Továbbjutás a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 4. fordulójában csapatunk 16:29-re győzte le a Csurgói NKC együttesét otthonában, és bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé.
 
A tavalyi bajnokságban elért bronzérmünknek köszönhetően az idei szezonban a 4. fordulóban csatlakoztunk a Magyar Kupa küzdelmeibe. A novemberi sorsoláson húzták ki ellenfelünknek a Csurgói NKC csapatát. Csapatunk  több, mint 200 kilométer utazás után lépett pályára Csurgón, ahol a hazai csapat kezdett jobban, majd Katarina Krpez Slezak indítás,- és hétméteres góljával egyenlített együttesünk (2:2). Ezt követően Janurik Kinga kapuját ellenfelünk tizenegy percig nem tudta bevenni, így Mireya González Álvarez két találatával, és Katarina Krpez Slezak indításból szerzett góljával 2:5-ös előnyre tettünk szert, melyet a találkozó végéig meg is őriztünk. Kisfaludy Anett előbb büntetőt harcolt ki, melyből Katarina Krpez Slezak tovább gyarapította góljainak számát, majd beállónk egy kipattanót összeszedve ejtett a csurgói kapuba (5:9). Védekezésben Gulyás Vanda labdaszerzése után Olivera Vukcevic Bernát Dorina átadásából volt eredményes, míg felállt fal ellen Klivinyi Kinga betörés végén talált ellenfelünk hálójába. A félidei 8:15-ös állást Barján Bianka talpról eleresztett lövése állította be.
 
 
A fordulást követően előbb Mireya González Álvarez talált a kapuba, majd Takács Kitti Janurik Kinga indítását váltotta gólra. A játékrész elején védelmünk tengelyében Szabó Laura kapott szerepet, míg a kapuban Győri Barbara váltotta Janurik Kingát, akinek tizenkét percig nem talált be hálójába a hazai csapat. Klivinyi Kinga   révén emberhátrányban kétszer is eredményesek voltunk, majd a Barján Bianka által kiharcolt büntetőt Szabó Laura értékesítette fegyelmezetten, kialakítva a tízgólos különbséget (12:22). Vajda Luca a félidő második felében irányította csapatunkat, míg Győri Barbara büntetőt hárított, majd a kipattanót ellenfelünk szerezte meg, de a szélről indított támadást is védte fiatal kapusunk. Ellenfelünk a mérkőzés utolsó tíz percében egy akciógólt szerzett, míg Gulyás Vanda Olivera Vukcevic bejátszásából találat a kapuba az utolsó öt percre fordulva (14:26). A hajrában Vajda Luca egy szemfüles labdaszerzése után talált a kapuba, a találkozót pedig Győri Barbara utolsó másodperces védése zárta. 16:29-es győzelmünkkel bejutottunk a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé. A Magyar Kupa negyeddöntőjének csapatai: ÉRD, Fehérvár KC, FTC-Rail Cargo Hungaria, Győri Audi ETO KC, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE, Ipress Center-Vác, MTK Budapest, Siófok KC. A negyeddöntő sorsolása 2016. január 28-án, csütörtökön lesz.
 
 
 
 
 
 
NB I/B-s junior együttesünk kiélezett küzdelemben, remek hajrával 25:24-es győzelmet aratott a Szentendrei NKE ellen.
 
A két csapat szoros őszi mérkőzéséhez hasonlóan a tavaszi visszavágón is szoros mérkőzésre volt kilátás az ÉRD Arénában. A találkozó első perce remekül alakult csapatunk számára, hiszen előbb Lízer Dorottya talált a kapuba egy betörés után, majd Németh Zsófia védett hétméterest. Az ezt követő percekben ellenfelünk háromszor is eredményes volt, megfordítva az állást, és a kilencedik percig meg is őrizték vezetésüket. Bernát Dorina a jobbszélről egyenlített, majd Reizinger Sára átlövésből csapatunkat juttatta előnyhöz (7:6). Az első negyedóráig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Plesztovits Alexa három-, illetve Bernát Dorina egy találatára tíz perc alatt mindösszesen egy vendéggól volt a válasz, így háromgólos előnyre tettünk szert (12:9). A játékrész hajrájában pontatlanok voltak támadásbefejezéseink, így ellenfelünk fordítani tudott (13:14). A szünetre viszont már újra lányainknál volt az előny, köszönhetően Plesztovits Alexa beállóból szerzett találatának. A 16:15-ös félidei állás után rosszul kezdtük a második félidőt, hiszen a játékrész nyolcadik percében Pigler Nikolett szerezte első gólunkat, míg ellenfelünk négyszer is eredményes volt (17:19). A 43. percben a vendégcsapat 17:21-nél már négy góllal is vezetett, de lányaink nem adták fel. Az utolsó negyedórában jól működött védekezésünk, amit jól mutat, hogy ellenfelünk összesen háromszor volt eredményes ez időszak alatt. Jól záró védekezésünkből gyors ellenakciókat vezetve az 50. percben Reizinger Sára góljával egyenlítettünk, majd Plesztovits Alexa beállóból szerzett találatával a vezetést is átvettük (22:21). Németh Patrícia és Bernát Dorina góljaival a hajrában már két góllal is vezettünk, melyből egyet meg is őriztünk a mérkőzés végéig, így nagyot küzdve, négygólos hátrányból fordítva 25:24-es győzelmet arattak lányaink a Szentendre ellen. Gratulálunk!
 
