NBI

Korosztály: 

Egy-egy döntetlen és vereség után harmadik alkalommal már legyőzte az Alba Fehérvár KC-t az ÉRD a nyári felkészülés során. Horváth Roland együttese 1-0 után nem volt hátrányban a mérkőzésen, néhánygólos előnyét stabilan tartotta, végül 21-20-ra nyert.

A nyári felkészülés során már harmadszor találkozott egymással az Alba Fehérvár KC és az ÉRD. A felek első edzőmeccsén zárt kapuk mögött 25-25-ös döntetlent játszottak egymással az ÉRD Arénában, majd másodszor már a Fejér megyeiek örülhettek a 27-21-es győzelemnek.

Az ÉRD ötödik felkészülési mérkőzésén viszont már a kezdetektől érezhető volt, hogy az új alapokra helyezett csapat egyre jobban összeszokik. Ennek jeleként Töpfner Alexandra gólja után a vendégek fordítottak és lényegében uralták az első félidőt: Szabó Kitti hétméteresből szerzett gólja után a 13. percben 7-4-re, öt perccel a szünet előtt Walfisch Mercédesz bombájával 11-7-re is vezettek Horváth Rolandék, végül háromgólos érdi vezetéssel fordultak a csapatok.

A második játékrészre valamelyest koncentráltabban jöttek ki a hazaiak, mint az elsőre, de a rendkívül fegyelmezetten játszó érdiek - többek között a kapuban remeklő Győrffy Alexandra védéseinek köszönhetően - tartották, sőt, állandósították a három-négygólos különbséget.

Az utolsó húsz percre fordulva előbb Horváth Dóra, majd a játékrész derekán Walfisch Mercédesz is megkapta harmadik kétperces kiállítását, így a hajrát a védelem két oszlopa nélkül kellett lehoznia az érdieknek. Ezt kihasználva a gyors letámadásra építő hazaiak próbáltak közelebb zárkózni, de Landi Gabrielláék remekül állták a sarat. A kemény védekezésnek köszönhetően jobbára a hétméteres vonalról próbálkozott a Fehérvár, de ebből ötöt is elhibázott.

A túloldalon viszont a Fejér megyeiek védekezésében jól találták meg a réseket Paróczy Sáráék, akik végül 21-20-ra győztek.

Az ÉRD legközelebb augusztus 12-én vív edzőmeccset, amikor hazai környezetben zárt kapuk mögött vív meg a Kecskeméti NKSE-vel.

Felkészülési mérkőzés
Alba Fehérvár KC-ÉRD 20-21 (8-11)
Köfém SportcsarnokV.: Bóna, Földesi
FKC: Dányi - Töpfner 5 (1), Afentáler 2, Triscsuk 6 (3), Bardi 3, Gerháth K. 1, Szarka 2
Csere: Pijevics (kapus), Boldizsár, Varga E., Rózsás 1, Utasi, Háfra L., Szabó-Májer, Sztankovics
Vezetőedző: Deli Rita
ÉRD: Győrffy - Király R., Mód 2, Szabó K. 5 (2), Paróczy 4, Walfisch 5, Mézes
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Landi 4, Fekete B. 1, Csáki
Vezetőedző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2-2. 13. p.: 4-7. 25. p.: 7-11. 35. p.: 10-14. 44. p.: 12-17. 50. p.: 15-18. 57. p.: 17-21.
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek: 9/4, ill. 4/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

A galériához klikk ide

Mottónk továbbra is, egy csapat egy szív!
Hajrá ÉRD! 

Korosztály: 






Rovat: 
Korosztály: 

A július 22-én 23. születésnapját ünneplő Paróczy Sárával erősítette meg keretét az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata. A Váci NKSE-től kölcsönbe érkező beálló Horváth Rolandék tizedik nyári szerzeménye, a keret azonban még nem teljes.

Az átigazolás bejelentésének napján szülinapját ünneplő Paróczy Sára eddigi karrierjét a Váci NKSE-nél töltötte, amely mellett a Gödi SE-ben is megfordult. Vácon az élvonalban a 2018/2019-es kiírásban mutatkozott be, ahol nyolc meccsen négyszer volt eredményes, míg a mögöttünk hagyott csonka idényben 19 meccsen ugyancsak négyszer talált be az ellenfelek kapujába. Paróczy Sára a 2020/21-es szezonra érkezik kölcsönbe az ÉRD-hez.

A beálló poszton így három játékossal rendelkezik Horváth Roland, hiszen Paróczy mellett Simon Armilla, illetve az FTC-től kölcsönbe érkező Zsiborás Luca is ezen a poszton bevethető.

