Két pontért utazunk az újonchoz

Ismeretlen ellenfél vár felnőtt csapatunkra az NB I/B 6. fordulójában. Szombaton 16 órától, az NB II-ből százszázalékos mérleggel feljutó, újonc ENUSE együtteséhez látogatunk.

22 meccsen 22 győzelem. Az előző idényben hibátlan teljesítménnyel nyerte meg NB II-es csoportját az ENUSE, majd egy szinttel feljebb az új bajnokságot is bravúrral kezdte. Egy éve még két osztály választotta el a NEKA-t és a szászbereki csapatot, de remekül használta ki az újdonság erejét és a lendületét a friss feljutó, és 27-24-re megnyerte a találkozót. Ezt követően a Tempo ellen idegenben elszenvedte első vereségét Heller Milán gárdája, majd második hazai meccsét ismét megnyerte. Az első Magyar Kupa-mérkőzését is győzelemmel zárta az ENUSE, így kiváló rajtot vett a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei alakulat.

Ezután kétszer kikaptak a bajnokságban, de összességében 2 győzelemmel és 3 vereséggel a 11. helyen áll a tabellán következő ellenfelünk.

A játékosok között jó pár ismerős és tapasztalt játékost találhatunk. Az irányító Aron Andrea több első osztályú csapatban is szerepelt már, így számos évet eltöltött az NB I-ben, de a beálló Nagy Lívia is rendelkezik NB I-es tapasztalattal.
Kóka Mariann pedig Érden nevelkedett, és az előző félévben kölcsönben már tagja volt az NB I/B-s tagságot kiharcoló Euro-Novex-nek.

A bajnokságban 5 forduló alatt a mieink lőtték eddig a legtöbb gólt, szám szerint 156-ot. Az ENUSE nem tartozik a leggólerősebb együttesek közé, így megtartva a tendenciát győzelemmel folytatnánk a Gárdony ellen megkezdett utat.
 

NB I/B, 6. forduló

ENUSE – Érd
Szászberek Sportcsarnok – Szászberek, Sport utca 3.

2024. október 19. (szombat) – 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink