Kiestünk az EHF-Kupából

Felnőtt csapatunk az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján 31:20-as vereséget szenvedett az Issy Paris Hand együttese ellen, így búcsúztunk a sorozat küzdelmeitől.

A találkozón Katarina Krpez Slezak szerzett vezetést büntetőből csapatunknak, ezt viszont hét hazai találat követett (7:1). A következő percekben Mariama Signaté két, illetve Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga egy-egy átlövésgóljával háromra csökkentettük hátrányunkat. Majd az első negyedóra végén Katarina Krpez Slezak alakította 8:6-ra az állást, a félidő hátralévő részében viszont Coralie Lassoruce révén egyszer vettük be Silje Solberg kapuját, míg a hazaiak ötször voltak eredményesek, így a szünetre 13:7-es állásnál vonultak a csapatok.

A fordulást követően Klivinyi Kinga és szerb jobbszélsőnk növelték találataink számát, majd Mireya González Álvarez volt eredményes (15:10). A folytatásban Tóth Gabriella vette be a párizsiak kapuját, majd a mérkőzés utolsó tíz percéhez érkezve Kisfaludy Anett duplázott (23:15). Átlövőink, Kiss Nikolett és Klivinyi Kinga, valamint szerb jobbszélsőnk góljaival az 56. percben 27:20 volt az állás, a mérkőzés utolsó négy találatát viszont a hazaiak szerezték, mellyel 31:20-as győzelmet értek el. 52:51-es összesített gólkülönbséggel az Issy Paris Hand együttese jutott be az EHF-Kupa csoportkörébe. 

 

EHF-Kupa - 3. selejtezőkör 2. mérkőzés. forduló
Időpont: 
2017. november 18. 20:00

31

(13)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 3/3

Vezetőedző
Arnaud GANDAIS

Issy Paris Hand
3
5
1
1
7 (3)
1
9
4
ÉRD
1
2
5
1
2
Katarina Krpež-Šlezák 6 (3)
1
2

20

(7)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 3/3

Vezetőedző

Helyszín: 
Palais des Sports Robert Charpentier
Játékvezetők: Branka Maric (SRB), Zorica Masic (SRB)

Támogatóink

Médiapartnereink