Teher nélkül érkezik a Gárdony

3 hét után játszunk ismét hazai pályán a bajnokságban. Az NB I/B 5. fordulójában, szombaton 16 órától a Gárdony-Pázmánd együttese érkezik az Érd Arénába.

Fájó pontvesztéseken van túl csapatunk az idei bajnokságban. Sajnos az első két forduló sikerei után mind az Érd Arénában, mind idegenben vereséget szenvedtek a mienk. Múlt héten a Gárdony is már a markában érezhette a 2 pontot hazai pályán a DVSC U20-as együttese ellen. Major Dávid tanítványai szűk másfél perccel a lefújás előtt még két góllal vezettek, azonban az utolsó támadásait eredményesen fejezte be a Debrecen és három másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott. A Fejér vármegyei alakulat így egy-egy győzelemmel és döntetlennel, valamint két vereséggel a 12. helyen áll a tabellán.

A Gárdony az Eszterházy SC ellen aratott siker mellett egy még nagyobb meglepetést is okozott már idén. A Magyar Kupa II. fordulójában a Kozármislenyt búcsúztatta.

Az előző idényben papíron kiesett a Gárdony, azonban szerencsésen bennmaradt, ugyanis az NB II északkelet csoportjában 1. helyen végző Gödi SE nem adott be klublicenc-kérelmet, így a szereplési jog a kieső csapatok közül előrébb végző együttest illette meg. A mieink mindkétszer gólzáporos mérkőzést játszottak a gárdonyiakkal, de mindkétszer győzelemmel hagytuk el a pályát. Idén biztosan sokkal nehezebb dolgunk lesz, így százszázalékos koncentrációval kell kifutnunk a pályára ellenük.

A vendégek gólgyárosa, Berkes-Kaiser Melitta ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. A 2023-24-es szezonban a harmadik helyen végzett az összesített góllövőlistán és 28 találattal jelenleg is ő a legeredményesebb játékosa a Gárdonynak.


NB I/B, 5. forduló

Érd – Gárdony-Pázmánd NKK
Érd Aréna

2024. október 12. (szombat) – 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink