Két mérkőzés, két győzelem

NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság harmadik fordulójában idegenben, Kisvárdán nyert mérkőzést, három nappal később pedig óriási csatában az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat.

A sűrű bajnoki szezonrajt harmadik mérkőzésén a Kisvárda Master Good SE otthonában léptek pályára lányaink szerda délután. A találkozót remekül kezdte csapatunk, Gridnyeva Szvetlana előbb büntetőt hárított, majd Katarina Krpez Slezak, Yulia Khavronina és Klivinyi Kinga góljaira egy hazai válasz érkezett, így hét perc elteltével 1:3-ra vezettünk. 3:6-os állás után a játékrész középső harmadában tovább növeltük előnyünket, hiszen a Kisvárda akcióból tíz perc alatt nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, míg lányaink ez időszak alatt hatszor is a kapuba találtak (4:13). Kilencgólos vezetésünket a szünetig megőriztük (9:15), majd a második játékrész elején Szabó Laura értékesített hétméteresével már tíz gól volt az előnyünk (8:18). A 38. percben Gridnyeva Szvetlana újabb büntetőt védett, de a hazai csapat felzárkózott hat találatra (14:20). Katarina Krpez Slezak hétméteresből és akcióból volt eredményes, Mireya Gonzalez Álvarez pedig átlövésből vette be a hazaiak kapuját, így ismét nyolc találattal vezettünk a mérkőzés vége előtt hét perccel. A hajrában a hazaiak ledolgoztak hátrányukból, de a mérkőzés utolsó találatát Barján Bianka szerezte, beállítva a 22:28-as végeredményt.
 
Három nappal a kisvárdai mérkőzést követően az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadtuk a telt házas ÉRD Arénában. A találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd három vendég találatra nem volt válaszunk (2:5). A 8. percben Gridnyeva Szvetlana kapuját Szucsánszki Zita nem tudta bevenni a büntetővonalról, és Mariama Signaté és Mireya González Álvarez találataival 4:5-re felzárkóztunk. 13 perc elteltével 5:10 volt az állás, de szurkolóink biztatása közepette lányaink keményen harcoltak, és Klivinyi Kinga, Mariama Signaté valamint Katarina Krpez Slezak révén zsinórban háromszor találtunk a zöld-fehérek kapujába (8:10). 11:15-nél ismét négy gól volt hátrányunk, de Katarina Krpez Slezak három percen belül háromszor vette be Bíró Blanka kapuját, így egy találatra felzárkóztunk a 26. percre (14:15). A szünetre újra négy gól volt a különbség az FTC javára (15:19), majd a fordulás után Mireya Gonález Álvarez átlövésből egymás után kétszer is a hálóba talált, de hátrányunk nem csökkent három gólnál kevesebbre. Majd Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez átlövésgóljaival a 43. percben egyetlen találatra faragtuk a különbséget (23:24). Nagyszerű védőfalunk mögött Janurik Kinga kiválóan védte kapunkat, a játékrész közepén tizennégy perc alatt egy akciógólt kapott, így az 50. percben egy indítás után Katarina Krpez Slezak előbb egyenlített, majd egy perccel később Larissa Araújó találatával már vezetésünknek örülhettek szurkolóink (26:25). A kiélezett végjátékban ugyan még visszavette a vezetést az FTC, de a mérkőzés vége előtt egy perccel döntetlen volt az állás. A találkozó utolsó találatát Katarina Krpez Slezak szerezte jobbszélről, mellyel csapatunk megnyerte a mérkőzést a frenetikus hangulatú ÉRD Arénában (31:30).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Utánpótlás csapataink is két-két mérkőzésen léptek pályára a héten. Kisvárdáról junior együttesünk elhozta a két pontot, míg hétvégén lányainknak nem sikerült a pontszezés az FTC ellen. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő lányaink a DKKA-val szemben maradtak alul, míg az országos serdülő bajnokságban induló ÉRD 2-es együttesünk legyőzte a DKKA III csapatát. Az U13-as bajnokságban induló ÉRD 2003-as és ÉRD 2004-es csapatunk is két-két mérkőzést vívtak szombaton. ÉRD 2003-as lányaink két győzelmet arattak, míg ÉRD 2004-es együttesünk egy pontot szerzett. Budapest bajnokságban induló ÉRD II-es csapatunk nem bírt a Kőbánya SC együttesével. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. szeptember 28., szerda
 
NB I Ifjúsági | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 33:17 (19:8)
NB I Junior | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 26:31 (14:22)
 
NB I Felnőtt | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 22:28 (6:15)
 
2016. szeptember 29., csütörtök
 
KSB leány |Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 51:9 (26:3)
 
2016. szeptember 30., péntek
 
OSB leány |Dunaújvárosi FDKA III - ÉRD 2 10:26 (5:11)
 
2016. október 1., szombat
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Budaörs - ÉRD 14:17 (8:7)
Kisiskolás bajnokság LU10 | Pilisvörösvári KSK - ÉRD 7:11 (2:3)
 
U13 Kovács László régió B csoport | Budakalászi SC - ÉRD 2003 19:25 (10:11)
U13 Kovács László régió B csoport | Budai Farkasok KK - ÉRD 2004 14:8 (8:0)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - Budai Farkasok KK 24:8 (15:5)
U13 Kovács László régió B csoport | Szentendrei NKE - ÉRD 2004 13:13 (6:5)
 
Budapest Női felnőtt | Kőbánya SC - ÉRD II 20:15 (10:8)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 18:57 (9:26)
NB I Junior | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 23:33 (12:16)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 31:30 (15:19)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink