A Váccal és az MTK-val is megmérkőzünk a felkészülés alatt
Egyéni edzésprogrammal elkezdte a felkészülést felnőtt csapatunk a 2022/2023-as NB I-es szezonra. A bajnoki rajtig edzőtáborba is elutaznak a lányok, valamint több edzőmérkőzés is színesíti a programot.
Július eleje óta egyénileg végezhető edzéssel készülnek a lányok az előttünk álló idényre, majd 3 hét elteltével találkoznak először az Érd Arénában. A közös felkészülés július 18-án kezdődik, ezt követően Mátraházára utazik a csapat, ahol az Alba Fehérvárral is megmérkőzik majd. Ezt követően tovább 5 meccs vár a lányokra a szeptember első hétvégéjére kiírt bajnoki kezdésig.
Az előző kiírás negyedik helyezettje, a nemzetközi szereplésre készülő Váccal kétszer is játszik majd együttesünk, valamint az első osztályban játszó MTK-val is.
Az NB/B alsóházát megnyerő Kispest, valamint szintén a magyar bajnokság másodosztályában játszó Komárom is érkezik az Érd Arénába.
Menetrend:
Július 29. (péntek) 11:00 Alba Fehérvár Kc – Érd (Mátraháza)
Augusztus 04. (csütörtök) 18:00 Érd – Komárom
Augusztus 05. (péntek) 13:00 Érd – MTK
Augusztus 10. (szerda) 16:00 Érd – Vác
Augusztus 17. (szerda) 15:30 Vác – Érd
Augusztus 25. (csütörtök) 16:00 Érd – Kispest
Hajrá Érd!