Kézilabdaünnep diákokkal

A sportolást és a kézilabdát nem lehet elég korán kezdeni – ez a jelszava az ÉRD példaértékű kezdeményezésének, a Suli Kézilabda Utánpótlás Programnak. Több mint egytucat érdi és környékbeli általános iskola diákjai klubunk edzőinek szakértő segítségével több hónapon keresztül ismerkedhetnek a sportággal. A rendszeres délutáni foglalkozásokon mindenki a saját iskolájában vehet részt. A legnagyobb élményt azonban az jelenti a gyerekeknek, amikor a SKUP-programok zárótornáján, az Érd Arénában léphetnek pályára!

Idén a harmadik osztályosok kezdik meg a sorozatot. Közvetlenül a Magyar Kupa négyes döntője után, március 18-án, hétfőn a lányok, másnap pedig a fiúk félévzáró tornáját tartjuk az Arénában. Érd mellett Százhalombattáról, Biatorbágyról, Pusztazámorról és Sóskútról is jönnek gyerekek, tizenkét iskolából összesen több mint félszáz csapat. A program mindkét nap délután egy órakor rajtol a csoportmérkőzésekkel, majd következnek a helyosztók és a döntő. A lányok eredményhirdetése fél hat, a fiúké – a nagyobb létszám okán – hat óra körül várható. 

Természetesen a felnőtt csapat játékosai is kilátogatnak az Arénába – remélhetőleg már egy kupaéremmel a nyakukban. Várhatóan Kisfaludy Anettel, Gávai Szonjával, Reizinger Sárával és Király Rékával találkozhatnak a gyerekek.

A SKUP-tornák nyilvánosak és ingyenesek lesznek, minden szülőt, érdeklődőt, szurkolót és kézilabdabarátot szeretettel várunk!

A további korosztályok számára április-májusban rendezzük a döntőket, a mostanihoz hasonló keretek között:

  • április 8., hétfő (4-6. évfolyam döntők)
  • május 20., hétfő (2. évfolyam lányok)
  • május 21., kedd (2. évfolyam fiúk)
     

Támogatóink

Médiapartnereink