Nem bírtunk az FTC-vel

NB I-es junior együttesünk kiegyenlített első játékrészt követően 22:35-ös vereséget szenvedett az FTC csapatától.
 
NB I-es junior csapatunk a bajnokság 19. fordulójában a bajnoki címre hajtó, jelenleg második helyezett FTC-t fogadta az ÉRD Arénában. A találkozón Vajda Luca szerzett vezetést együttesünknek, majd két vendég találatot követően ismételten átlövőnk volt eredményes. A 6. percben hatos számú játékosunk, Bernát Dorina 3:3-ra alakította az állást a jobbszélről, ezt követően azonban a vendégcsapat zsinórban három gólt szerzett, miközben Merő Dóra két büntetőt is hárított. Bíró Eszter hétméteres és akciógóljával ugyan csökkentettük hátrányunkat, miközben Merő Dóra már a harmadik ferencvárosi hétméterest is megfogta, de az egyenlítés nem jött össze lányainknak (8:9). A játékrész hajrájáig mindössze egy találattal vezetett a vendégcsapat, de a játékrész utolsó hat percében gólképtelenek maradtunk, míg ellenfelünk két gólt is szerzett, kialakítva a 10:13-as félidei eredményt. A fordulást követően egy Vajda Luca átlövésgól volt a válaszunk három zöld-fehér találatra, majd ugyan Bernát Dorina kétszer is túljárt a kapus eszén, de négy találatnál közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz (13:17). A játékrész közepén tizenegy perc alatt Vajda Luca révén egyetlen találatot szerzett csapatunk, míg az FTC hibáinkból gyors ellenakciókat vezetve kilencszer is eredményes volt (16:28). A mérkőzés utolsó tíz percének kezdetén Vajda Luca átlövésből, míg Czirják Orsolya balszélről vette be a ferencvárosi kaput, de védekezésben nem volt ellenszerünk a vendég rohamokra, így nem tudtunk faragni hátrányunkból. Utolsó találatunkat Bíró Eszter szerezte egy talpról eleresztett lövést követően a 22:35-ös végeredménnyel záruló összecsapáson. 
Csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában kapcsolódik be a sorozat küzdelmeibe. Ellenfelünk a Csurgói NKC lesz.
 
Magyar Kupa – 4. forduló
Csurgói NKC - ÉRD
 
A Magyar Kupa 4. fordulójának hivatalos mérkőzésnapja: 2016. január 27. A mérkőzés pontos időpontjáról és helyszínéről a két csapat döntése után tájékoztatjuk szurkolóinkat.
 
Ellenfelünk jelenleg a 3. helyen áll az NB II Dél-nyugati csoportjában. A Magyar Kupa 4. fordulójába az NB I/B-s Marcali VSE és Szekszárdi FGKC kiejtésével jutott ellenfelünk.
 
Az 2014/2015-es NBI-es bajnokság első négy helyezettje csak a Magyar Kupa negyedik fordulójában, a legjobb 16 között csatlakozik a mezőnyhöz, így csapatunk is most kezdi meg a Kupában szereplését. 
 
Együttesünk története legjobb eredményét a tavalyi szezonban érte el a Magyar Kupában, miután a győri négyes döntőben bronzérmet szerzett csapatunk.
 
A teljes program a legjobb tizenhat között:
 
Csurgói NKC - ÉRD
Pilisvörösvári TKSK - EUbility Group Békéscsaba
Budaörs - FTC Rail Cargo Hungaria
Eszterházy KFSC - MTK Budapest
DVSC TVP - Ipress Center Vác
Mosonmagyaróvár - Fehérvár KC
NEKA - Siófok
Győri Audi ETO - Dunaújvárosi KKA
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink