A sereghajtó után a listavezető következik

Felnőtt együttesünk a K&H Liga 15. fordulójában a Győri Audi ETO KC otthonába látogat. A címvédő elleni mérkőzésünk szombaton 18 órakor kezdődik az Audi Arénában.

Mindkét csapat a hétvégén lépett pályára legutóbb, így a meccs kezdetéig kereken egy hét áll rendelkezésre felkészülni. A győriek a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, a második helyért játszottak ki-ki mérkőzést a dán Esjberg ellen. 29-28-as győzelmükkel Ambros Martin tanítványai egyenes ágon jutottak tovább a negyeddöntőbe. Kopecz Barbaráék pedig a NEKA elleni alsóházi rangadót tudták megnyerni, így fontos két ponttal gazdagodtak.

A Győr – igaz, hogy egy meccsel többet játszva –, vezeti az NB I tabelláját. 15 győzelem mellett, a Ferencváros elleni vereség az eddigi mérlege. Az Érd elleni őszi mérkőzést 35-22-re nyerte a címvédő.

A zöld-fehér alakulat házi góllövőlistáját a beálló pozícióban játszó Linn Blohm vezeti 69 góllal, amely összetettben a 9. helyhez elég. Teljesen kiegyenlített ilyen téren a csapat játéka, heten is  több mint 40-szer találtak már az ellenfelek hálójába.

Friss hír a csapat háza tájáról, hogy a norvég Emilie Hovden személyében nyártól új jobbszélső érkezik Győrbe a dán Viborgtól, valamint az is hivatalossá vált, hogy Silje Solberg pótlására Amandine Leynaud nyár végéig visszatér a kapuba.

A közelgő világbajnoki selejtezők előtt a magyar válogatott két felkészülési mérkőzést is játszik majd. Golovin Vladimir keretet is hirdetett, amelybe két győri játékos kapott meghívót: Schatzl Nadine és Győri-Lukács Viktória.

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
Győri Audi ETO KC – ÉRD
Győr, Audi Aréna

2023. február 18. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink