Nem sikerült a pontszerzés

A kupamérkőzéseket követően az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen folytatódott számunkra a bajnokság. Ugyan a mérkőzés második félidejében kétgólos előnyt értünk el, a mérkőzés 25:32-es végeredménnyel zárult.
A sikerrel megvívott kupacsatákat követően a bajnokság második helyezettje ellen folytatódott számunkra a bajnokság. Az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát fogadtuk a csordultig megtelt ÉRD Arénában. A remek hangulatú mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, de Szvetlana Gridnyeva hárított hétméteresének is köszönhetően, 7. perc után sikerült egyenlítenünk (4:4). Az előnyt nem sikerült magunkhoz ragadnunk, de Kovács Anna és Klivinyi Kinga góljaival tartottuk a lépést a vendég csapattal (7:9). A 18. percet követően azonban nyolc percig nem találtunk a kapuba, míg ellenfelünk hétszer is eredményes volt (7:16). A szünetre nem tudtuk csökkenteni a hátrányunkat, így 10:19-es állásnál ért véget az első játékrész. A második félidő első találatát Schatzl Nadine szerezte hétméteresből, majd még két góllal közelebb kerültünk ellenfelünkhöz (14:20). A játékrész elején nyolc perc alatt egy vendég találat született Janurik Kinga védéseinek, és összeálló védekezésünknek köszönhetően. Tovább csökkentenünk nem sikerült a különbséget, ráadásul támadásban vétett hibáinkat kihasználva ellenfelünk visszaállította a félidei különbséget (14:23). Klivinyi Kinga két remek átlövésgólja után, Schatzl Nadine volt eredményes szélről, majd egy hétméterest is értékesített (19:27). Az 50. percben Szvetlana Gridnyeva már a második hétméterest hárította, ennek ellenére a vendégek növelni tudták előnyüket. Lányaink a végsőkig küzdve a hajrában öt találatot ledolgoztak a hátrányukból, de a pontszerzés így sem sikerült sajnos, és 25:32-es vereséget szenvedtünk.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I utánpótlás csapatainknak sem sikerült a pontszerzés ebben a fordulóban. NB II-es felnőtt csapatunk mindkét mérkőzését megnyerte a héten, míg NB II-es juniorjaink a hétközi győzelem után vasárnap nem bírtak a Ceglédi Kék Cápákkal. U8-as együttesünk szoros első félidőket követően vereségeket szenvedett. BP. I. osztályú csapatunk 26:21-es győzelmet aratott a KRSE együttese ellen.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. február 17. kedd
 
NB II Felnőtt | Dunavarsányi TE - ÉRD II 20:31 (10:15)
 
 
2015. február 19. csütörtök
 
NB II Junior | Dunavarsányi TE - ÉRD II 17:31 (5:12)
 
 
2015. február 21. szombat
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - FTC-Zugló 30:40 (14:19)
 
NB I Junior | ÉRD - FTC-Zugló 27:30 (12:16)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria 25:32 (10:19)
 
BP. I. o. Női | KRSE - ÉRD III 21:26 (6:14)
 
 
2015. február 22. vasárnap
 
U8 Leány | Pilisvörösvári TKSK - ÉRD 4:2 (3:0)
U8 Leány | Szigetszentmiklósi NKSE - ÉRD 12:6 (7:4)
 
NB II Junior | ÉRD II - Ceglédi Kék Cápák SE 24:31 (12:17)
NB II Felnőtt | ÉRD II - Ceglédi Kék Cápák SE 34:20 (20:5)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Első félidei lehengerlő támadójátékunkkal eldöntöttük a mérkőzést, itthon tartottuk a bajnoki pontokat. 
 
A tabellán előttünk álló, hetedik helyezett békéscsabaiak ellen szoros mérkőzésre volt kilátás, a találkozó aztán másképp alakult. Az első félidőben sorozatban érkeztek az érdi gólok, miközben huszonnégy perc alatt csupán öt gólt kaptunk. Győri Barbara parádésan védett, a társak pedig jó védekezéssel segítették. 
A második félidő elején mindent megpróbált a vendégcsapat, hogy valahogyan csökkentsék a tetemes hátrányt, öt gólra zárkózott vissza a Békéscsaba. Az utolsó tíz perc kezdetén újra megnyugodhattak a mieink, sikerült végleg bebiztosítani a győzelmet.

Támogatóink

Médiapartnereink