Nyári játékosmozgás az ÉRD női kézilabda csapatánál (2020/21):
érkezők: 
Fekete Bozsana (MTK Budapest), Győrffy Alexandra (Eszterházy SC), Horváth Dóra (MTK Budapest), Kopecz Barbara (EUbility-Group Békéscsabai ENKSE), Mód Noémi (Kispesti NKK), Mézes Laura (EUbility-Group Békéscsabai ENKSE), Szabó Kitti (Váci NKSE), Walfisch Mercédesz (Alba Fehérvár KC), Györkös Rebeka (Alba Fehérvár KC)
kölcsönbe érkezők: Paróczy Sára (Váci NKSE), Zsiborás Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
távozók: Bízik Réka (HC Dunaszerdahely - szlovákiai), Julie Foggea (Rapid Bukarest - román), Gávai Szonja (?), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Markéta Jerábková (Thüringer HC - német), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Nikolett (Siófok KC), Jovana Kovacsevics (Minaur Baia Mare - román), Krpezs-Slezák Katarina (Rosztov-Don - orosz), Jelena Lavko (Minaur Baia Mare - román), Alexandra Nascimento (Bourg de Péage Drome - francia), Schatzl Natalie (Dunaújvárosi KKA), Szabó Laura (Váci NKSE), Termány Rita (?), Tóth Gabriella (Siófok KC)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint


 

Rovat: 
Korosztály: 

Kölcsönbe érkezik az FTC-Rail Cargo Hungariától az ÉRD női kézilabda csapatához a 19 éves beálló, Zsiborás Luca. A fiatal tehetség már két évvel ezelőtt bemutatkozhatott az NB I-ben is.​

Zsiborás Luca teljes kézilabda-karrierjét a Ferencváros kötelékében töltötte. A 2001. május 21-én született beálló 2009 óta játszik a fővárosi zöld-fehéreknél. Az NB I-es első csapatban már 17 évesen, a 2018/2019-es idényben bemutatkozhatott, amikor a beálló poszton sérülésektől tizedelt FTC felvitte őt utánpótlásából, majd nem sokkal később profi szerződést is kötöttek a felek.

Az élvonalbeli bemutatkozás után még négy mérkőzést jutott neki zöld-fehérben, ezt követően a szezon végéig kölcsönbe az MTK-hoz került, s első idényében 16 meccsen 10 gólt szerzett. A 2019/2020-as idényt is az MTK-nál kezdte, ahol öt meccsen háromszor talált be.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Az Érdi Sport Kft. a K&H Liga 2020-2021-es szezonjára leigazolta és szerződést kötött Györkös Rebeka kapussal. Szeretettel köszöntjük Rebekát az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapatunkban, sok sikert, remek védéseket, kiváló kapusteljesítményt kívánunk a teljes évadban!

Rovat: 
Korosztály: 

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga 2020/2021-es idényének programját.

A bajnokságok 1. fordulójának versenynapja a nőknél és a férfiaknál egyaránt 2020. szeptember 6-a, az alapszakasz utolsó fordulójának versenynapja a férfiaknál 2021. május 23., a nőknél 2021. május 30. A férfi bajnoki döntőre a Versenykiírás szerint 2021. május 27.-június 3. között kerül sor. Az NB I-es fordulók programja letölthető a mellékelt dokumentumokból. 

Kiemelt mérkőzések tervezett dátumai:
K&H Női Kézilabda Liga:
2020. október 18.: Siófok KC–Győri Audi ETO
2020. október 31.: Siófok KC–FTC-Rail Cargo Hungaria
2020. november 15.: Győri Audi ETO-FTC-Rail Cargo Hungaria
2021. március 28.: Győri Audi ETO–Siófok KC
2021. április 11.: FTC-Rail Cargo Hungaria–Siófok KC
2021. május 2.: FTC-Rail Cargo Hungaria-Győri Audi ETO

K&H Férfi Kézilabda Liga:
2020. december 16.: MOL-Pick Szeged–Telekom Veszprém
2021. március 21.: Telekom Veszprém–MOL-Pick Szeged

Mellékelt dokumentumok:
-Női NB I 2020-2021 ITT
-Férfi NB I 2020-2021 ITT

Forrás: mksz.hu

Rovat: 
Korosztály: 

Fekete Bozsana visszatér, mellette Horváth Dóra, Kopecz Barbara, Mézes Laura, Mód Noémi, Szabó Kitti és Walfisch Mercédesz szerződtetését jelentette be az ÉRD női kézilabda csapata.