 
 
NB I/B-s junior együttesünk remek hajrával, az utolsó tíz percben háromgólos hátrányt ledolgozva 17:16 nyert a Pénzügyőr SE csapata ellen.
 
NB I/B-s junior együttesünk a bajnokság 25. fordulójában a Pénzügyőr SE ellen lépett pályára. A mérkőzésen Reizinger Sára átlövésből juttatta előnyhöz csapatunkat, majd ellenfelünk egyenlített, de Lízer Dorottya és Lozsi Erna találataival újra vezettünk (3:2). Ezt követően zsinórban háromszor volt eredményes ellenfelünk, miközben Németh Zsófia büntetőt hárított, megfordítva az állást a 12. percre. 3:5-ös állás után tíz percig egyik csapat sem tudott a kapuba találni, a gólcsendet Bernát Dorina törte meg a jobbszélről, egy találatra csökkentve hátrányunkat. Czirják Orsolya kétszer is eredményes volt balszélről, és Lozsi Erna is higgadtan értékesítette a megítélt büntetőt, de az egyenlítés nem jött össze az első félidő végére (7:8). Sőt a második játékrész elején a vendégcsapat négy gólt szerzett zsinórban, melyet követően Lozsi Erna a büntetővonalról törte meg rossz szériánkat a 37. percben (8:12). Már öt találat is volt a hátrányunk, de a félidő közepén tíz perc alatt egyetlen gólt kaptunk, míg csapatunk Braun Laura Csenge, Németh Patrícia és Bernát Dorina révén négyszer is eredményes volt, mellyel 12:14-re felzárkóztunk. A mérkőzés utolsó tíz percére fordulva újfent három góllal vezetett ellenfelünk, de lányaink nem adták fel, és az 54. percben 15:15-nél utolértük ellenfelünket, majd egy perccel később Pigler Nikolett találatával már csapatunk vezetett. A vendégcsapat ugyan egyenlített, de Németh Patrícia révén az utolsó gólt együttesünk szerezte, ezzel megnyerve a mérkőzést (17:16). Gratulálunk!
Csapatunk a K&H női kézilabda liga bronzpárharcának első mérkőzésén 25:21-re győzött a DVSC-TVP együttese ellen. A visszavágóra május 26-án csütörtökön, 18:00-kor kerül sor Debrecenben
 
Csapatunk idén is a bronzéremért harcol, ahogyan ezt tette az elmúlt négy idényben is. A K&H női kézilabda liga 2015/16-os bronzpárharcának első mérkőzésén a DVSC-TVP együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A találkozó első támadásából Mireya González Álvarez bejátszását Kisfaludy Anett volt eredményes, majd a vendégek egyenlítő találatát követően Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak góljaival 3:1-re vezettünk. A hatodik percben 3:3-nál egyenlített a DVSC, de gyors középkezdés után Fekete Bozsana másodpercekkel később ismét csapatunkat juttatta előnyhöz. Szabó Laura két hétméterest is értékesített, mellyel az első tíz perc végén 7:4-re vezettünk. Kisfaludy Anett két egymást követő támadás végén is gólra váltotta az érkező bejátszásokat, majd a 15. percben Fekete Bozsana alakította 11:5-re az állást. A jól záró védelmünk mögött remek védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját a 18. percben tudta hatodszor bevenni ellenfelünk. A játékrész utolsó harmadára fordulva Janurik Kinga másodperceken belül két debreceni ziccert is hárított, míg emberhátrányban Klivinyi Kinga harcolt ki hétméterest, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített visszaállítva a hatgólos különbséget. A félidei 15:8-as állást Mireya González Álvarez átlövésgólja állította be.  
 
