Vereség a Népligetben

Lányaink a bajnokság nyolcadik bajnoki mérkőzésén, az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként nem tudtak pontot hozni a fővárosiaktól.
A kéthetes válogatott szünet után csapatunk a bajnoki listavezető otthonában lépett pályára. Szurkolóink ismét remek hangulatot teremtettek az otthonunktól távol is, ahol Yulia Khavronina átlövésgóljával szereztünk vezetést. Fiatal saját nevelésű játékosunk, Szabó Laura az első perctől szerepet kapott védekezésben, majd egy ellentámadás végén újfent orosz jobbátlövőnk volt eredményes. Szvetlana Gridnyeva már a 4. percben hétméterest hárított, így Fekete Bozsana balszélről szerzett találata újból vezetést eredményezett. Következő gólunkat is balszélsőnk szerezte, azt megelőzően azonban a hazai csapat háromszor is a kapunkba talált megfordítva az állást (6:4). Támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználva ellenfelünk lerohanásgólokat szerzett, miközben Janurik Kinga több hazai ziccert is hárított (10:5). Fekete Bozsana újabb találatával, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával három találatra zárkóztunk, majd Szvetlana Gridnyeva második hétméteresét is hárította. Ezt követően azonban létszámhátrányban nem volt ellenszerünk a hazai támadásokra, így hat gólra nőtt a különbség (14:8). A félidő hajrájában Katarina Krpez Slezak bejátszását Kisfaludy Anett váltotta gólra, a szünetre azonban ellenfelünk büntetőből növelte az előnyét, így az első játékrész 16:9-es eredménnyel ért véget.
A fordulást követően Klivinyi Kinga előbb lerohanás végén, majd egy perccel később Kisfaludy Anett remek zárását kihasználva, betörést követően talált a kapuba. Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően ellenfelünk öt percig nem talált a kapunkba, Szvetlana Gridnyeva a harmadik hazai hétméterest is hárította, így Mariama Signaté góljával 19:14-re felzárkóztunk. A remek formában lévő Janurik Kinga védései mellett a kapujából kilépve kétszer is labdát szerzett, támadásban azonban tíz percig Szabó Laura jegyezte egyetlen találatunkat hétméteresből. Támadásban elkövetett technikai hibáinkat védekezésben nem sikerült javítanunk, így az utolsó tíz percre 24:16-es hátránnyal fordultunk. A hajrában Szvetlana Gridnyeva a negyedik ferencvárosi hétméterest is hárította, majd szélről sem tudta bevenni ellenfelünk a kapuját.  Klivinyi Kinga ugyan emberhátrányból közelebb hozta csapatunkat, balátlövőnk gólját azonban öt hazai találat követette. A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak, a kapuban pedig a Janurik Kingát Győri Barbara váltotta. Junior korú kapusunk beállása után ziccert is hárított, majd egy átlövést is megfogott, a 30:19-es végeredményt pedig másik saját nevelésű játékosunk Szabó Laura állította be, aki második hétméteresét is higgadtan értékesítette. Lányaink legközelebb november elsején lépnek pályára, akkor a Dunaújvárosi Kohász KA lesz az ellenfelünk az ÉRD Arénában.
 
 
 
NB I-es ifjúsági együttesünk nem tudta ledolgozni az első félidő utolsó perceiben összeszedett hátrányát, így 31:25-ös vereséget szenvedett az MTK Budapest csapata ellen.
 
Négy győztesen megvívott mérkőzést követően, a bajnokság 6. fordulójában az MTK Budapest ellen léptek pályára lányaink. A találkozó elején kétgólos előnyre tett szert ellenfelünk, de ezt követően nyolc percig érintetlen maradt a hálónk, így Reizinger Sára és Braun Laura Csenge találataival egyenlítettünk, majd a 13. percben Plesztovits Alexa góljával már lányaink vezettek (4:5). Bernát Dorina remek góljával már 6:8-as előnyre is szert tettünk, azonban ellenfelünk a 29. percre ledolgozta hátrányát, és egyenlített (11:11). A szünetre a vezetést is átvette az MTK, az első játékrész 15:11-el ért véget. A fordulást követően Illés Virág és Bernát Dorina találataival tartottuk a lépést, de ezután hat perc alatt mindössze Plesztovits Alexa volt eredményes büntetőből, így hat találatra nőtt ellenfelünk előnye. Lányaink nagyot küzdve a hajrára felzárkóztak három gólra (26:23), de a mérkőzés utolsó három találatát az MTK Budapest szerezte, így csapatunk négy megnyert mérkőzést követően pont nélkül maradt (31:25).
 
 
 
 
 
November 21-én és 22-én, hazai pályán mérkőzhetünk meg a továbbjutásért a ZRK Umag csapata ellen a Kupagyőztesek Európa-kupája 3. fordulójában.
A két csapat megállapodása értelmében a forduló mind a két mérkőzését az ÉRD Arénában vívják meg a csapatok. A legjobb 16 közé jutásért rendezendő mérkőzések november 21-én szombaton 14:00-tól, és 22-én vasárnap 13:00-tól kerülnek megrendezésre. 
 
Szurkolói információk
 
11.09-től kaphatóak a jegyek a mérkőzésekre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában! A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a november 21-ei és 22-ei nemzetközi kupamérkőzésekre is ÉRVÉNYESEK!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Egy mérkőzésre (11. 21. VAGY 11. 22.)
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
Két mérkőzésre (11. 21. ÉS 11. 22.)
 
Felnőtt: 2000 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 1000 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyudíjas igazolvánnyal): 1000 Ft
 
A belépés a mérkőzésekre 6 év alatt ingyenes!
 
KEK 3. forduló - 1. mérkőzés
ZRK Umag - ÉRD
2015. november 21. szombat 14:00
ÉRD Aréna
 
KEK 3. forduló - 2. mérkőzés
ÉRD - ZRK Umag
2015. november 22. vasárnap 13:00
ÉRD Aréna
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink