Vereség a Byasen ellen

Csapatunk az EHF-Kupa C-csoportjának harmadik fordulójában 35:28-as vereséget szenvedett a norvég Byasen Trondheim otthonában. 

 
A találkozón Mireya González, Kisfaludy Anett és Katarina Krpez Slezak révén csapatunk szerezte az első három gólt, a hazaiak a mérkőzés 6. percében voltak először eredményesek. Szerb jobbszélsőnk büntetőből, míg Mariama Signaté átlövésből vette be a kaput, így a félidő harmadánál 2:5-re vezettünk. Gridnyeva Szvetlana hárított hétméterese ellenére két találatot lefaragott a hátrányából a Byasen, de egyenlíteni nem tudott ellenfelünk, köszönhetően balkezeseink, Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak találatainak (4:8). A folytatásban felváltva születtek a gólok, Andjela Bulatovic akcióból, Katarina Krpez Slezak büntetőből talált a kapuba, de erre is volt válasza a hazaiaknak. A 23. percben Janurik Kinga a kapujából kimozdulva ütközött az ellenfél játékosával, miután elütötte a labdát, így azonnali piros lappal kiállították. A játékrész hajrájában Klivinyi Kinga jegyezte egymást követő három gólunkat, de a félidő utolsó két találatát a Byasen lőtte, így 15:17-es vezetésünknél ért véget az első harminc perc.
 
A fordulást követően Mireya González Álvarez vette be először a norvégok kapuját, ezt azonban három hazai találat követett, így a 37. percben döntetlen volt az állás (18:18). Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga góljaival visszavettük a vezetést, de 20:20 után pontatlan támadásbefejezéseink, és fellazult védelmünk miatt ellenfelünk zsinórban hatszor volt eredményes (26:20). Hétperces gólcsendünket Katarina Krpez Slezak törte meg a jobbszélről, de közelebb nem tudtunk kerülni a hazai csapathoz. Az 52. percben előbb Mireya González Álvarez átlövésből, majd Barján Bianka betörés után növelte találataink számát, de hatnál kevesebbre nem csökkent hátrányunk (29:23). A találkozón Szabó Laura lőtte utolsó három gólunkat, kettőt hétméteresből, egyet pedig akcióból szerzett beállónk a 35:28-as végeredménnyel záruló összecsapáson. Együttesünk legközelebb január 25-én, szerdán 18:00-kor lép pályára a Mosonmagyaróvár otthonában. Hajrá ÉRD!
 
EHF-Kupa C csoport 3. forduló. forduló
Időpont: 
2017. január 21. 19:00

35

(15)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 2/1

Vezetőedző
Arne HØGDAHL

Byåsen Trondheim
7
6
1
11
5
5 (1)
ÉRD
3
4
Katarina Krpež-Šlezák 8 (3)
1
3 (2)
1
1
7

28

(17)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 5/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Támogatóink

Médiapartnereink