Kovács Károly 80 éves – Isten éltesse sokáig!

„Érd és az Aréna a második otthonom!” - Ma ünnepli 80. születésnapját Kovács Károly, testnevelő edző, az érdi kézilabdázás megalapítója. Vele beszélgettünk.

Karcsi bácsi 1 évvel ezelőtt az egykori diákjaitól kapott trófeával (Fotó: Domonkos Bálint)

- Jó napot kívánok! Az Érd női kézilabdacsapatától keresem…

- Érdi kézilabda? Jajj, de imádom! Október 13-án ott leszek! – csapott rá egyből lelkesen bemutatkozásunk után Karcsi bácsi.

- Hogy érzi magát?

- Köszönöm szépen, nagyon jól érzem magam! Kiváló a vérnyomásom, a szívem is rendben van. Az ízületekkel van kis probléma, ugye a sok tenisz és a kézilabda miatt…- folytatta a kérdésre válaszolva vidáman.

- Testnevelő tanárként kezdett el dolgozni az Ófalusi iskolában majd később az érdi 6-os iskolában.  Miért ezt a pályát választotta?

- Az általános iskolában nálunk Budajenőn nem volt testnevelő tanár és órán csak futkároztunk, fogócskáztunk. Ez nem tetszett nekem. Mondták, hogy csináljak valamit és így jutott eszembe, hogy pedagógus pályára menjek, testnevelő tanárnak.

A kézilabdával középiskolás koromban ismerkedtem meg. Nagyon jó helyre jártam, a XII. kerületi pedagógus képzőbe, amihez közel volt a Testnevelési Főiskola. A TF-esek jártak át hozzánk órát látogatni és tanítani. Szél Zoltán tartott nekünk több sportágból is remek foglalkozásokat, és ez sokat hozzá tett ahhoz, hogy a testnevelő tanári pályán induljak el. Ebből az osztály még öten választották ezt a hivatást maguknak. én pedig külön megszerettem a kézilabdát.

- Fiatal gyerekekkel tudott felnőtt kézilabdázók között nyerni, mi volt a titka?

- Nagyon tehetségesek voltak én meg értettem a kézilabdához (nevet). Több sportággal is dolgoztam, mert nem akartam, hogy az én sportágam domináljon, hanem ami a tanulókat érdekli és ezáltal a mozgást is megszeretik. A kézilabdát az érdi 6-os (ma Érdligeti) iskolában tanítottam fiúknak és lányoknak is. A lány csapattal szép eredményt értünk el és bejutottunk az országos döntőbe. 14 éves lányokkal pedig megnyertük a szentendrei és budai járási felnőtt bajnokság döntőjét. Aztán megkértek, hogy alapítsam meg női kézilabda csapatot. Ez 1977-ben történt.

- Milyenek voltak akkoriban a testnevelő órák és a kézilabda edzések? Nagy volt a különbség?

- Testnevelés órán a kötelező gyakorlatok mellett voltak a sportjátékok is, és mi kézilabdáztunk. Nagyon jól össze tudtam hozni a kézilabdát az atlétikával. Vegyük például a gyorsindulást, gyorsaság fejlesztését. Ezt úgy kapcsoltam össze, hogy eldobtuk a labdát, majd indítottuk a játékosokat, ők pedig futottak a labda után, mint az őrültek. Ez ugyanazt jelentette, mint labda nélkül, csak jobban szerették.

A tanulókat sose úgy értékeltem, hogy teljesített-e egy adott szintet vagy sem, hanem, hogy a képességeinek megfelelően dolgozott-e és ezáltal fejlődött? Így tudtam ”doppingolni” őket és megszerettetni a sportolást.

- Később elkezdett foglalkozni tenisszel is.

A tenisz ösztönösen jött. 30 éves korom körül egyszer kipróbáltam és elhatároztam, hogy ezzel is foglalkozom. Jártam bajnokságokra és az amatőrök között a 10. helyen álltam a országos ranglistán, majd a tanítványaimmal is meg akartam ismertetni a sportágat. Az érdi 6-os iskola igazgatója engedélyezte, hogy építsünk egy teniszpályát és itt oktattam felnőtteket is. A későbbiekben pedig öt országos teniszversenyt rendeztünk Érden, három különböző pályán. Hívtak egyébként Pestre kézilabdát tanítani, valamint a Pest megyei szövetségbe is dolgozni, de nem akartam ott az irodában ülni, sokkal jobban szerettem a teniszt.

- Mire a legbüszkébb ebből a sokszínű pályafutásból?

- A pedagógus pályára vagyok a legbüszkébb. Karrierem elején Ófaluban, még röplabda csapatot is kialakítottam, akikkel a megyei bajnokságban második helyezést értünk el. De a tanári pálya és a gyerekekkel, szülőkkel való kapcsolat nekem a legkedvesebb emlék.

Összességében nagyon szép volt az életpályám. Az életem valóban Érd, hiszen itt voltam 40-45 évet. A város és az Aréna a második otthonom, életem legcsodálatosabb időszakaszának helyszínei. Most is reggeltől estig figyelem az érdi kézilabdát. Folyamatosan követem az eseményeket és a meccsekre is kijárok. Találkozunk október 13-án! Hajrá Érd! – zárta felkiáltással Karcsi bácsi.

Isten éltesse sokáig!