Hazai vereség
2016. április 14. 18:40
NB I/B-s felnőtt csapatunk az első félidőben összeszedett hátrányát nem tudta ledolgozni, így 23:33-as vereséget szenvedett a Szentendrei NKE együttesétől.
NB I/B-s felnőtt együttesünk a bajnokság 22. fordulójában a Szentendrei NKE csapatát fogadta az ÉRD Arénában. A találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, Plesztovits Alexa, Bernát Dorina és Bíró Eszter révén minden vendég találatra volt válaszunk. 3:3-as állás után Merő Dóra hétméterest hárított, de támadásban kilenc percig nem találtunk a kapuba, míg a vendégcsapat hatszor volt eredményes ez időszak alatt (9:3). Gólcsendünket Braun Laura Csenge törte meg a balszélről, majd Plesztovits Alexa értékesített egy büntetőt, de öt gólnál nem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz. A játékrész utolsó tíz percére fordulva Lízer Dorottya kétszer is eredményes volt egymás után, de védekezésben nem tudtuk megállítani a vendégeket, így nem csökkent a hátrányunk. A félidő utolsó öt percében egy gólt kaptunk, míg Bíró Eszter és Bernát Dorina révén kétszer is eredményes voltunk a 10:16-os eredménnyel záruló első félidőben. A fordulást követően Merő Dóra már a második szentendrei büntetőt hárította, de a játékrész első találatát, így is ellenfelünk szerezte, de erre Plesztovits Alexa és Reizinger Sára révén két gólt volt a válaszunk. Támadásban szépen kijátszott akciók végén Braun Laura Csenge és Kertész Ramóna is a kapuba talált, de védekezésben nem voltunk kellően agresszívak, így a hátrányunkból sem sikerült lefaragnunk (22:16). A második félidő közepén hétperces gólcsendün alatt ellenfelünk tizenegy gólos előnyre tett szert a 47. percre (16:27). A mérkőzés utolsó tíz percében zsinórban három találatot szerezve sikerült faragnunk a hátrányunkból, de a lefújást követően a 23:33-as győzelemnek a vendégcsapat örülhetett.
2016. május 9. 11:25
NB I/B-s felnőtt csapatunk remek első félidőt követően 27:21-as győzelmet aratott a Pénzügyőr SE ellen.
NB I/B-s felnőtt együttesünk a bajnokság utolsó hazai fordulójában a mögötte két ponttal álló Pénzügyőr SE-t fogadta az ÉRD Arénában. A mérkőzésen a vendégcsapat szerezte az első két találatot, ezt követően azonban négy perc alatt hatszor is eredményesek voltunk, így nyolc perc elteltével 6:2-re vezettünk. Lízer Dorottya és Gulyás Vanda találataival, valamint Győri Barbara hárított büntetőjének köszönhetően tovább növeltük előnyünket (8:3). A játékrész utolsó tíz percére fordulva három gólra felzárkózott a fővárosi csapat, de a félidő hátralévő részében csak egyszer volt eredményes ellenfelünk, míg lányaink négyszer is a kapuba találtak, 15:9-re alakítva a félidei állást. A fordulást követően Lízer Dorottya betörésből növelte egy góllal előnyünket, majd két vendég találatot követően Olivera Vukcevic lerohanás végén volt eredményes (17:11). Ezt követően felváltva születtek a találatok, lányaink és ellenfelünk is négyszer-négyszer volt eredményes, így a mérkőzés utolsó tíz percére 21:15-ös előnnyel érkeztünk. Junior válogatott beállónk, Szabó Laura két hétméterest is higgadtan értékesített, majd akcióból is eredményes volt, akárcsak poszttársa Gulyás Vanda, aki Lízer Dorottya bejátszását váltotta gólra. A 27:21-es végeredményt Vajda Luca átadását követően Olivera Vukcevic a balszélről állította be az utolsó másodpercekben. Gratulálunk!
2016. május 16. 13:17
NB I/B-s együttesünk remek második félidei játékkal 21:27-es győzelmet aratott a Kozármisleny otthonában, mellyel a 9. helyen zárta a bajnokságot.
NB I/B-s felnőtt csapatunk a bajnokság utolsó fordulójában a Kozármisleny vendégeként lépett pályára. A mérkőzés elején Bernát Dorina és Vajda Luca is eredményes volt, de találatainkra volt válasza ellenfelünknek. 2:2-t követően labdaszeréseinkből gyors akciókat vezetve nyolc perc alatt hétszer is eredményesek voltunk, míg ellenfelünk egyszer tudta bevenni Győri Barbara kapuját ez időszak alatt (3:9). A folytatásban a bajnokságban 6. helyezett ellenfelünk hibáinkat könyörtelenül kihasználva egy találatra felzárkózott a 21. percre (9:10), sőt négy perccel később már ellenfelünk vezetett, és Győri Barbara hárított hétméterese ellenére is háromgólosra növelte előnyét (15:12). Az első félidő utolsó percében Gulyás Vanda alakította 15:13-ra az állást, majd a fordulást követően csapatunk remek első hét percet produkálva ismét két találattal vezetett (15:17). Nagyobb előnyre azonban nem tudtunk szert tenni a félidő derekán, hiába zárt jól védelmünk, és mutatott be Győri Barbara több bravúrt is a kapuban, a kozármislenyi csapat három akciógólja után a második félidő tizenhetedik percében egy gól volt csak az előnyünk (20:21). A végjátékban Vajda Luca zsinórban szerzett három találatával a mérkőzés utolsó tíz percére 20:24-es előnnyel fordultunk, melyet követően ellenfelünk már csak egyszer volt eredményes, így csapatunk remek védekezéssel 21:27-es győzelemmel zárta a bajnokság utolsó mérkőzését. NB I/B-s felnőtt csapatunk a 9. helyen zárta a szezont, ezúton is gratulálunk az elért eredményhez!
2016. április 21. 11:00
Csapatunk április 30-án és május 1-jén a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében lép pályára a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. A szombati elődöntőkre és a vasárnapi helyosztókra április 21-e, csütörtök 15 órától kaphatóak a 2 napos bérletek az ÉRD Aréna jegypénztárában. Napi jegyet NEM árulunk az eseményre, csak 2 napos bérlet megvásárlására van lehetőség.
Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő
2016. április 30., szombat - elődöntők
12:15 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
14:30 ÉRD - Fehérvár KC
2016. május 1., vasárnap - helyosztók
15:45 3. helyért
18:00 Döntő
Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
A Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére érényes jegyárak:
2 napos bérlet: 4500 Ft
HAJRÁ ÉRD!