Újra bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe!

Felnőtt együttesünk a Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében büntetőpárbaj után 26:27-es győzelmet ért el a Siófok KC együttese ellen. A fináléban a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk.

Klubunk története során harmadszor jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ezúttal a Magyar Kézilabda Szövetség igazi kézilabda ünnepi helyszínt választott, a Papp László Budapest Sportarénát. Ezúttal a Siófok KC csapata volt az ellenfelünk. A Papp László Budapest Sportarénában rendezett mérkőzésen a 6. percben Coralie Lassource a balszélről jegyezte első találatunkat, majd a félidő első harmadához érkezve ismét francia balszélsőnk volt eredményes, mellyel 4:2-re alakult az állás. Kiss Nikolett átlövésével zárkóztunk közelebb, majd Mariama Signaté kétszer lőtt a kapuba a szaggatottról, de ennek ellenére a Siófok 7:5-re vezetett. A játékrész hajrájára ötgólos Balaton-parti előnnyel érkeztünk, de Krpez Slezak Katarina két, illetve Jamina Roberts egy találatával a szünetig 11:9-re csökkentettük hátrányunkat. 

A fordulás után az SKC talált be először, majd jobbszélsőnk büntetőből, Coralie Lassource pedig akcióból vette be Denisa Dedu kapuját. A folytatásban Kiss Nikolett, Gávai Szonja és Szabó Laura góljaival egy találatra megközelítettük ellenfelünket (16:15). A 48. percben jobbátlövőnk gólja jelentette az egyenlítést, majd egy Krpez Slezak Katarina gól után Kiss Nikolett újabb eredményes lövésével a vezetést is átvettük (18:19). Majd ismét visszavette vezetését ellenfelünk, de Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és saját nevelésű beállónk, Szabó Laura is bevette a kaput, így a hajrára döntetlen állásnál érkeztünk (22:22). Az utolsó percben Mariama Signaté juttatta vezetéshez csapatunkat, de ellenfelünk ismét egyenlített (23:23), így büntetőpárbaj következett. Julie Foggea három siófoki büntetőt is hárított, míg a mindent eldöntő hétméterest Krpez Slezak Katarina értékesítette, ezzel bejuttatva csapatunkat a Magyar Kupa döntőjébe. A Győri Audi ETO KC elleni fináléra vasárnap 16:30-kor kerül sor. Hajrá ÉRD!

 

Magyar Kupa elődöntő
Időpont: 
2018. március 31. 15:15

26

(11)

Kiállítás: 12 perc

7 méteres 9/4

Vezetőedző
Lars RASMUSSEN

Siófok KTC KFT
Camilla Maibom 2 (1)
Asma Elghaoui 4 (1)
Bozsok Dóra
Simone Böhme 1 (1)
Camille Aoustin 3
Denisa Ștefania Dedu
Katarina Ježić 1
Mazák-Németh Csilla
Such Nelli 6
Erdősi Ildikó 2
Estelle Nze-Minko 3 (1)
Szemerey Zsófi
Ferenczy Fruzsina 4
Barkóczi Dorina
Sárosi Nanetta
Takács Eszter
ÉRD
Coralie Lassource 3
dr. Gávai Szonja 1
Bernát Dorina
Szabó Laura 4 (1)
Anđela Bulatović
Janurik Kinga
Kisfaludy Anett
Kiss Nikolett 5
Mariama Signaté 3
Jamina Roberts 2 (1)
Katarina Krpež-Šlezák 8 (3)
Tóth Gabriella 1
Julie Foggea

27

(9)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 7/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Papp László Budapest Sportaréna
Nézőszám: 
5500 fő
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor

Támogatóink

Médiapartnereink