Wolf: Nagy szükség lesz az érdi szurkolókra!

Már nyitva az ajtó, csak be kell rajta lépni – mondhatnánk, hiszen az ÉTV-Érdi VSE nagyon közel áll ahhoz, hogy fennállása során először megszerezze a magyar élvonalbeli bajnokság harmadik helyét. Ehhez még egy győzelmet kell szereznie a Vác ellen, amelyre már most szombaton lehetőség nyílik. Wolf Alexandra tapasztalatára nagy szükség lesz. Mire számítasz a Vác elleni, szombati találkozón? Győzni megyünk, minden vágyunk, hogy megszerezzük a harmadik helyet, szeretnénk ezt már Vácon megnyerni! Kicsit még ideges a csapat, mindenkinek ez jár a fejében, sokat beszélünk erről a lehetőségről és az előttünk álló meccsről. Többször is videóztunk a héten, mindenre szeretnénk felkészülni. Kovács Annával a legjobb a kapcsolatom a csapatból, vele külön is kielemzünk bizonyos helyzeteket, hiszen látjuk egymást kívülről, így segíthetünk a másiknak, miben hibázott, vagy mit oldott meg jól. Min múlhat a győzelem? A védekezést és a jó kapusteljesítményt emelném ki, de mindenkitől maximális koncentrálás várható el. Fontos lesz, hogy kevesebb eladott labdánk és több pontos befejezésünk legyen. A szombati meccs után két szabadnapot kaptatok. Szükség is volt erre, főleg mentálisan. Fizikailag úgy érzem, jó állapotban vagyunk, bár már a bajnokság végén járunk. Te mivel töltötted az időt? Vasárnap elutaztam édesapámhoz Galgagutára, az egész napot ott töltöttem, beszélgettünk, játszottam a kutyákkal, hétfőn pedig Érden pihentem. Takarítottam, az én kutyusommal játszottam, igyekeztem teljesen kikapcsolni. A harmadik hely a legtöbb játékosnak pályafutása legjobb eredménye lehetne… Többek között nekem is. Bár korábban voltam már aranyérmes a Ferencváros játékosaként, de abban nem volt nagy szerepem, karrierem elején történt ez, csak néhány percet játszottam akkoriban. Ezt nagyobb eredménynek tartanám, hiszen több szerepem lenne ebben az éremben. Az, hogy a bronzért küzdhetünk, mindannyiunknak sokat jelent, persze így volt ez korábban is, de idén remélem, ünnepelhetünk is! Készülnek a találkozóra az érdi szurkolók is. Ennek örülök, hiszen ők nagyon fontosak minden alkalommal! Olyanok, mintha ők lennének a nyolcadik játékos a pályán, idegenben, hazai pályán mindig velünk vannak, a legnehezebb pillanatokban is bíztatnak bennünket. Reméljük, ezt egy bronzéremmel nekik is meg tudjuk hálálni!

Támogatóink

Médiapartnereink