Rangadók sora következik
Három hét után játszik ismét hazai pályán az Érd felnőtt csapata az NB I/B-ben. Simics Judit tanítványai vasárnap 16 órától, az Orosháza elleni találkozóval kezdik az idei utolsó három forduló rangadóinak sorát.
11.19. – Orosháza.
12.09. – Esztergom.
12.15. – Szombathely.
A 2023-as naptári év utolsó három bajnokiját egymás után a jelenleg negyedik, harmadik és legvégül első helyezettel játssza csapatunk. Elsőként a 7 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel álló Orosháza látogat az Érd Arénába. Morva Zoltán együttese meglepetésre az első fordulóban alulmaradt Szigetszentmiklóson, ezután azonban sorozatban hét meccses veretlenségi sorozatot épített, közte legyőzve az Egert és pontot rabolt Komáromból is. Két körrel ezelőtt váratlan vereségbe szaladtak bele a Hajdúnánás ellen, de múlt héten a Fradi U19-esei elleni győzelemmel visszatértek a győztes útra a bajnokságban.
Hét közben - hozzánk hasonlóan - a Magyar Kupában volt érdekelt következő ellenfelünk, de az NB I-es Békéscsaba 35-29-re jutott tovább Orosházán, míg a mieink ott vannak a IV. fordulóban. A Békés vármegyeiek az első osztályú ellenféllel szemben remek helytállással hangoltak az érdi összecsapásra.
Az NB I/B-s góllövőlistát eddig remek teljesítménnyel az Orosháza játékosa, Zavaczki Boglárka Anna vezeti 83 találattal.
A nyári felkészülés alatt összemértük erőnket a vendégekkel, és 31-24-re sikerült is nyernünk, amivel bejutottunk az Orosházi torna döntőjébe is.
NB I/B, 11. forduló
ÉRD – Zengő Alföld Orosházi KA
Érd Aréna
2023. november 19. (vasárnap) 16:00
Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=654
Hajrá Érd!
Fotó: Balogh István