Az előző évi keretből maradó Király Réka és Simon Armilla mellett nyolc játékos igazolásáról adott hírt az ÉRD női kézilabda csapata. A bejelentés értelmében Horváth Roland irányításával kezdi meg a felkészülést a következő idényre az MTK-tól visszatérő balszélső Fekete Bozsana, aki a védekezőspecialista-átlövővel, Horváth Dórával közösen érkezik a fővárosi kék-fehérektől.

Az új vezetőedző három korábbi játékosa is Érden folytatja, hiszen az átlövő Kopecz Barbara, a szélső Mézes Laura és a szintén átlövő Walfisch Mercédesz Békéscsabán már dolgozott Horváth Rolanddal, utóbbi azonban Székesfehérvárról igazol át. További új igazolás a Kispesttől érkező Mód Noémi és a Vácot elhagyó Szabó Kitti, akik szintén az ÉRD-nél folytatják karrierjüket.

Az új igazolások között szerepel az egri Eszterházy SC által már bejelentett Győrffy Alexandra is. A klub megjegyzi, a következő napokban a további igazolásokról is tesz hivatalos tájékoztatást.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 
Rovat: 
Korosztály: 
Korosztály: 

Az elmúlt hónapok bizonytalan időszaka a mai nappal véget ért! Az Érdi Sport Kft. finanszírozási feltételei a jövőben megváltoznak. Ezért nemcsak a profi játékosokkal, de –- szakmai döntés alapján –- az edzőpárossal is szétválnak útjaink.

Mind a Sport Kft., mind a város nevében megköszönve munkájukat, további sportsikereket kívánunk Szabó Edinának és Rácz Mariannak. Érd sportközönsége mindig hálás lesz az elért eredményekért.

Az elmúlt 10 évben városunk sokat köszönhetett mindazoknak, akik az érdi kézilabdát ismertté tették. Az eredmények, a sikerek a történelem lapjain örökre megmaradnak. A helyi szurkolók, de az ország kézilabda rajongói sem felejtik el ennek az időszaknak a nagy csatáit. A bajnoki bronzérmeket, a kupaezüstöt, vagy az EHF mérkőzések fantasztikus hangulatát és magyar válogatottban szereplő érdi játékosokat.

Egy korszak ugyan véget ért, de a mai nappal egy új időszámítás is kezdetét veszi!

Az elkövetkező 2020/21-es bajnoki szezon semmiképp nem lesz az eddigiekhez hasonló. Nemcsak az Érd női kézilabdacsapatánál lesznek „újratervezések”, hiszen a világ minden részletében megváltozott. A sport hosszú időre ellehetetlenült, így a klubok átértékelték a következő időszakot és mindenhol hasonló döntéseket hoztak meg a sportvezetők.

Minden körülményt figyelembe véve, nem tudunk, és nem is akarunk a jövőben többségében külföldi és költséges hazai játékosokból álló, megfizethetetlen csapatot fenntartani. Ezt sem a veszélyhelyzet kialakulása miatt változó piaci körülmények, sem a kézilabdacsapatot fenntartó önkormányzat forrásai nem teszik többé lehetővé.

Lesz továbbra is Érden kézilabda és lesznek NB1-es bajnoki mérkőzések az Érd Arénában!

Rövidtávú célunk a következő időszakban az Érdi Sport Kft működésének stabilizálása, a rendelkezésre álló pénzeszközök racionális és takarékos felhasználása, valamint az újrakezdés előkészítése. 

Hosszútávon az eddigiekkel ellentétben az elsődleges cél a tehetséges érdi fiatalok, az utánpótlás szakszerű nevelése lesz. Nem csak a sportolók, a gyerekek, a szülők, de a város közösségépítésben is meghatározó szerepet fog játszani ez a koncepcióváltás.

Az Érdi Sport Kft. vezetése tegnap megkezdte a tárgyalásokat egy olyan szakmai stábbal, akik a felvázolt célok és finanszírozási feltételek mellett garanciákat tudnak nyújtani az utánpótlásnevelés valódi megteremtéséhez, az érdi kézilabda fokozatos üzleti alapokra helyezéséhez, a szponzorok, támogató partnerek bevonásához és az új játékoskeret kialakításához. 

A jövő héten további részletekről is tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Bízunk benne, hogy mihamarabb ismét megindulhat a munka, immár egy új szakmai stábbal és új sportkoncepcióval megkezdődhet a felkészülés a 2020/2021-es NB1-es szezonra. 

Szerethető fiatal kerettel fogunk a bajnokságban szerepelni, akikért érdi szívvel szurkolhatunk!

Egy csapat, egy szív! Hajrá Érd!

Támogatóink