A fordulást követően Katarina Krpez Slezak szerezte négy egymást követő találatunkat is. Szerb jobbszélsőnk szélről, lerohanás végén, majd kétszer a büntetővonalról is eredményes volt. Védelmünk továbbra is jól állította meg a DVSC-TVP támadásait, ellenfelünk a 40. percben jegyezte tizedik gólját. Közönségünk remek biztatása mellett Klivinyi Kinga, majd Olivera Vukcevic találataival tizenegy gólosra növeltük előnyünket (22:11). A 45. percet követően technikai hibáinkat kihasználva zsinórban hatszor vette be ellenfelünk kapunkat, mellyel öt találatra csökkent az előnyünk (22:17). Rossz sorozatunkat Katarina Krpez Slezak két gólja törte meg, aki előbb a büntetővonalról, majd akcióból is eredményes volt. Utolsó találatunkat Fekete Bozsana szerezte lerohanás végén, melyet még három debreceni gól követett a 25:21-es végeredménnyel záruló összecsapáson. A párharc visszavágója május 26-án, csütörtökön 18:00-kor lesz a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban. 
 
 
 

Csapatunk az év utolsó hazai bajnokiján 34:23-as győzelmet ért el a Budaörs ellen a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában.

 
Három nappal a DKKA elleni EHF-Kupa mérkőzés után a bajnokság küzdelmeiben a Budaörs együttesét fogadtuk. A találkozó elején Szabó Laura harcolt ki büntetőt, melyet Katarina Krpez Slezak értékesített, majd Mariama Signaté átlövésből alakította 2:1-re az állást. 4:4 után Mariama Signaté újabb átlövésgólja után Fekete Bozsana lerohanásból volt eredményes, mellyel 6:4-re vezettünk. Az első negyedóra végén döntetlenre álltak a felek (7:7), de ezt követően öt perc alatt Yulia Khavronina kétszer, Mariama Signaté és Gulyás Vanda pedig egyszer-egyszer talált a kapuba (10:7). A játékrész hajrájára fordulva a vendégcsapat akcióból kilenc percen át nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Szabó Laura hétméteresgóljával a 23. percben 14:8-ra vezettünk. Öt minutummal később fiatal beállónk újra büntetőből volt eredményes, majd a félidő utolsó találatát Yulia Khavronina jegyezte (16:10).
 
A fordulás után az első percek gól nélkül teltek, köszönhetően Gridnyeva Szvetlana hárított hétméteresének, majd a félidő ötödik percében Gulyás Vanda szerezte meg második találatát. Ezután Vajda Luca előbb Fekete Bozsanának adott gólpasszt, majd fiatal irányítónk átlövésből vette be a budaörsiek kapuját (19:12). Ellenfelünk a 43. percre négy gólra zárkózott, de Yulia Khavronina, Katarina Krpez Slezak és Gulyás Vanda találataival az utolsó negyedóra kezdetén 22:16-ra vezettünk. A 48. percben Gridnyeva Szvetlana váltotta Janurik Kingát a kapunkban, akinek büntetőből sem tudtak túljárni az eszén, és hat perc alatt mindössze egy gólt kapott (27:18). A hajrában Vajda Luca egy labdaszerzés után növelte tízgólosra előnyünket, majd Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana is duplázott a végjátékban (33:22). 34:23-ra győző lányaink négy nap múlva Dunaújvárosban lépnek pályára az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének visszavágóján, ahol a tét a csoportkörbe kerülés. Hajrá ÉRD! 
A mérkőzés után szurkolói csoportunk szervezésében számos nézőnk plüssjátékokat dobott a pályára, melyeket a mentővel szállított gyerekek vihetnek haza.
 
 
 
 
 
K&H női kézilabda liga 2016/2017 8. forduló
Időpont: 
2016. november 15. 19:00

34

(16)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 4/4

Vezetőedző
SZABÓ Edina

ÉRD
3
Katarina Krpež-Šlezák 3 (2)
4
3 (2)
3
1
4
6
5
1
1
Budaörs Handball
2
3
3
2
2
1
1
3 (1)
2
2
2

23

(10)

Kiállítás: 8 perc

7 méteres 3/1

Vezetőedző
MIHÁLY Attila

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Horváth Márton, Altmár Kristóf

Támogatóink

Médiapartnereink