatokban tudtuk kiharcolni a döntetlent és a továbbjutásunkat – fogalmazott a Beszterce szélsője, Mariana Costa.

Az ÉRD legközelebb február 15-én, 18 órától lép pályára, amikor az NB I 16. fordulójában az MTK Budapest vendége lesz. 

NŐI KÉZILABDA, EHF-KUPA, C-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
ÉRD–CS GLORIA 2018 BISTRITA-NASAUD (román) 24–24 (12–12)
Érd, 1800 néző. Vezette: Christidi, Papamattheou (görögök)
ÉRD: JANURIK – Nascimento 4, Kiss N. 2, Tóth G. 4, Szabó L. 2 (2), Jerábková 1, Schatzl Natalie 1
Csere: Foggea (kapus), Lavko 3, KOVACSEVICS 6, Kisfaludy 1, Termány
Vezetőedző: Szabó Edina
BISTRITA: Zoqbi de Paula – Paraschiv 1, Vaszileuszkaja 1, Pristavita 2, RATIU 6, Ardean Elisei 5 (2), Dinca 3
Csere: Nenezics (kapus), Tetean 1, DZIJANA 5, Costa, Bloj, Zegrean
Vezetőedző: Horatiu Pasca
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–2. 13. p.: 5–4. 17. p.: 5–7. 23. p.: 8–8. 28. p.: 10–11. 37. p.: 13–15. 41. p.: 16–17. 47. p.: 18–20. 54. p.: 20–21. 59. p.: 24–23.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Támogatóink

Médiapartnereink